Éles fordulatot tett a világ első számú, klímaváltozás ellen küzdő filantrópja, Bill Gates, aki memorandumban jelentette ki: már eddig is túl sok pénz ment el drága és kétes klímaerőfeszítésekre. Ehelyett mostantól kizárólag a szegénységre és a jólétre koncentrál, mert csak ennek látja értelmét.
Sulyok Tamás a horvát államfőt fogadta
A Sándor-palotában fogadta Zoran Milanovic horvát államfőt Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki szerint a két ország kapcsolata stabil alapokon áll. A találkozón szó esett a gazdasági együttműködésről, az energiabiztonságról és a határtérségek fejlesztéséről is.
Magyarország megfinanszírozza a libanoni hadsereget
Magyarország az ukrán helyett a libanoni hadsereg megerősítésére irányítja át az Európai Békekeretből rá eső mintegy 600 millió forintot, így támogatva a közel-keleti ország stabilitását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bejrútban.
Felszámolják a CFR teherfuvarozó részlegét
Felszámolás alá kerül a román állami vasúttársaság teherfuvarozó részlege, a CFR Marfă – jelentette be Ilie Bolojan, amikor a Szabad Európának (Europa Liberă) nyilatkozott pénteken.
Örmény–Magyar: Rossi nem örült a teljesítménynek
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kizárólag az 1-0-s győzelemnek örült, az örmények vendégeként nyújtott teljesítménynek viszont nem a csütörtöki világbajnoki selejtezőmérkőzést követően.
Odaítélték a Déry-díjakat
A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományú szakmai elismerésében részesül Bognár Péter, Szőcs Petra, Owen Good, Sineger Júlia és Keserű Imre. A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díjat a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda az irodalmi élet kimagasló alkotóinak. A kitüntetést november 13-án adják át a díjazottaknak.
Orbán bejelentett egy új amerikai beruházást
Fontos beruházásról adott hírt a közösségi oldalán a miniszterelnök. „A magyar–amerikai kapcsolatok aranykora itt van!” – írta Orbán Viktor.
Orbánnak van gerince – írja egy bolgár újság
A Fakti (Tények) című bolgár lap cikke szerint Orbán Viktor megmutatta, hogy van gerince, és hogy Magyarország nemzeti érdeke felülmúlja a budapesti külföldi nagykövetségekét és hogy térdelés nélkül is tárgyalhat a Fehér Házban.
Sulyok Tamás a szegedi lézeres kutatóközpontban járt
A szegedi ELI-ALPS kutatóközpontban járt csütörtökön az államfő, ahol fiatal kutatókkal és a létesítmény vezetőivel találkozott. A kutatóközpont látogatásán Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy a lézertechnológia fejlődése Magyarország egyik legfontosabb tudományos beruházásává vált.
Szijjártó Péter megállapodott a Mercedesszel
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Mercedes létrehozza első magyarországi kutatás-fejlesztési központját Kecskeméten.
Ukrajna öt országgal vezeti be a kettős állampolgárságot
Az ukrán kormány meghatározta azon országok listáját, amelyek állampolgárai ukrán útlevelet kaphatnak anélkül, hogy le kellene mondaniuk eredeti állampolgárságukról – írja a BBC Ukrajina a Miniszteri Kabinetre hivatkozva.
Vucsics: Európa háborúra készül
Szerbia rendkívül nehéz helyzetbe került a Nyugat és Oroszország közötti feszültség növekedése miatt – mondta Alekszandar Vucsics szerb elnök, aki szerint ma már egyre világosabban látszik, hogy az európai országok katonai konfliktusra készülnek Moszkvával.
Trump levélben kéri a kegyelmet Netanjahunak
Donald Trump amerikai elnök Jichák Hercog izraeli államfőhöz címzett levelében arra kérte szerdán a zsidó állam elnökét, hogy részesítse kegyelemben Benjámin Netanjáhú izraeli kormányfőt a korrupciós ügyeiben folyó perben.
Kína feloldotta a ritkafémek amerikai exporttilalmát
Kína fölfüggesztette több stratégiai kettős felhasználású termék, köztük a gallium, a germánium, az antimon és a szuperkemény anyagok Egyesült Államokba történő exportjának tilalmát – közölte vasárnap a kereskedelmi minisztérium.

















