A mi barátságunk nem csupán ezeréves történelmi kapcsolat, minket egy közös cél és cselekvési stratégia is egyesít – mondta a Magyar Hírlapnak Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

„A lengyel–magyar szövetség különösen fontos számomra. Az elmúlt napokban a világ összes újsága erről írt, a Politicótól a The Guar­dianen át a The New York Timesig. A mi barátságunk nem csupán ezeréves történelmi kapcsolat, tele van a szolidaritás és a vállt vállnak vetett küzdelmek pillanataival. Minket egy közös cél és cselekvési stratégia is egyesít” – egyebek mellett erről beszélt a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjúban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hozzátéve, nagy öröm számára, hogy mindkét félnek szándékában áll együtt dolgozni, továbbfejleszteni ezt a szövetséget.

„Ma jól láthatjuk, hogy milyen gyümölcsöző ez – nemcsak a mi országaink, hanem az egész visegrádi csoport és Közép-Európa számára. Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen hatalmas támogatást harcoltunk ki gazdaságaink számára, együtt megállítottuk a Brüsszel által a jogállamiság terén gyakorolt nyomást, és ezt megelőzően együtt ellenálltunk a nyomásnak olyan témákban, mint a migrá­ciós politika. Világosan látható, hogy az általunk kezelt kérdések dinamikusan változnak. De egy dolog változatlan marad: a lengyel–magyar barátság.”

Mateusz Morawiecki leszögezte: a jövőben is szeretne együtt dolgozni Magyarországgal és az egész régióval, mert tisztában van azzal: közösen érhetjük el, hogy a családok biztonságban érezzék magukat, és szabadon fejlődjenek.

Reklám

Tas J Nadas, Esq

Fotó: MTI

„Ez azért lehetséges, mert politikánk keresztény értékeken alapszik, amelyek nemcsak az európai identitás alapját képezik, hanem sok ember, köztük a nem hívők számára kulturális és erkölcsi alapot ad. És amikor az Egyesült Államokban vagy Európa egyes részein műemlékeket rombolnak, mi ezen pusztítást pozitív programmal akarjuk ellensúlyozni – ez a kölcsönös tisztelet, az értékek építése és ápolása, amelyek nélkül a nyugati civilizáció soha nem jött volna létre.

Éppen ezért biztosítanunk kell, hogy Közép-Európa továbbra is a józan ész és a béke oázisa maradjon” – fogalmazott az interjúban Lengyelország miniszterelnöke.

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.