Nt Bernhardt Béla evangélikus főesperes 2018, május 2-án, csütörtökön hunyt el. 92 éves volt. 1926 február 2-án Budapesten született, Magyarországon. 1949-ben feleségül vette Potsubay Rózát, a házasságból egy fiuk született, Béla András. Egész életében nagyon szerette  a cserkészetet, 1934-ben Magyarországon kezdte, majd folytatta Németországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. 1951-ben Sydney-ben, Ausztráliában alapította az Exteris Magyar Cserkész Szövetség 30 Cserkész Csapatát (Kőrösi Csoma Sándor), ami a mai napig aktív. Nt Bernhardt Bélát 1955-ben szentelték evangélikus lelkésszé az ausztráliai Adelaide-ben. Hűségesen szolgált sok ausztrál, kanadai és Egyesült Államok-beli gyülekezetben, hirdette az evangéliumot magyarul, németül és angolul. Az utolsó két gyülekezet ahol szolgált a clevelandi Szent Tamás és a Gloria Dei. Feleségével Rózával , 68 évig élt boldog házasságban, aki mindenben mellette állt az utolsó szívdobbanásig.Házasságukból egy gyermek született  Béla András., Gyászolják: unokái Éva, Marisa, Eli, Owen és Abigail De Temple, unokaöccsei John, Paul és Theodore Barath, valamint sógornője Potsubay Éva. Akik előtte mentek el, Baráth Tivadar és Bernhardt Mária (Keresztes), nővére és sógora, Janka és John Barath, unokahúga Eszter és sógorai Potsubay Viktor és Ádám. Temetési szertartása a Nyugat Oldali Magyar Református Egyháznál lesz, evangélikus szertartás szerint. 15300 Puritas Avenue, Cleveland, OH, 2018.május 18-án pénteken délelőtt 11 órakor. A család 10 órától fogadja a családtagokat és barátokat. Szűk körű temetéséről későbbi időpontban. Emlékezetére adományokat elfogadunk az Amerikai Evangélikus Konferencia számára (18493 High Parkway, Rocky River, OH, 44116) az Erős Vár magyar evangélikus kiadvány folytatólagos terjesztésére. Nagyon szerette az evangélikus egyházát, ha egy szóban jellemezhető a személyisége akkor azt mondhatom: hűség. Évtizedeken keresztül szerkesztette az Erős vár újságot nagy szeretettel es odaadással. Gyászolják még a fennmaradt gyülekezetek itt Clevelandban és Torontóban.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.