Több helyszínen segíti a sérültek ellátását a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) Bejrútban, de a tüntetések miatt vasárnap hamarabb be kellett fejezniük a munkát – mondta Késmárky András, a mentőcsoport orvosigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

A műsorban elhangzott: a magyar szakemberek szombat délután érkeztek meg a katasztrófa sújtotta dél-libanoni városba kétszáz kilogramm felszereléssel, köztük gyógyszerekkel, kötszerekkel, diagnosztikai eszközökkel, például lélegeztetőgéppel.

Így, ha kell, a koronavírus-fertőzöttek kezelésében is részt vesznek majd, de egyelőre nincs nagyobb számú megbetegedés a térségben.

A magyar mentőcsapat az állami és a katonai kórház mellett vasárnap az orosz kontingens táborában végzett vizsgálatokat, a zavargások miatt azonban a vártnál korábban be kellett fejezniük a munkát, és visszatértek bázisukra.

Késmárky András azt mondta: bízik benne, hogy hétfőn az egészségügyi minisztérium vezetésével egy másik kórházba vezénylik őket.

A libanoni magyar orvosmisszió háborús körülmények között végzi munkáját

A csapatot a katasztrófa helyszínén borzalmas állapotok fogadták, üvegszilánkok és épületromok közül mentették ki a túlélőket. A mentőegység találkozott a libanoni egészségügyi miniszterrel, majd egy sürgősségi osztályon tartott vizitet. Innen egy katonai mobilkórházba látogattak, miközben a városban zavargások zajlanak, és korábbi állomáshelyükre sem tudnak visszatérni, ugyanis a környék lángba borult a tüntetések nyomán vasárnap estére.

 

Az orvosmisszió útját itt lehet nyomon követni.

(Magyar Nemzet / MTI / MandinerRTL Klub)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.