Németországban példátlanul heves vitát váltott ki, hogy a török származású világbajnok futballista, Mesut Özil lemondta a válogatottságot. Vasárnap nyilvánosságra hozott állásfoglalásával, amelyben rasszista támadásokra panaszkodott, nemcsak a német kormány integrációs erőfeszítéseit vonta kétségbe, hanem felkorbácsolta az országban élő többmilliós török kisebbség, valamint a németek közti ellentéteket is.

A már Gelsenkirchenben, bevándorló török szülök gyermekeként napvilágot látott futballista 92 válogatott mérkőzésen 23 góllal öregbítette a német csapat hírnevét. Özil töretlen pályafutásában azonban néhány, még májusban készült fényképfelvétel súlyos törést okozott, ugyanis a labdarúgó az újraválasztására készülő török elnök, Recep Tayyip Erdogan mellett feszített, akit még saját futballtrikójával is megajándékozott.

Ez már akkor óriási felháborodást váltott ki Németországban, ugyanis a török államfőt Berlinben bírálják diktatórikus intézkedései miatt. Az ellenzéki Zöldpárt egyik vezetője, a szintén török származású Cem Özdemir elítélte Özil kiállását Erdogan mellett, mert – úgymond – egy példaképnek tekinthető személy semmiképpen sem tetszeleghet egy olyan politikus oldalán, aki lábbal tiporja az emberi jogokat.

Noha a futballista akkor azzal védekezett, hogy a fényképeket nem szánta politikai üzenetnek, a vele szemben felmerült ellenérzés tovább nőtt, és miután a német válogatott az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon leszerepelt,elterjedtek olyan hírek, hogy ennek jórészt az az oka, hogy a csapaton belül feszültség támadt, amiben Mesut Özilnek is komoly szerepe volt. Tény, hogy egyetlen játékosként a német himnuszt sem énekelte a pályán.

A vb után újra klubcsapatával, az angol Arsenallal készül a következő szezonra. Vasárnap közzétett nyilatkozatával azonban politikai bombát robbantott, ugyanis bejelentette, hogy a válogatottban nem képviseli többet Németországot, miután rasszista támadások érték és tiszteletlenül viselkedtek vele szemben. Majd hozzátette, hogy a Német Labdarúgó Szövetség elnöke és vezetői számára német, ha nyer a válogatott, és migráns, ha kikap.

Özil nyilatkozata óriási elismerést aratott Törökországban. Angela Merkel kancellár viszont csak annyit közölt, hogy mindig nagyra értékelte Özilt mint labdarúgót, és tiszteletben tartja döntését.

Katarina Barley német igazságügyminiszter szerint igencsak rossz üzenete van az Özil-ügynek, és komoly figyelmeztetést jelent, ha egy olyan nagy játékos, mint MesutÖzil úgy érzi, hogy rasszista támadásoknak van kitéve Németországban, és a labdarúgó-szövetség magára hagyja.

A jó ideje Nagy-Britanniában élő és az Arsenalnál tetemes összeget kereső Özil nyilatkozatára utalva Heiko Maas külügyminiszter viszont úgy vélte, nem hiszi, hogy egy Angliában élő multimilliomos ügye betekintést engedne az integrációba. Egyébként sem amiatt esett ki Németország a világbajnokságról, hogy Özilt lefotózták Erdogannal. Minden érintettnek el kellene gondolkodnia ezen, mert senki sem viselkedett helyesen.

Az állami tévécsatorna hétfő esti híradásában ismertetett egy most készült felmérést, amely szerint a már német földön született és felnőtt törökök inkább vonzódnak felmenőik szülőföldjéhez, mint Németországhoz.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.