Pénteken megjelent a Hivatalos Közlönyben az a két miniszteri rendelet, amely a potenciálisan emberre veszélyes medvékre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet alkalmazhatóságát szavatolja, tájékoztatja az ország népét Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter Facebook-oldalán.

A sürgősségi kormányrendelet már júliusban megvolt, a Hivatalos Közlönyben most publikált rendeletek tulajdonképpen pontot tettek a jogszabályozásra: mostantól hatékonyan el lehet járni a veszélyes medvékkel szemben.

A miniszter úr egy kétnyelvű tájékoztató videót is csatolt a bejelentéshez. Összefoglaljuk:

Tas J Nadas, Esq

1. A mosolygós medve azt jelenti, hogy a kockázat alacsony fokú, az állat nem jelent veszélyt emberre, vagyonra, nem nagyon szeret településeken bóklászni, fél az embertől. Ebben az esetben az illetékeseknek az a dolguk, hogy elűzzék a mackót, bántani viszont tilos.

2. A nem mosolygós medve azt jelenti, hogy az állat nem jelent veszélyt emberre, javakra, de visszajár a településre és már nem fél az embertől. Ebben az esetben is meg lehet próbálkozni az elűzéssel, de ha nem sikerül, akkor jön az elaltatás és áthelyezés.

3. A vicsorgó medve azt jelenti, hogy az állat agresszív, veszély jelent emberre, jószágra, javakra. És ez az a helyzet, amikor az illetékesek minden további bürokrácia nélkül kilőhetik az emberre veszélyes medvét.

Íme a videó:

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.