Most, hogy a Covid nem ró akkora terhet a katonákra, mint korábban és a déli határ védelmét is megerősítették a honvédségen kívül eső egységekkel, így a lehető legtöbb katonát vissza tudja küldeni a gyakorlótérre – nyilatkozta a Spirit FM-nek Ruszin-Szendi Romulusz.

A Magyar Honvédség parancsnoka hozzátette: a katonák bevethetőségét minél magasabb szintre szeretné emelni. Ehhez a harceljárásokban is változtatniuk kell, és ezt be kell gyakorolni, valamint ennek a gyorsításához a struktúrába is bele kell nyúlnia.

Megduplázzuk a lövészzászlóaljok számát, ami az alapvető harcászati adottság minden haderőben.

Ezt úgy tudom elérni, hogy az adminisztrációt, a bürokráciát és ezeket a pozíciókat csökkentjük – fejtette ki bővebben a parancsnok. Ruszin-Szendi Romulusz elmondása szerint emiatt a Magyar Honvédség parancsnoksága is átalakul. A főparancsnok ismertette, hogy létszámában és pozícióban a parancsnokság kétharmadára csökken. Emellett a közép- és felső szinten lévő parancsnokságok száma megnő, de a benne lévő pozíciók száma százas nagyságrenddel csökken. – Ez adja meg a feltételét annak, hogy harcoló beosztásokat hozzunk létre – tette hozzá.

Továbbá Ruszin-Szendi jelezte: az öt új lövészzászlóalj január 1-jével kezdi meg működését, továbbá átalakították a készenléti készültségi szolgálatokat is. Ez azt jelenti, hogy több katona van kijelölve és rövidebb idő alatt tudnak elindulni az egyes feladatokra.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

A főparancsnok azt is bejelentette, hogy

a hónap végén megérkeznek az első Linx harckocsik.

A beszélgetés során szóba került Svédország és Finnország NATO-csatlakozása is. A főparancsnok szerint az észak-atlanti szövetség erősebb lesz a skandináv államok belépésével.

Európai sokkal monoblokkabb lesz. Ez az ő politikai döntésük volt eddig, hogy nem csatlakoztak a NATO-hoz. Rájöttek arra, hogy együtt erősebbek tudunk lenni, és ezzel nyilván a NATO katonai képessége is erősödni fog, hiszen nem két olyan ország csatlakozott, amelynek nincsen semmilyen, vagy nem olyan a kultúrája, nincs benne demokrácia, hanem ezeket az értékeket ők mind képviselik – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz.

YouTube player

Borítókép: Ruszin-Szendi Romulusz (Fotó: Havran Zoltán)

(Magyar Nemzet / Forrás: Spirit FM)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.