Végső búcsút vettek szombaton Houstonban Barbara Bush egykori amerikai first ladytől.
Az Egyesült Államok legnagyobb episzkopális templomában tartott gyászszertartáson férje, az idősebb George Bush és fia, ifjabb George Bush mellett további két volt amerikai elnök, Bill Clinton és Barack Obama is részt vett a feleségével, a jelenlegi elnök, Donald Trump azonban a jelenlétével járó biztonsági intézkedések miatt inkább távol maradt, neje, Melania képviselte.
Az Amerika mátriárkájaként emlegetett Barbara Bush búcsúztatásán nagykövetek, képviselők, sportcsillagok és más neves emberek is jelen voltak, továbbá több száz gyászoló. Idősebb George Bush-t, az Egyesült Államok 41. elnökét kerekesszékben kísérték be a templomba fiai, a 43. elnök George Bush és az egykori floridai kormányzó Jeb Bush, valamint a Bush család további tagjainak sorában.
Barbara Bush 92 éves korában hunyt el kedden. Hetvenhárom éven át volt a most 93 éves idősebb George Bush felesége, az övék a leghosszabb házasság az amerikai elnöki párok között. Abigail Adamsen kívül ő volt az egyetlen, akinek férje és egyik fia is elnök lett.
Barbara Bush a halála előtt fiát, Jeb Bush-t, továbbá régi barátját, Susan Bakert – James Baker volt külügyminiszter nejét – és az idősebb Bush-ról 2015-ben életrajzi könyvet író Jon Meacham történészt jelölte ki, hogy mondjon beszédet a búcsúztatásán.
Barbara Bush-t a Houstontól mintegy 160 kilométerre, a Texas A&M Egyetem campusán fekvő Bush Könyvtár területén, egy elzárt részen temetik el, ott, ahol Robin nevű, hároméves korában leukémiában elhunyt lánya is nyugszik.
Barbara Bush-t sokan csodálták szókimondó stílusáért, valamint egyebek mellett az AIDS elleni küzdelemben és az olvasás népszerűsítésében végzett jószolgálati munkájáért.
Diákok érkeznek a vásárhelyi egyetemre. Sötét kilátások
Fotós: MTI/Boda L. Gergely
Erdélyi magyar szakmai és civil szervezetek tiltakozása kíséri a részben magyarul oktató Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), valamint a csak román tannyelvű Petru Maior Tudományegyetem szenátusának szerdai döntéseit, amelyek elindították a két felsőoktatási intézmény egyesítésének folyamatát.
A tényleges fúzióra 2019 őszén kerülhet sor. A szerződésben egyébként új magyar kurzusok indításának a lehetősége is szerepel, de ez nem nyugtatta meg az orvosi egyetemen oktató magyarokat. Utóbbiak szerint a jelenlegi közel harmincszázalékos arány húszra csökkenésével lassú elsorvadás vár a magyar nyelvű orvosképzésre. A MOGYE vezetése ez idáig sem biztosította az egyetemen belüli önálló magyar vonal megalakítását, holott erre hatályos törvény kötelezi.
Diákok érkeznek a vásárhelyi egyetemre. Sötét kilátások Fotós: MTI/Boda L. Gergely
Szilágyi Tibor, az orvosi egyetem volt rektorhelyettese a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, amennyiben van politikai akarat, még lehetne változtatni a döntésen, hiszen annak még számos szűrőn át kell mennie. Hozzátette ugyanakkor, nem derűlátó, mivel úgy érzi, „magas szintről” élvez támogatást a kezdeményezés. Arra a felvetésre, hogy jelenthet-e alternatívát, ha a magyar orvos- és gyógyszerészképzés is a magyar állam által finanszírozott erdélyi Sapientia egyetem ernyője alá kerülne, a professzor kétségeinek adott hangot, hiszen egyelőre nem ismert az erre vonatkozó szándék az esetleges befogadó intézmény részéről.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a magyar oktatás meggyengítésére irányuló kezdeményezésről van szó az egyetemegyesítés esetében. A Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva az RMDSZ vezetője kiemelte, csupán az egyetem diákjai és pedagógusai tudják jogi úton megtámadni a szenátusi döntést.
„Próbáltam elérni, hogy a minisztérium ezzel a fúzióval ne értsen egyet, viszont ők az egyetemi autonómiára hivatkozva azt mondják, hogy ez a két érintett felsőoktatási intézmény dolga, a minisztérium ebbe nem szólhat bele. Közben, amikor más típusú autonómiáról van szó, akkor prüszkölnek, elájulnak…” – fogalmazott Kelemen. Közben a MOGYE-n kialakult helyzet miatt utcai tiltakozó akciók sorozatát tervezi a civil Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület.
Kolozsváron és környékén könnyebb munkahelyet találni Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Kolozsváron és környékén könnyebb munkahelyet találni Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Egyenlőtlen fejlődés jellemzi a nagyvárosokat és általában a településeket Romániában, ahol a lélekszám alakulása hűen tükrözi az adott mikrorégió gyarapodásának – vagy adott esetben hanyatlásának – mértékét. A jelentős elvándorlás és a kedvezőtlen demográfiai mutatók miatt a nemrég még 22 milliós ország lakosságának száma néhány évtizeden belül akár 7-8 millió fővel is apadhat.
Számos romániai település dinamikus fejlődésnek indult az utóbbi időben, ami elsősorban abban csapódott le, hogy a népesség száma látványosan megugrott e városokban vagy községekben. A bukaresti statisztikai intézet által közzétett kimutatás szerint az előző évtizedben több településnek megháromszorozódott a lakossága, máshonnan azonban menekülnek az emberek.
Az ország több mint 3000 közigazgatási egysége közül 2300 településnek csökkent a lélekszáma 2007 és 2017 között, 900 esetében regisztráltak lakosságszám-növekedést, és öt helységben maradt azonos a népesség. A látványos gyarapodás többnyire a nagyvárosok vonzáskörzetére jellemző. Például a Bukarest közeli Bragadiru, Popesti-Leordeni és Chiajna városok lélekszáma másfélszeresével nőtt a jelzett időszakban, valamint a kelet-romániai Jászvásárhoz (Iasi) közeli Grajduri, valamint a bánsági Temesvárral összenövő Gyüreg lakossága is csaknem kétszeresére gyarapodott.
Románia legdinamikusabban fejlődő településének ebből a szempontból a Kolozsvár nyugati bejáratánál fekvő Szászfenes nagyközség számít, amelynek megháromszorozódott a lélekszáma. A kincses város egyik alvóvárosává előlépő településen már harmincezren élnek, miközben 2007-ben még csak nyolcezerre rúgott a lakosságszám. Románia legnagyobb községében óriási ingatlanberuházások történtek az utóbbi tíz-tizenöt évben, több tízezer lakás épült Szászfenesen, ahová sokan kitelepültek Kolozsvárról.
Egyébként érdekes jelenség ütötte fel a fejét az ország keleti, az Európai Unión kívüli Moldovai Köztársasággal határos megyéinek számos településén. Rengeteg nagyközség és kisváros lakosságának száma annak köszönhetően ugrott meg, hogy a román állampolgárságot igénylő Pruton túliak – becslések szerint több tízezer polgár – papíron lakcímhez jutottak Romániában, így pedig szabadon munkát vállalhattak valamelyik nyugat-európai uniós országban. – Miközben a lakosság lélekszáma papíron több mint nyolcezerre rúg, településünknek valójában csak kétezer állandó lakosa van, a többiek olyan betelepülő besszarábiaiak, akik Spanyolországban, Nagy-Britanniában vagy Németországban dolgoznak, nem is látjuk őket – nyilatkozta Georgel Popa, a román–moldovai határ közelében fekvő község polgármestere.
Ezzel egy időben nő az egyre inkább elnéptelenedő települések száma Romániában. A magyar–román határ mentén fekvő, Szatmár megyei Avasújváros község lakossága például megfeleződött, a lélekszáma 3800-ra zsugorodott az előző tíz évben, az apadás oka pedig mindenekelőtt a masszív elvándorlás. E „haldokló” települések lakossága többnyire külföldön vállalt munkát, mások ugyanakkor a belföldi nagyvárosokat választották. Románia legnépesebb városa egyébként értelemszerűen a 2,1 millió lakosú Bukarest, a fővárost pedig Jászvásár (371 ezer lakos), Temesvár (331 ezer), Kolozsvár (323 ezer) és Konstanca (315 ezer) követi. A statisztikai intézet kimutatása alapján a belföldön migráló lakosok többnyire a gazdaságilag fejlődő nagyvárosokat keresik, ahol könnyen találnak jobban fizetett munkahelyet. A bukaresti intézet szakértőinek előrejelzése, hogy a jelenleg 19,8 milliós lélekszámú ország lakossága a negatív szaporulat és a kivándorlás miatt 2060-ra 16 milliósra csökken. Ez viszont a legoptimistább becslés, a legborúlátóbb változat szerint ugyanis Románia lakossága négy évtized múlva nem éri el a 13 millió főt.
Danko Lazovics a Debrecen ellen is főszerelő voltFORRÁS: VIDI.HU
A labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Videoton abban a tudatban léphetett pályára a Debrecen ellen, hogy amennyiben győzelemmel hagyja el a pályát, akkor átveszi a vezetést a Ferencváros Paks elleni pontvesztésének köszönhetően. A Vidi pedig nem is hibázott, 1-0-ra nyerte Felcsúton a rangadót, így immár a Fradi futhat a székesfehérvári csapat után.
A Videoton azonnal nagy rohamokkal indította a mérkőzést, ám az első negyedórában nem kellett bravúrt bemutatnia Nagy Sándornak, egyedül Marko Scepovic helyzeténél ugorhatott meg a debreceni kapus pulzusa, ám ekkor Mészáros Norbert mentett szépen az ötösön. Ezt követőn sem változott a játék képe, a hazai együttes maradt támadásban, főleg a széleken próbálta megbontani a DVSC-t.
A 20. percben meg is lett az eredménye a támadásoknak, igaz ehhez azért a szerencse és Vad II István figyelmetlensége is kellett.Előbb Bana Szabolcs adott ajándékszögletet – senkitől sem zavartatva rúgta ki a labdát –, majd a sarokrúgás után Juhász Roland csúsztatott labdáját Danko Lazovic a kezével a kapufára tolta, a kipattanót pedig Marko Scepovic kotorta be. A szerb támadónak a negyedik meccsén ez volt az ötödik gólja a DVSC ellen.
A folytatásban próbált váltani a Debrecen, Ioan Filip révén kapura lövésig is eljutott, de Kovácsik Ádámnak azért nem kellett bravúrt bemutatnia. A Videoton okosan passzolgatott a mezőnyben, és várt az adódó lehetőségre, amelyből még akadt is egy-kettő kisebb – Szatmári Csaba mozdulata után a Vidi-játékosok reklamáltak tizenegyest -, ám újabb gólt már nem sikerült szerezni az első félidőben.
A folytatásban próbált váltani a Debrecen, Ioan Filip révén kapura lövésig is eljutott, de Kovácsik Ádámnak azért nem kellett bravúrt bemutatnia. A Videoton okosan passzolgatott a mezőnyben, és várt az adódó lehetőségre, amelyből még akadt is egy-kettő kisebb – Szatmári Csaba mozdulata után a Vidi-játékosok reklamáltak tizenegyest -, ám újabb gólt már nem sikerült szerezni az első félidőben.
A harag érzése elhomályosítja a tisztánlátásunkat, és agressziót szül. Könnyű azt mondani, hogy nyugodjunk meg, vagy higgadjunk le egy-egy feszült helyzetben, miközben nagyon nehéz megfékezni magunkat gyerekként és felnőttként egyaránt. Ismerjük fel a romboló hatású viselkedést, és tegyünk ellene! Ehhez adunk néhány hasznos tanácsot.
Ezt tehetjük felnőttként:
Fontos az alapos önismeret
Gondolkodjunk el, hogy mi okozza a legtöbb és legnagyobb fejtörést számunkra. Étkezési probléma, munkahelyi gondok, esetleg a magánéletünkben alakult ki kisebb zűr? Ha meg tudjuk határozni, hogy életünk mely területén érezzük sokszor feszültnek magunknak, már nyert ügyünk van, hiszen tudjuk, hogy ott van dolgunk, ott kell kezelni a problémát.
Tervezzük meg a megoldást!
Ha például a rendszertelen étkezés, a „túlevés” tesz indulatosabbá, akkor találjuk ki, hogyan tarthatjuk távol az egészségünknek egyáltalán nem kedvező élelmiszereket. Ha a baráti társaságunkban vagy a családunkban akad olyan személy, aki könnyen kihoz a béketűrésből, akkor érdemes három lépés távolságot tartani tőle egy időre. Ne felejtsük el, hogy a környezetünkben lévő „zavaró” tényezők megnehezítik azt, hogy higgadtan és a belső békénket megtalálva álljunk a mindennapokhoz. Kezeljük ezeket a problémákat hatékonyan és a lehető legokosabban!
Számoljunk vissza 10-től, ha kell, többször is!
Minél tovább fékezzük az indulatainkat, annál nagyobb az esély arra, hogy elkerüljük a dühkitöréseket. Ha máshogy nem megy, akkor számoljunk lassan vissza tíztől. Ha ezt túlságosan elavult megoldásnak tartjuk, akkor számoljunk vissza valamilyen idegen nyelven!
Legyünk figyelmesebbek magunkkal!
Jó megoldás az indulatok kezelésére a befelé fordulás. Legyünk figyelmesek és ne ítéljük el saját magunkat, ha az érzelmeinkről van szó. Fogadjuk el, hogy vannak feszültebb pillanataink, de ez nem azt jelenti, hogy meggondolatlanul, hirtelen felindulásból valami olyat kell cselekednünk, amit később még megbánhatunk!
A környezet válasza
Nehéz bármit is változtatni a viselkedésünkön, egyes történésekre adott reakciónkon, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mit rontottunk el. Ilyenkor van szükségünk a környezet visszacsatolására. A hozzánk közel álló személyek segíthetnek abban, hogy észrevegyük, mi az, amire nem jól reagáltunk egy adott szituációban, így lehetőségünk van arra, hogy ne kövessük el mindig ugyanazokat a hibákat.
Róma sem egy nap alatt épült fel! Fontos, hogy ne adjuk fel!
Kontrollálni az indulatainkat nem egyszerű feladat, de ne adjuk fel! Minden egyes lépés, amit a változásért teszünk, csak a javunkra válhat.
Így segíthetünk a gyerekeknek:
Legyünk határozottak és következetesek!
A gyermekünknek tudnia kell, hogy melyek azok a viselkedésformák, amelyek elfogadhatóak a társadalomban. Győződjünk meg arról, hogy minden olyan személy, akikkel közeli kapcsolatban állunk, és aki hatással lehet a gyermekünkre, tisztában van azzal, hogy melyek azok a reakciók és cselekvések, amelyeket mi magunk is elfogadottnak tartunk.
Segítsünk megtalálni a kicsiknek a legjobb módot a düh kezelésére!
Győzzük meg a kisembert arról, hogy szavakkal sokkal többre megy, mint erővel. Vezessük rá, hogy egy vitahelyzetben hogyan tud hatékonyan érvelni, vegyük rá, hogy szóban álljon ki az igazáért, akár úgy, hogy velünk vitatkozik!
Gyakoroljuk közösen az önkontrollt!
A gyermekek nem rendelkeznek veleszületett képességgel saját maguk irányítására. Meg kell nekik tanítani, hogy ne rúgjanak, üssenek, harapjanak, amikor úgy érzik. Szükségük van a szülő útmutatására, hogy fejlesszék az érzelmeik irányítását.
Kerüljük a „szívósságra” nevelést!
Néhány családban – különösen, ha fiúgyermekről van szó – ösztönzik az agresszivitást. A szülők gyakran használják a „kemény” szót, hogy megdicsérjék a gyermeket. Ezzel viszont épp az ellenkezőjét érhetjük el, mivel a gyermek ezt úgy értheti, hogy akkor vagyunk büszkék rá, ha egy adott helyzetben inkább az erejét fitogtatja.
Ne fegyelmezzünk elfenekeléssel!
Egyes szülők elfenekelik a gyermeküket büntetésként. Az ilyen módon nevelt gyermek a későbbiekben azt hiheti, hogy ez a helyes módja annak, hogy kezelje az embereket, ha nem tetszik mások viselkedése. A gyermekkorban átélt fizikai büntetés megerősítheti a gyermek agresszivitását mások felé.
Kontrolláljuk a saját vérmérsékletünket!
A gyerekek általában tükrözik a szüleik viselkedését. Ha felnőttként ésszerű módon fejezzük ki a haragunkat, valószínűleg a gyermekünk is követni fogja a példánkat.
1 font darált hús (csirke, pulyka, sertés, bárány)
1 tojás
egy vastag szelet kenyér vízben puhára áztatva
oregano, kakukkfű, fél csokor petrezselyem
3-4 gerezd fokhagyma
só, bors
1 font zöldborsó
1 font leveles spenót (vagy fél font fagyasztott spenót)
1 csokor újhagyma
3-4 dl tejszín
csipet cukor
1 rúd vaj
2 evőkanál olaj
Elkészítés:
A húsból elkészítjük a masszát a húsgombócokhoz. Ehhez a húst tálba tesszük hozzáadjuk a kenyeret, a tojást, ízlés szerint az oregánót és a kakukkfüvet, a fél csokor felaprított petrezselymet, a megtört fokhagymát, majd sózzuk és borsozzuk. Kis húsgombócokat (nagyobb diónyi méretűeket) formáluk a masszából és két evőkanál olaj és a vaj keverékén minden oldalukat aranybarnára sütjük. Ha ez megvan, papírtörlőre tesszük, hogy lecsöpögjenek. Ezt a műveletet a sütőre is bízhatjuk, úgy, hogy a húsgombócokat egy tepsibe sorakoztatjuk és 375 F fokon pirosra sütjük.
A maradék vajat egy lábosban felolvasztjuk, megfuttatjuk rajta a felkarikázott újhagymát. Rádobjuk a zöldborsót, a fagyasztott spenótot és majdnem teljesen puhára pároljuk. Ha leveles spenóttal főzzük, azt csak a borsó puhulása után adjuk hozzá. Ekkor felöntjük a tejszínnel, sóval, borssal ízesítjük, hozzáadjuk a húsgombócokat és még kb. 5 percig összeforraljuk. Ha a levét elfőné, kevés tejszínt vagy vizet lehet még hozzáadni.
Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.
Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.
A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.
Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak, éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.
Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk-gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.
És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: – Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.
– Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. – Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. – És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.
Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között. – Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! – És föllázadtak. – Mienk a ház – hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!
S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak – még a virágoknak is – hogy a ház nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.
Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.
Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.
Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
