A világ legrangosabb animációs eseményén Klingl Béla illetve Turai Balázs alkotását ismerték el.


A Magyar Animációs Producer Szövetség közleménye szerint Magyarország összesen öt versenyfilmmel, hét pitchprojekttel és a szövetség, valamint a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával működtetett nemzeti standdal képviselte hazánkat az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

Mint írták, Klingl Béla Alkotás című animációját a filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába válogatták. A költői, vizuálisan gazdag alkotás a teremtés folyamatát és a megszülető mű önálló életre kelését vizsgálja. A film a Vimeo Staff Pick-díjat nyerte el, amelyet a Vimeo szerkesztői csapata ítél oda olyan alkotásoknak, amelyek művészi, kreatív vagy technikai szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A díj egyúttal azt is jelenti, hogy a film online premierjét követően automatikusan megkapja a Vimeo Staff Pick minősítést, amely a platform egyik legfontosabb szakmai ajánlása, és jelentős nemzetközi láthatóságot biztosít az alkotás számára.

Az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál szakmai programjának egyik legfontosabb eseménye a MIFA Pitch, ahol a világ legígéretesebb fejlesztés alatt álló animációs projektjei mutatkoznak be befektetők, producerek és szakmai partnerek előtt – írja a szövetség.

Az idei rövidfilmes pitchfórumra mindössze 13 projekt kapott meghívást, köztük Turai Balázs Killinʼ It című animációs filmterve. A projekt a kortárs világ számos kérdését érinti az identitáspolitikától és a társadalmi változásoktól kezdve a mesterséges intelligenciáig. A nemzetközi zsűri a rövidfilmes kategória Ciclic-díjával jutalmazta az alkotást, amelyhez 35 ezer eurós támogatás és hat hónapos alkotói rezidenciaprogram kapcsolódik a franciaországi Vendôme-ban.

Mint beszámoltak róla, két másik nevezetes esemény is köthető volt a filmfesztiválon magyar alkotókhoz. A magyar Cinemon Entertainment koproduceri munkájával készülő holland–francia–belga–magyar film, a Danse Macabre a versenyprogramba való beválogatásakor parázs vita alakult ki, mivel a gyártási folyamat során az alkotók mesterséges intelligenciát is felhasználtak.

A rendező, Hisko Hulsing ugyanakkor a kezdetektől transzparensen kommunikálta, hogy a film vizuális világa saját kézzel festett alkotásaira épül, a mesterséges intelligenciát pedig kísérleti technikai eszközként használták a gyártási folyamatban. A film annecyi premierjén tiltakozás is kísérte a vetítést, ugyanakkor a fesztivál művészeti igazgatója, Marcel Jean nyilvánosan kiállt az alkotók mellett.

A másik magyar vonatkozású eseményről korábban mi is beszámoltunk: az újonnan megnyílt Annecyi Animációs Múzeum gyűjteményébe kerül Jankovics Marcell Oscar-jelölt Sisyphus című filmjének 12 eredeti rajza, amelyeket özvegye, Rubovszky Éva ajánlott fel a múzeumnak. Az alkalomhoz kapcsolódva a fesztivál művészeti igazgatója, Marcel Jean bejelentette, hogy a fesztivál 2027-től létrehozza a Jankovics Marcell-díjat, amelyet a Perspectives szekció legjobb filmjének ítélnek majd oda.

(Kultúra)

Borítókép: Szabadtéri vetítésre készülődik a közönség az új Nemzetközi Animációs Filmközpont megnyitóján a franciaországi Annecyban, 2026. június 20-án. Fotó: AFP/Marco Goncalves, Hans Lucas


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.