Az amerikai Fox News hírtelevízió konzervatív kommentátora, Tucker Carlson a hétfő esti főműsoridőben sugárzott műsorában a magyar kormány családtámogatási csomagját méltatta. A szülők az általuk vágyott gyermekek megszületéséhez így segítséget is kapnak, amely jelentős, és nem utolsó sorban megmentheti Magyarországot a demográfiai haláltól. A 888.hu cikkét szemlézzük.

A kommentátor kijelentette: ennek a politikának minden eleme jó: segíti a családokat abban, hogy megszülessenek a gyerekek, akiket (a szülők) szeretnének – adta hírül a 888.hu.

Tucker Carlson szerint a magyar családpolitikának köszönhetően megállítható a magyarok fogyása. A műsorban rámutatott, az elmúlt harminc évben Magyarország mintegy félmillió lakossal lett szegényebb.

Európa és Amerika bevándorláspárti politikusait is kritizálta a műsorvezető, amikor azt mondta, hogy ők nem akarnak mást, csak azt, hogy „add fel”. A feladás után pedig a harmadik világból érkezők importját szorgalmazzák úgy, mint Soros György – jelentette ki Carlson, aki szerint a Soros- és Clinton-alapítványok megoldásával ellentétben a magyar miniszterelnök a családok növekedését segíti.

– A magyar politikusok törődnek azzal, hogy elősegítsék a saját népük jólétét – hangsúlyozta a Fox News műsorvezetője. Hozzátette: az adófizetők pénzét a magyar kormány a saját polgárai javára fordítja.

Forrás: 888.hu; Fotó: YouTube/Fox News

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.