Egy magyar cég irányíthatja az Európai Űrügynökség holdprogramjának egyik kulcsprojektjét. Az ESA a REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t bízta meg a MoonRAD kutatási projekt konzorciumi vezetésével, amelynek célja egy Hold körüli pályára szánt, körülbelül 300 kilogrammos műhold fejlesztése: kommunikációs, navigációs és űridőjárás-monitorozó feladatokra.
A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Hold körüli pályára szánt műhold fejlesztése.
A Hold körüli térség a következő évtized egyik meghatározó működési és gazdasági zónájává válik. A MoonRAD misszió célja egy olyan műhold fejlesztése, amely a Hold körüli térségben nyújt kulcsfontosságú szolgáltatásokat, többek között kommunikáció, navigáció és űridőjárás-monitorozás terén. Kifejtették, hogy a projekt emellett a Hold környezetének vizsgálatára is fókuszál, különös tekintettel a sugárzási viszonyokra, amelyek kritikusak a jövőbeli űrmissziók szempontjából.
Mint kiderült, a REMRED partnereként a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriuma felel a küldetés tudományos tartalmáért.
A Holdért folyó globális űripari versenyben Európa jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe, de a kisműholdas technológia az a terület, ahol még megőrizhetjük versenyelőnyünket
– idézi a közlemény Zábori Balázst, a REMRED Zrt. alapítóját és szakmai vezetőjét.

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt. a 4iG Csoport űr- és védelmi technológiai portfóliójának meghatározó vállalata, mára a közép-kelet-európai régió egyik vezető kisműholdfejlesztőjévé vált. Rámutattak, hogy a társaság csaknem 50 évnyi űrmérnöki tapasztalattal a háta mögött kínál komplex megoldásokat: a műholdas rendszerek fejlesztésétől az űridőjárás- és űrsugárzás-monitorozó berendezések gyártásáig.
Magyarország legnagyobb ESA-szerződött partnereként a REMRED olyan missziókban vállal szerepet, mint az emberes holdraszállást támogató Artemis-Lunar Gateway program vagy a Comet Interceptor bolygóközi küldetés. A közlemény szerint kiemelt szerepet tölt be a HUSAT programban, amely a legnagyobb magánkezdeményezésben és finanszírozásban megvalósuló műholdprogram Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban.
A vállalat nemzetközi súlyát tovább növeli a várhatóan 2026-ban megnyíló REMTECH űripari központ. A zöldmezős beruházásban épülő mintegy 4000 négyzetméteres technológiai és gyártóközpontban – ahol 1500 négyzetméteres speciális laboratórium működik majd – maximum 650 kilogramm tömegű, alacsony Föld körüli pályára szánt műholdak fejlesztését, gyártását, összeszerelését, integrációját, továbbá tesztelését végzik majd.
(Index)
Borítókép: Illusztráció. Egy magyar cég irányíthatja az Európai Űrügynökség holdprogramjának egyik kulcsprojektét. Fotó: Index

























