Nyugat első nemzedékének vezéregyénisége, nemzeti líránk egyik legnagyobb alakja. Szerelméhez, Diósyné Brüll Adélhoz írta Léda-verseit. Későbbi feleségét, Boncza Bertát költeményeiben Csinszkának nevezi.
Szabó Dezső ezekkel szavakkal jellemezte Adyt halála utáni napon: “Ady mindenekelőtt végzetes fizikai meghatározottsággal, a felkarmolt seb sajgásával, a terhes asszony vajudásával: magyar, erdélyi magyar és köznemes volt . Ezt az erdélyiséget mozdulatain, beszédén, pózain, egész testére kiélő lelki formáján láthatták azok, akik közelebbről ismerték. Erdélyi magyar és magyar nemes volt minden sejtjében a magyarság minden elmult századával. Magyar nemes, aki úr a maga portáján (és az egész élet az ő portája volt), aki zsarnok a jóságában, zsarnok a rosszaságában s éppen ezért a zsarnokságáért halálos daccal független. Magyar, akinél csak bravuros megvillanás lehet az akarat, hősi túlzás és azértis vitézkedés a tett, aki elduzzog a közepes könyöklő demokráciától, mint egy megríkatott mesekirály. Erdélyi magyar, a nyugati kulturával mélyebben átitatott erdélyi magyarság mély kulturvágyával.”
