Az önbizalom fogalmát nem kell nagyon megmagyaráznunk, mindösszesen az önmagunkba vetett hitet, bizalmat jelenti. Inkább a másik két fogalom, a helyes énkép, illetve önmagunk megbecsülése szokott problémát okozni.

A legtöbb ember élete egy bizonyos szakaszában önmagával küzd, feszegeti saját határait, hogy megtudja mire képes. Erikson fejlődéspszichológus fogalmazta meg a legpontosabban az egyes fejlődési állomásokat, és az énkép alakulását az egyes szakaszokban. Szerinte az önbizalomhiány már egészen kisgyermekkorból eredeztethető. Úgy véli, ha a kicsi nem tudja saját szükségleteit kielégíteni, akkor bizalmatlan lesz környezetével szemben. Ezzel szorosan összefügg az autonómia kérdése, vagyis, hogy gyermekként mennyire tudunk önállóak lenni, mit engednek a szüleink és miben korlátoznak. Ez persze egy természetes folyamat, hiszen egy 2-3 éves kisgyermek sokkal jobban korlátozva van a szülei által, mint egy 14-16 éves. Az identitás kérdése a 13-19 éves korosztályra jellemző, amikor próbál rájönni a serdülő, hogy mások miként látják őt, ki is ő valójában és mi lehet belőle. Ilyenkor döntőlépés a pályaválasztás is, az általa szerzett siker vagy kudarc ugyanis önbizalom növelő vagy csökkentő tényező lehet.

Az énkép kialakulása gyakorlatilag egy életen át tartó folyamat, hiszen a sikerek és a kudarcok életünk részei. A lényeg abban áll, hogy ezeket a történéseket önmagunkkal hogyan tisztázzuk. Az vezet az önértékelés helyes kialakulásához, hogy megismerjük saját korlátainkat, képességeinket. Többek között nagy érzelmi töltettel bír a párválasztás időszaka és a munkahely választás is, mert a jó munkahely, különféle sikerek elérése és társunk támogatása esetén önértékelésünk pozitív lesz. El kell fogadnunk saját tulajdonságainkat, és számba kell vennünk, hogy az mások számára jó-e vagy rossz. A harag, az idegesség alapvető emberi tulajdonságok, ahogy a kedvesség vagy a szociális érzékenység is, ezért ha elismerjük és elfogadjuk hibáinkat is, önértékelésünk korrekt lesz.

Ha a folyamatba hiba csúszik, az gátat vethet az identitás fejlődésének. Ilyen lehet például, ha a szülők nem segítenek a gyermeknek, nagyban korlátozzák, vagy ha a szocializáció során feldolgozhatatlan, negatív élmény ér bennünket, illetve lényegében minden akadályozó történés. Az ilyen események önbizalomhiányt vagy önértékelési zavart válthatnak ki, amit az egyén csak egymaga, vagy pszichológus segítségével képes feldolgozni. Hisszük vagy sem, de életünk során legalább három ilyen eseményt átélünk, legalábbis egyes nézetek szerint. Ezeket a történéseket a szakirodalom krízispontoknak nevezi. Erikson szerint minden fejlődési szakasznak megvannak a maga krízisei, kisgyermek korban a bizalmatlanság a környezettel szemben, felnőttkorban a produktivitás kérdése, időskorban pedig az élet számbavétele.

Erikson elmélete az egész életen végigvezeti a címben említett hármasságot. Szerinte az önbecsülés elérése életünk számbavételével érhető el, amikor már tudjuk, hogy mit rontottunk el, mit tudtunk volna másképpen csinálni, vagy mikor cselekedtünk helyesen. Folyamatosan tanulunk, hiszen a kezdetekben a szüleinktől ellesett viselkedés mintát követjük, később pedig saját szabályainkat építjük ki tapasztalatok útján. Úgy kell tehát élnünk, hogy időskorunkban visszanézve azt gondolhassuk, életünk igazán tartalmas volt. Sosem késő változtatni.

Forrás: elet-blog.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.