A Clevelandi Magyar Múzeum 2025. október 10-én, pénteken rendezte meg hagyományos, immár 29. Borkóstoló estjét a Woodside Event Centerben. Az jótékonysági esemény célja ez alkalommal is a múzeum fenntartásának támogatása volt. A vendégek szép számban, közel kilencvenen fogadták el a meghívást, és ízlelgették a vacsora mellé gondosan kiválasztott bor-palettát.
Erdélyi kezdet, kaliforniai folytatás – Szűcs Dávid baptista lelkipásztor élete és elhívása
Szűcs Dávid az Alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezetnek – Kalifornia egyetlen magyarajkú baptista gyülekezetének – vezetője. Az Erdélyből érkezett lelkipásztor erős elhívással kezdte meg szolgálatát a tengerentúlon. Története egyszerre szól gyermekkori hitérlelődésről, a hivatás lassú kibontakozásáról és arról a gondviselő útról, amely Zilahról egészen Los Angeles mellé vezette. Célja világos: szeretetteljes, családbarát lelki otthont építeni mindazoknak, akik keresik Isten közelségét. A vele való beszélgetésből kiderült, miként válhat a hit, a nyelv és a közösség összetartó ereje új kezdetek biztos alapjává.
A Baptista Gyülekezet 2025. november 16-i adása
Az Egyházi félóra műsorunkban igét hirdet Deák Zsolt, a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora:
Adjuk át magunkat Istennek teljesen!
Kik az elveszett magyarok? – diaszpóra könyvbemutatók Székelyföldön
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Szülőföldemen, az erdélyi Háromszéken jártam családommal az őszi iskolai szünetben, és ott az Amerikában (New Jersey államban) töltött elmúlt három év alatt írt Magyarnak lenni Amerikában című interjúkötet-sorozatomról három könyvbemutatót is tartottam. Bár az eseményeket én kezdeményeztem a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai és baróti városi könyvtáraknál, izgatottan vártam, vajon mennyire érdekli az ottani hallgatóságot az észak-amerikai diaszpórában élők története és mai sorsa. Kellemes meglepetést okozott az élénk érdeklődés és az értő kérdések.
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók – ha adják – százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád
helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál
egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment – fölment, tejfel – tejföl, …
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik legegyszerűbb krémleves! Kicsit most csavartunk is a hagyományos recepten és a fokhagymát előbb konfitáltuk és úgy raktuk a levesbe – a flancos elnevezés ellenére azonban ez a lépés semmit nem bonyolít az elkészítésen. Úgyhogy főzésre fel, úgyis itt a náthaszezon, a fokhagyma pedig ugye a megfázásra is jó. A sajtos pirítós meg dukál hozzá, úgyhogy eszetekbe ne jusson megvonni magatoktól ezt a kis élvezetet!
A nyugodt álom valóban ilyen egyszerű? – Amit a melatoninról tudnunk érdemes
A november sokak számára a lelassulás, a befelé figyelés és a korán sötétedő esték időszaka. Ilyenkor egyre gyakoribb, hogy nehezebben jön álom a szemünkre: a hosszabb éjszakák, a fényhiány, az év végi feladatok miatti feszültség mind rontják az alvásminőséget. Nem véletlen, hogy világszerte egyre többen nyúlnak a melatonin után, abban bízva, hogy a „természetes altató” gyors és kockázatmentes megoldást kínál.
De vajon tényleg ilyen egyszerű lenne?
FIPRESCI 100 életműdíjat kap Enyedi Ildikó
Dél-Amerikába is megérkezik Enyedi Ildikó új filmje. A 30. Klímacsúcstalálkozón, az Amazonasnál vetítik le a Csendes barátot. A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI a 46. Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon életműdíjjal ismeri el az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező munkásságát.
Kivonultak a diákok Robert Fico előadásáról
Kivonultak a diákok Robert Fico előadásáról Poprádon, miután a miniszterelnök közölte velük, „ha ilyen nagy hősök és támogatják a háborút, akkor menjenek oda harcolni”.
Orbán Viktor Horvátország elnökével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken hivatalában fogadta Zoran Milanovićot, a Horvát Köztársaság elnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Márton Luana megint aranyérmes
Márton Luana aranyérmet szerzett az egyenlítői-guineai Malabóban pénteken kezdődött női tekvondó-világbajnokság 67 kilogrammos kategóriájában.
Húsz katolikus iskolát segített Magyarország Libanonban
Húsz katolikus iskola teljes modernizációját támogatta a magyar kormány Libanonban, a legkorszerűbb oktatási eszközök beszerzésével, s több mint száz tanár továbbképzésével – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Bejrútban.
Százéves jubileum a clevelandi Szent Imre Templomban – méltósággal és közösségi összetartással ünnepeltek
2025. november 9-én különleges nap virradt a clevelandi magyar közösségre. A Szent Imre Templom falai között a hívek és barátok közössége együtt ünnepelte a templom felszentelésének 100. évfordulóját, valamint védőszentjük, Szent Imre herceg napját. A jeles alkalom méltóképpen kapcsolta össze a múlt tiszteletét és a jelen élő közösségét.
Vendégünk a The Hungarian Hour (Magyar Óra) – Élő beszélgetés a WCSB 89.3 FM műsorvezetőivel
A Bocskai Rádió 2025. november 16-i adásának műsorismertetője
2:00 órától – Műsorismertetés
Az Egyházi félóra vendége Deák Zsolt, a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora, aki „Adjuk át magunkat Istennek teljesen!” címmel hirdet igét.
Ezt követően élő interjút hallhatnak a Cleveland State University WCSB 89.3 FM egyetemi és közösségi rádiójának The Hungarian Hour (Magyar Óra) műsorvezetőivel: Elizabeth Papp Taylor, Walt Mahovlich és Robert Kita.
3:00 órától – Ünnepi beszámoló
Összefoglaló a clevelandi Szent Imre Templom fennállásának 100. jubileumi évfordulóját ünneplő rendezvényről.
4:00 órától – Közösségi és kulturális magazin
Hirdetések, programajánlóSzívküldi – névnapi és születésnapi köszöntések
Honismereti rejtvényjáték – Telefon: (216) 397-4438 (Szerkeszti: Veres Sándor)
A hét verse: Bencze Imre – Édes, ékes apanyelvünk
Mit főzzünk vagy süssünk? – Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal
Életmód rovat: A nyugodt álom valóban ilyen egyszerű? – Amit a melatoninról tudnunk érdemes
Adásunk alatt a legszebb magyar slágerek, népdalok, operettek és örökzöld melódiák csendülnek fel.
A szerkesztők fenntartják a jogot a műsorváltoztatásra.
Szerkesztők: Dorgay Zsófia, Pfeifer Anita, Veres Sándor, Csajka Tamás
Technikai és műsorigazgató: Molnár Zsolt
Kövessen bennünket online is:
📻 Bocskai Rádió: https://www.bocskairadio.org/
📲 Facebook: https://www.facebook.com/BocskaiRadio
🎥 YouTube: https://www.youtube.com/user/bocskairadio

















