Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök lengyel kollégájának, Mateusz Morawieckinek a Jog és Igazságosság Párt elsöprő választási győzelméhez – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfő este.

„A magyar-lengyel ezeréves barátság az egyik legfontosabb erőforrásunk az előttünk álló kihívások kezelése során” – írta Orbán Viktor, hozzátéve: többször bebizonyosodott már, hogy „a legnehezebb helyzetekben is számíthatunk egymásra”.

Orbán Viktor biztosította a lengyel miniszterelnököt, hogy kormánya a jövőben is kész a szoros együttműködésre, hogy „minél eredményesebben képviselhessük közös érdekeinket”.
„Sok erőt, egészséget és kitartást kívánok Önnek a következő négy évhez” – zárta levelét Orbán Viktor.

A végeredmény szerint is alsóházi többséget szerzett a Jog és Igazságosság

A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint is győzött a Jog és Igazságosság (PiS) párt, amely a szavazatok 43,59 százalékával 235 mandátumra, vagyis önálló többségre tett szert a 460 fős alsóházban.

A második helyen befutó fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) 27,4 százalékot ért el.

A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből álló baloldali szövetség a voksok 12,56 százalékát nyerte el.

A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz’15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott.

Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

A 61,74 százalékos részvételi arány rekordmagas volt az 1989 utáni választások történetében.

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.