Az igazságügyi miniszter az Európai Bizottság vasárnapi döntésével kapcsolatban posztolt a Facebookon, amely megnyitotta az utat az újjáépítési alap és a kohéziós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások mielőbbi lezárása előtt.

Vasárnap lezárult egy több hónapos, nehéz, de konstruktív egyeztetési folyamat a magyar Kormány és a Bizottság között. A tárgyalások sikerrel zárultak

– kezdte hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter.

A Bizottság megállapította, hogy a magyar kormány által benyújtott intézkedési javaslatok orvosolják azokat az aggályokat, amelyek miatt a Bizottság a kondicionalitási eljárást megindította.

Közérdekű hirdetés

Magyarország eddig sem veszített uniós forrásokat, és a Bizottság vasárnapi döntése alapján ez a veszély nem is fenyeget. Amennyiben a magyar kormány a vállalásokat teljesíti, a kondicionalitási eljárás még az év vége előtt lezárul.

A következő hetekben és hónapokban a vállalások megvalósítására és végrehajtására fogunk koncentrálni, ezért a mai napon az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében egy olyan törvénycsomagot terjesztettem az Országgyűlés elé, amely az OLAF-fal való együttműködéssel kapcsolatos, illetve a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó jogszabályokat módosítja.

A Bizottság vasárnapi döntése megnyitotta az utat az újjáépítési alap és a kohéziós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások gyors lezárása előtt is. Menetrend szerint ezek az év vége előtt lezárulnak, így Magyarország forrásvesztés nélkül léphet 2023-ba.

A munkát folytatjuk! Azért dolgozunk, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat

– zárta sorait Varga Judit.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.