Szombaton, július 20-án, a clevelandi magyar közösség történelmi eseményen vett részt a Magyar Kultúrkertben, ahol jómagam és kollegáim is részt vettünk a Magyar Kultúrkert fennállásának 75. évi jubileumán. A jubileumi ünnepség fénypontja, az újonnan épített emlékfal leleplezése és felavatása volt.

Több mint 300 ember gyűlt össze az öreg fák árnyékában, amelyek ezelőtt 75 évvel is tanúi voltak a Kultúrkert megnyitó ünnepségének. Akkor, ha hihetünk a szóbeszédnek, 15 ezerre teszik a résztvevőket. Néhányan az ünnepség résztvevői közül nagyon kiváltságosnak mondhatják magukat, mert akkor is és most is ott ültek az ünnepségen. Rochester New Yorkból, Memphis Tennessiből, New Mexikóból és a Vajdaságból is érkeztek vendégek.

A Kultúrkert egy emlékfallal gazdagodott, melynek emléktáblái a magyar nemzet kiemelkedő alakjainak neveit örökíti meg a jövő nemzedék számára.

Az emlékfal mögött új, impozáns, időtálló kovácsoltvas korlátok szegélyezik a két kertrészt összekötő lépcsőket, ezzel is kiemelve a látványt meg a kert kinézetét. A korlátok a fentről leereszkedő kőlépcsők mentén helyezték el, ezzel is könnyebbé és biztonságosabbá tegyék a lépcsőzést az idősebb személyek számára is.

Az ünnepséget Megyimori János nyitotta meg, majd Carolyn Balogh a Kultúrkert Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepség elején Ernest Miháy és Carolyn Balogh szalag vágással avatták fel az emlék falat, majd Somogyi Lél beszélt a kert történelméről részletesen. Hargitai István József Attila Kövek című versével a kertünk köveinek nagyságát méltatta.

A Szent Elizabeth Center tánccsoport, a Kis Magyar evangélikus kórus, a 34-es leány cserkészcsapat, a clevelandi regösök, Tedd Horváth, Eva Modragon, Chiara Fasani előadásaikkal gazdagították az ünnepélyes programot.

Az ünnepség után az adakozók számára egy zártkörű fogadás rendeztek Richard Fleshman és Helen Moss házánál. A fogadáson egy meglepő bejelentést tett Ernest Mihály, aki egy újabb támogatási alapot hozott létre a Magyar Kulturális Kert karbantartására, minek alapértéke 270 ezer dollár volt. Erről a közeljövőben bővebben beszámolunk a kedves hallgatóknak, ugyanis egy interjúra kértük fel Ernest Mihály urat, amit el is fogadott.

Richard-Fleshman

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.