Egyszerre újul meg a Blaha és a téren álló Corvin Áruház, amely Budapest egyik legrégebbi nagyáruháza – emelte ki közösségi oldalán a főpolgármester. Karácsony Gergely úgy fogalmazott: A Blaha Lujza téri munkák nagyszerűen haladnak, idén ősszel át is fogják adni a teret.

Mint írta: „Ezzel párhuzamosan újul meg a nagy múltú Corvin Áruház, amelynek egy részéről, ahogy az egyik képen láthatjátok, lekerült az állványzat.” Hozzátette: A felújítást végző cég tervei szerint jövő tavasszal nyitja meg a kapuit az impozáns áruház, amely amikor 1926-ban először megnyitott úttörőnek számított, hisz az ország első, mai értelemben vett plázája bújt meg a díszes palotahomlokzatok mögött.

Négy évvel ezelőtt kezdeményeztük a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruház homlokzatának felújítását, ez mára valósággá vált!

– ezt már Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője emelte ki  Facebook-oldalán. Hozzátette:

Közérdekű hirdetés

„Az ikonikus épület végre megszabadult a »kommunista« bádoglemezektől. Büszkék vagyunk rá!”

A teljes megújulás alatt álló épület rekonstrukcióját ugyanis még önkormányzat előző, fideszes vezetése szorgalmazta. Mint arról korábban írtunk, 2018-ban Kocsis Máté, akkori józsefvárosi polgármester a homlokzat felújítására háromszázmillió forint állami forrást lobbizott ki. Az állam el is különített háromszáz milliót, viszont nem tudta a kivitelező cég lehívni azt, mert nem teljesítette a támogatási szerződésben foglaltakat. Így a cég anélkül folytatja a felújítást.

Egyébként a bádogborítás elbontására már 2018-ban sor került, az első elemek eltávolításában még Sára Botond, akkori fideszes alpolgármester is közreműködött.

Borítókép: Corvin Áruház (Fotó: Facebook/Kocsis Máté)

(Magyar Nemzet)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.