A magyar kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot indít az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint.

A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, mert így a járvány újabb hulláma esetén sem lesz kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak – írják a közleményben.

Megerősített hazai egészségügyi gyártás nélkül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az ország, ha a globális ellátási láncok időlegesen megszakadnak – emelte ki Varga Mihály.

Mint mondta: a kormány célja, hogy felkészüljön egy esetleges következő járványhelyzetre, valamint arra, hogy folyamatosan biztosítható legyen az egészségügyi ellátás. A kórházi adósságrendezéskor megkezdett munkát folytatva a Pénzügyminisztérium egyeztetéseket folytatott olyan egészségipari szereplőkkel, akikkel lehetőség van a szükséges kapacitások megteremtésére – tájékoztatott a szaktárca.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján meghatároztuk az egészségügyben használt kritikus termékköröket, amelyekre természeti, ipari vagy biológiai katasztrófa, veszélyhelyzet esetén egy országnak szüksége lehet – fejtette ki a miniszter, hozzátéve, hogy a programnak köszönhetően ezekből önellátó lesz Magyarország.

A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új gyártósorok is létrejöhetnek – írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.