Az Európai Néppárt brüsszeli csúcstalálkozóján sikerült megvédeni Magyarország álláspontját – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az unióban maradó tagállamok szombati rendkívüli csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.
 A kormányfő Soros György brüsszeli látogatásáról úgy vélekedett: “van, aki ártani akar Magyarországnak, van, akinek az a dolga, hogy megvédje”. Véleménye szerint sikerült helyre tenni ezeket a dolgokat Brüsszellel.

Az Európai Néppárt vezetősége a délelőtti találkozójuk után bejelentette: Orbán Viktor azt mondta, hogy kormánya teljes mértékben eleget kíván tenni az Európai Bizottság (EB) által a magyar felsőoktatási törvény módosítása kapcsán támasztott feltételeknek.

A Közép-európai Egyetem (CEU) közleményben üdvözölte az Európai Néppárt felhívását, hogy a magyar hatóságok “tegyenek meg minden szükséges lépést” az Európai Bizottság ajánlásainak betartására. Ezen ajánlások szerint a lex CEU sérti az Uniós törvényeket. A CEU tudomásul veszi a Néppárt azon kijelentését is, miszerint “Orbán Viktor miniszterelnök arról biztosította a Néppártot, hogy eszerint fog cselekedni”.

Orbán: tárgyalunk és megállapodunk

A miniszterelnök viszont szombat délután a 27-ek ülése után annyit mondott: a Közép-európai Egyetem ügye a maga jogi menetében halad tovább. Kijelentette: Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket.

Ez egy jogi kérdés, az Európai Bizottság és Magyarország tárgyalni fog róla a következő hónapokban. Magyarország végre fogja hajtani a vita eredményeképpen kialakuló megállapodást

– közölte a miniszterelnök.

ReklámTas J Nadas, Esq

“A KEE-t semmi nem fenyegeti”

Orbán Viktor a délelőtti néppárti ülés után nem nyilatkozott, de Rogán Antal akkor azt mondta: a miniszterelnök az ülésen a CEU kapcsán világossá tette, “mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti”. Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat.

Ugyanakkor a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, de Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie – hangsúlyozta a miniszter.

A magyar kormány EU-párti

Az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb a tagság támogatottsága, és ebben az eredményben benne van a kormány munkája. A magyar kormány ugyanis Európa-párti – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: nem enged azon véleményéből, hogy az unió rosszul működik és meg kell reformálni. Erről nyílt vitát, megbeszéléseket kell folytatni.

Az Európai Néppártnak és minden uniós szervnek az a kérése, hogy amikor Európáról véleményt mond Magyarország, akkor legyen világos, hogy az nem Európa ellen történik.

Azzal kapcsolatban, hogy az unióban is többen bírálták a kormány magyarországi kampányát, elmondta: a “Stop Brüsszel” kampány nem Brüsszel-, nem Európa-ellenes indítvány – Magyarország azt szeretné, hogy ne változzon meg a tagállamok és a brüsszeli hatáskör közötti megosztás. Maradjon úgy, ahogy most van, a magyaroknak ez az érdekük – fogalmazott a kormányfő.

A Brexitről

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek szombati, rendkívüli csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, ott az volt a feladata, hogy olyan tárgyalási forgatókönyv jöjjön létre Nagy-Britannia uniós kilépésére (Brexit) vonatkozóan, amely a magyar érdeknek megfelel. Az eredményt ezen a téren is sikeresnek értékelte , hiszen – mint mondta – az előkészítő munkának köszönhetően az Európai Tanács a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatást elfogadta.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.