Főoldal Blog Page 8

Vinylton 2026 – Bakelit lemez maraton a Bocskai Rádióban

Köszönjük, hogy megosztásukkal segítenek minél több hallgatóhoz eljutni!

Kellemes rádiózást!

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Evangélikus felekezet 2026. április 26-i adása

Nt. Tamásy Éva, a clevelandi nyugat-oldali evangélikus egyház lelkipásztora igehirdetésében, amely a Bocskai Rádió április 26-i adásában hangzott el, Jézus Krisztust állította középpontba mint a jó pásztort, aki ismeri övéit, vezeti őket, és életét adja a juhaiért. A 23. zsoltár és János evangéliumának jó pásztorról szóló igéje alapján arra emlékeztetett, hogy az ember vezetésre, oltalomra és lelki táplálékra szorul. A pásztor és a bárány képe egyszerre idézi fel a biztonságot, a gyöngédséget és azt a mély bizalmat, amellyel az ember Istenhez fordulhat.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

700 éves a Szent György Lovagrend

Magyarországon alapították a történelem talán legrégibb, máig létező világi lovagrendjét – 700 éves a Szent György Lovagrend. A lovagrend tagjai között találjuk Károly Róbert merénylőjének a nevét, ők voltak a középkori koronaőrök, szívük tájékára hét betűt hímeztek, és manapság női tagokkal is büszkélkednek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Magyar: egy újabb zászlót helyeznek el a Parlament homlokzatán

Az Országgyűlés alakuló ülésén a magyar és a székely zászló mellé visszakerül az Európai Unió zászlaja is a Parlament homlokzatára – írta péntek reggeli Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, az áprilisi választáson győztes Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Trump szívesen látná Putyint a G20 csúcson

Anchorage, 2025. augusztus 16. Donald Trump amerikai (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozón helyszínén, az Elmendorf-Richardson katonai bázison, az alaszkai Anchorage-ben 2025. augusztus 15-én. MTI/EPA/Szputnyik pool/Szergej Bobilev

A G20-ak csúcstalálkozóját decemberben rendezik meg, Donald Trummp örülne, ha Vlagyimir Putyin is ott lenne Miamiban.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tánczos szerint nem lesznek előrehozott választások

Nem tartja valószínűnek az előrehozott választásokat a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányból való kilépése nyomán Tánczos Barna gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kalinák: a magyarok jogtalanul használják a földeket

Újabb, súlyos vitákat kiváltó kijelentésekkel borzolta a kedélyeket Robert Kalinák, aki a Benes-dekrétumok következményeit érintő vagyonjogi kérdésekben lényegében tagadta az elkobzások tényét, miközben a Szlovák Földalap igényérvényesítését hangsúlyozta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Trump: három héttel meghosszabbítják az izraeli-libanoni tűzszünetet

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy három héttel meghosszabbítják az Izrael és Libanon között hétfőn lejáró tűzszünetet.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Leó pápa nemet mondott a melegházasságra

XIV. Leó pápa alaposan felkavarta az állóvizet: nemet mondott az azonos nemű párok áldására és a határvédelem fontosságát hangsúlyozta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megkökkentő interjút adott Trump a BBC-nek

Az amerikai elnök szerint nem volt szükség külső segítségre az iráni konfliktusban. Sőt, Trump úgy véli, hogy stratégiájának köszönhetően már karnyújtásnyira van a háború lezárása.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a kormány

A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megérkeztek az első kőolajszállítmányok a Barátság-vezetéken

Megérkeztek az első kőolajszállítmányok a Barátság-vezetéken Magyarországra és Szlovákiába – közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Száz éve született Janikovszky Éva író

Száz éve, 1926. április 23-án született Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, akinek többek között a Ha én felnőtt volnék, az Akár hiszed, akár nem, a Felelj szépen, ha kérdeznek és a Velem mindig történik valami című köteteket köszönhetjük.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Törökországban szeretne Putyinnal találkozni Zelenszkij

Megkérdeztük a törököket erről, megkérdeztünk néhány más fővárost is – mondta Andrij Szibiha külügyminiszter kedden újságíróknak adott nyilatkozatában, amelyet szerdán engedélyeztek nyilvánosságra hozatalra. Hozzátette, hogy Ukrajna kész lenne bármely más helyszínt is megfontolni egy Putyinnal való találkozóra Fehéroroszországon és Oroszországon kívül, amit Zelenszkij régóta próbál meggyorsítani a több mint négyéves háború megoldása érdekében.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe