Van egy Kárpát-medencei terület, amit mi művelünk. 1100 éve mi műveljük. Szó szerint mi rendeztük be. És az embernek a saját földjével vagy a kertjével szemben kötelessége van – fogalmazott Orbán Viktor a Tihanyban rendezett Tranziton. Mint hozzátette, magyarnak lenni egy küldetés, valószínűleg a világ egyik legszebb küldetése.
A fiatalok előtt álló egyik legfontosabb feladat, hogy tisztázzák, van-e hazájuk, vagy „élnek bele a nagyvilágba, a Nyugatba, Európába, a vonzó civilizációs formációkba”, nincs jelentősége ennek a számukra
– jelentette ki Orbán Viktor a Tranziton tartott beszélgetésben. Mint kifejtette, ha valaki úgy érzi, nemcsak a véletlennek köszönheti, hogy éppen magyarnak születik, akkor viszont szembe kell nézni azzal, hogy milyen kötelességek, feladatok adódnak ebből. Mint a miniszterelnök megjegyezte, valaki patetikusan viszonyul a tényhez, hogy magyar, van, aki „összevágja a bokáját és fölvesz egy testtartást”, van, aki könnyedén, humorosan fogja fel, azaz sokféle módon lehet magyarnak lenni. Személyes véleménye szerint ugyanakkor
magyarnak lenni egy küldetés. Valószínűleg a világ egyik legszebb küldetése.
Orbán Viktor kifejtette: a magyar egy olyan kultúra, amelynek alapja a nyelv, amelyet mások nem értenek a világban, ezért nem is érdekük fenntartani, csak a magukat magyaroknak vallóknak. Úgy fogalmazott:
van egy Kárpát-medencei terület, amit mi művelünk. 1100 éve mi műveljük. Szó szerint mi rendeztük be. És az embernek a saját földjével vagy a kertjével szemben kötelessége van.
Ugyanakkor kiemelte:
ez egy feladat az életünkben, ez hozzáad az életünkhöz, ez megemeli az életünknek a súlyát.
Megjegyezte: aki szerint ez rossz kötelesség, aki ezt le akarja rúgni magáról, az menjen a liberálisokhoz.
[…]
A magyarok erősségei
Orbán Viktor végezetül a magyar néppel kapcsolatban arról beszélt:
amikor az ember fölmászik egy magaslesre, és onnan ránéz a világpolitikára – hiszen alulról csak az altestek látszanak, meg a vádlik –, egy jó látószöget kell keresni, hogy megértsük, milyen lehetőségeket tartogat a jövő. Azt fogod látni, hogy ott a világ nemzetei, ahogy ott lökdösődnek, meg élnek, meg kavarognak, kisebbek, nagyobbak, gazdagabbak, meg szegényebbek, és látod a sajátodat is.
Hozzátette:
a magyaroknak van néhány olyan erőssége, amit győzelemre lehet váltani ebben a lökdösődésben. A magyar számára a nemzet fogalma 1100 éves küzdelmet jelent, más népeknek csak egy modern képződmény. A magyar másként gondolkodik a gyerekéről meg a családjáról, mi sokkal erősebb érzelmi közösségként éljük meg a családot. A nyelvünk jobban hasonlít talán a matematikára, mint más nyelvekre, ezért vagyunk kreatívak és gyors észjárásúak. Ezekkel a képességekkel mi jól állunk nemzetközi összetételben, nem akarok senkit leszólni, de ez egy nagyon nagy erősség.
A teljes cikk az alábbi linken olvasható.

A teljes adás.