Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkelben című rendezvényen.
Az államtitkár elmondta: jövőre eltörlik azt az adminisztratív kötelezettséget, miszerint a nagycsaládosoknak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek.
A nagycsaládosokat kiemelten érinti, hogy új ingatlan vásárlása esetén a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összegét is figyelembe veszik majd az illetékkedvezmény számításánál – közölte Novák Katalin.
Megjegyezte, hogy eddig maximum 30 millió forint értékű ingatlan után lehetett érvényesíteni a kedvezményt.
A módosítás akár 600 ezer forint teherkönnyítést is jelenthet egy család számára – tette hozzá.
Ha valaki a csok mellé kamattámogatott hitelt is felvesz, a közjegyzői díj a harmadára csökken, és ez több tízezer forint támogatást jelent egy családnak – hangsúlyozta az államtitkár.
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke leszögezte: a NOE az a hely, “ahol a legnagyszerűbb emberek vannak”, akik együtt ünnepelnek és együtt segítenek a bajba jutott családokon.
A köszöntőket követően a nagycsaládosok a Diótörő című előadást tekintették meg az Erkel Színházban.
Fotó: Reuters I. Mihály a bukaresti parlamentben 2011-ben. Sokan szerettek volna újra királyságot
I. MIHÁLY – MA TEMETIK ROMÁNIA UTOLSÓ KIRÁLYÁT
Hitlerrel ebédelt, Mussolinivel teázott, és soha nem tudta megbocsátani Churchillnek, hogy Romániát odavetette a szovjeteknek. De Sztálin jóvoltából lett a legrangosabb szovjet kitüntetés, a Győzelemrend lovagja is, Truman elnök a Legion of Merittel tüntette ki. Ezzel ismerték el életének fő művét, az 1944. augusztus 23-ai kiugrást, amely nemcsak országa, hanem az ő sorsát is megpecsételte.
Az utolsó román királyról szokás volt mondani, hogy mindenkit túlélt, aki valaha keresztbe tett neki, még a Kárpátok géniuszát, azaz Ceaușescut is, aki rendszeresen figyeltette titkosszolgálatával. I. Mihály (1921–2017) december ötödikén hunyt el svájci otthonában, utolsóként a második világégés idején regnáló államfők közül.
Bár királyi alakja a mindenkori román politikai horizont felett lebegett, a rendszerváltás utáni posztszocialista potentátok – főleg baloldaliak – mostohán és méltatlanul bántak vele, halála után viszont egyöntetűen méltatják történelmi jelentőségét. A román sajtó gunyorosan meg is jegyezte, hogy a román hősöket csak holtan ismerik el. Pedig román királyi ház nélkül nincs Nagy-Románia sem.
NEMKÍVÁNATOS
Ma temetik a királyt. I. Mihály holttestét 250 kilogrammos koporsóban ravatalozzák fel a bukaresti Királyi Palota előtt. Innen indul majd a gyászmenet, amely a Patriarchális Katedrálishoz vezet.
A királyi koporsót ágyútalpon vontatják, a szertartáson pedig részt vesz a királyi család – az angol unokatestvér, Charles herceg is –, katonák és a román ortodox egyház felső klérusa. Örököse legidősebb lánya, Margit hercegnő (1949) lett.
Valamikor délután a Băneasa királyi pályaudvaron vonatra teszik a koporsót, és végső nyughelyére, Curtea de Argeşba viszik, ahol már sötétben fogják eltemetni. Ám a Curtea de Argeş-i templom nem csak ezért jelképes. 1990. december 25-én, amikor Mihály király és családtagjai először tértek haza dán diplomata-útlevéllel az immár szabadnak tűnő Romániába, első útjuk idevezetett, de végül az ördögnek tartoztak vele.
Miután megszerezték a 24 órás vízumot, elindultak meglátogatni a késő középkori templomot, amelyet I. Károly idején családi temetkezőhellyé alakítottak át. De útközben feltartóztatta őket a rendőrség, és királypukkasztó módon – a filmfelvételen látszik, elég szemtelenül bántak velük – közölték, hogy azonnal vissza kell fordulniuk, és el kell hagyniuk az országot.
Ám 1992 húsvétjára megtört a jég, végül Mihály hazajöhetett. A Continental Szálloda erkélyén elmondott beszédére csaknem egymillió ember volt kíváncsi. Radu Câmpeanu, a Nemzeti Liberális Párt akkori elnöke fel is vetette neki, hogy induljon el az elnöki választásokon, de a király hallani sem akart erről – jól tudta, miért.
A román posztszocialista rezsim veszélyesnek tartotta a királyi fenséget, és bohózatba illő módon akadályozta meg azt is, hogy 1994-ben kiszálljon repülőgépéből. Az ekkor kormányzó PDSR (Szociáldemokrácia Romániai Pártja) vezetői – melynek ügyvezető elnöke Adrian Năstase későbbi miniszterelnök volt – a parlamentben felvetették, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személlyé a királyt, és tiltsák ki az országból. 1995-ben pedig nem térhetett haza egyik híve, Corneliu Coposu politikus temetésére.
A fordulópont Emil Constantinescu jobboldali elnöksége alatt történt, hiszen az Iliescu-éra után, 1997-ben visszakapta román állampolgárságát, amelytől 1948-ban fosztották meg a kommunisták. 2001-ben a királyi ház vagyonának egy részét is visszaszolgáltatták, ráadásul Constantinescuval abban is megegyeztek, hogy ezentúl Románia érdekeiért lobbizik Nyugaton.
A jobboldal bukása után érdekes módon Iliescuval is megbékélt, ám 2011-ben, amikor felkérték, hogy beszédet mondjon a parlamentben, már nem fogadta el a szocialista elnök kinyújtott kezét. A király beszédében megjegyezte, hogy a politika kétélű szablya, amely garantálja a demokráciát és a szabadságjogokat, ha a törvényt és az intézményeket tisztelőn művelik.
Ám a politika árthat az állampolgárnak, ha az etikát megvetve művelik, ha személyessé teszik a hatalmat, és semmibe veszik az állami intézmények elsőbbségét. Mihály király intelmei nem arattak osztatlan sikert. Annak ellenére, hogy a baloldaliak sohasem szerették, a legdurvább kifakadás mégis egy jobboldali politikus részéről érte.
2011-ben Traian Băsescu államelnök harsányan kijelentette, hogy a király ,,oroszbérenc volt”, lemondását pedig a román nemzeti érdek elárulásának nevezte: „Antonescu felelős a zsidóellenes pogromokért, a transnistriai deportálásokért. De elfelejtjük, hogy akkor Romániának volt államfője is. Antonescu csak a miniszterelnök volt. Egyiknek megadjuk a vagyonát, a másikból háborús bűnöst kreálunk. Miért? Csak azért, mert lefeküdt az oroszoknak?”
Fotó: Reuters I. Mihály a bukaresti parlamentben 2011-ben. Sokan szerettek volna újra királyságot
A LEGKISEBB KIRÁLYFI
Tehát a királyt – a megrögzött royalista körökön kívül – mindig aktuálpolitikai alapon ítélték meg, ám halálával minden megváltozott, és konszenzusos nemzeti hőssé lépett elő.
A parlamentben különleges gyűlést tartottak az emlékére, amelyen Klaus Iohannis román államelnök kijelentette: „Mihály király tragikus sorsa egy a román nép múlt századi sorsával. Hosszas száműzetése alatt a király az újjászülető, szabad Románia szimbóluma volt, amelyben mindig is hittek a románok. Ezen érdemeinek köszönhetően I. Mihály király kivételes államférfiként vonul be a román nép emlékezetébe. Bár több mint hetven évvel ezelőtt uralkodott, az általa vallott elvek ma időszerűbbek, mint valaha.”
Daniel pátriárka pedig augusztus huszonharmadika hősének nevezte. Még a Moldovai Köztársaság parlamentjében is egy perc néma csendet tartottak az emlékére, hiszen az ottani liberális párt vezetője szerint ,,nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Mihály egykor a besszarábiai állampolgárok királya is volt” – a kommunista párt tagjai persze nem álltak fel.
A Hohenzollern–Sigmaringen-házbeli Mihály Sinaián született 1921-ben. Apja II. Károly román király, anyja Ilona görög és dán királyi hercegnő. Mihály nem örökölte apja heves, érzelmektől kitörő, tennivágyástól fűtött természetét, aki a harmincas években királyi diktatúrává alakította a román politikai rendszert, hanem higgadt, szótlan, ridegebb természetű ember volt.
Tökéletesen beszélt románul, még öregkorában is gördülékenyen használta a nyelvet. 1927-ben, alig hétévesen választották először ,,pünkösdi” királlyá, ám helyette régenstanács kormányzott, amellyel elégedetlen volt a politikai szféra, ezért három év múlva visszahívták az apját. A trónra csak 1940-ben került vissza, amikor Antonescu marsall közösen kormányozott a legionáriusokkal.
Mihály hatalma olyannyira formális volt, hogy 1941 júniusában a rádióból értesült arról, hogy Románia hadat üzent a Szovjetuniónak. Ám Antonescu letartóztatásában már oroszlánrésze volt, és valóban sokat dolgozott azért, hogy kiugorjanak a háborúból. A palotába hívatta, majd sikertelenül próbálta meggyőzni a kiugrásról a marsallt, aki folyton azt hajtogatta, hogy először meg kell beszélnie Hitlerrel.
– Ez van, másképp nem lehet – mondta a király, majd a szobába lépett Dumitrescu kapitány és három tiszt, akik letartóztatták Antonescut, és egy hatalmas széfszobába zárták, ahol II. Károly a bélyeggyűjteményét tartotta egykor – állítólag a marsall közben azt kiabálta, hogy nem hagyhatja az országot egy gyermek kezében.
A kiugrás – és az egykori szövetségesek, így a magyarok ellen fordulás – hősiesnek tűnő pillanata után a kijózanító valóság következett: noha reálpolitikai döntésnek tűnt, mégis megpecsételte az ország sorsát, hiszen Romániát is megszállta a Szovjetunió, és rengeteg román hadifogoly került orosz területekre.
Igaz, Erdélyt végleg Romániához csatolták. I. Mihály 1945-ben kinevezte Petru Groza oroszbarát kormányát, amit a királyi sztrájknak nevezett magatartással próbált ellensúlyozni, mivel nem ellenjegyezte a parlament határozatait. A huzavona 1947. december 30-án ért véget, ekkor mondatta le királyi címéről Petru Groza miniszterelnök és Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Kommunista Párt elnöke, azt színlelvén, hogy családi ügyről szeretnének vele beszélgetni.
Erre egy BBC-nek adott interjúban így emlékezett: „Ha nem írod most alá, akkor kivégzünk ezer embert, akiket különben már letartóztattunk” – szegezték neki. I. Mihály arra is emlékszik, hogy a lemondási nyilatkozata tele volt nyelvtani hibával, és rossz románsággal írták.
Három nap alatt szednie kellett a sátorfáját, később a kommunisták azzal a mesével ringatták a népet, hogy a király több tonna aranyat és műkincseket vitt el az országból. Persze mindebből egy szó sem volt igaz, mert Kun Bélával ellentétben ő még a saját vagyonából sem vihetett magával semmit.
Svájcban, Angliában, majd Európa-szerte több helyen is élt, mielőtt végleg megállapodtak az alpesi országban. Angliában gazdálkodott, majd a kontinensen berepülő pilótaként dolgozott, és tőzsdeügynöknek is tanult. Noha a Szabad Európa Rádió román szekciójában néha üzent a román népnek, politikai értelemben nem volt túl aktív.
Ennek ellenére a román állambiztonság mindvégig megfigyelte, és negyven éven át folyamatosan jelentett róla. A 6069-es dossziéba gyűjtötték a rá vonatkozó anyagot, a királyt hol Leonnak, hol Rexnek, hol pedig csak az Idegennek nevezték a jelentésekben, megjegyezvén, hogy Európa exkirályai közül ő a legszegényebb.
ÁRMÁNY, BOTRÁNY, VISZÁLY
Mihály királynak öt lánya volt. Ez már eleve megnehezítette az öröklést, ráadásul a román sajtó meglebegtette, hogy Margit hercegnő és férje, Radu (Duda) herceg – aki különben színész – teljesen kezükbe akarták venni a család ügyeit, ezért élete vége felé rávették az öreg királyt, hogy két fiúunokáját, Nicolae és Mihai herceget zárja ki az öröklésből, és vonja vissza a címüket.
Dan Bădic, a román királyi ház egykori elnöke felvetette, hogy a román ortodox egyház kanonizálja I. Mihály királyt, hiszen száműzetésében sokat szenvedett a román népért, ám az egyház szerint ez nem lehetséges, hiszen csak vallási kritériumok alapján lehetne ezt megtenni, misztikus személyiség vagy mély vallásosság, de nem politikai szerep alapján.
Ha vallásos tisztelet nem jár is a királynak, a népe korántsem vetette meg. A Román Televízió 2006-ban nagy közvélemény-kutatást végzett, hogy kiderítse, ki a száz legnagyobb román.
A százas lista azóta is vita tárgya, hiszen első helyen Nagy István moldvai fejedelem, második helyen pedig I. Károly, az első román király végzett, ám a tizenegyedik helyet Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor érte el, őt követi Gigi Becali, a legnépszerűbb román futballklub egykori tulajdonosa, majd Gheorghe Hagi román futballsztár, huszadik helyen pedig Gregorian Bivolaru, a hírhedt jógaszexszekta alapítója tűnik fel.
Ebben az ,,erős” mezőnyben Mihály király a huszonötödik helyezést érte el. Mindez bizonyítja, hogy ha nem is a legelőkelőbb helyen, de az átlagos románok tudatában jelen volt az alakja, még akkor is, ha a kommunista nosztalgia érzése kenterbe verte a régi királyság iránti sóvárgást.
A kilencvenes évek felmérései szerint a románok hat-hét százaléka szerette volna visszaállítani a királyságot, ám az Adevarul című napilap 2014-es közvélemény-kutatása ezt már 27 százalékra mérte.
A jelenséget a bizonytalansággal, a posztszocialista demokrácia válságával és a kiábrándultsággal magyarázzák, hiszen Mihály király eddig a nagy megmentő szerepét játszhatta a román kollektív képzeletben.
A monarchisták hivatalosan is kérték a fellebbviteli főügyészséget, hogy nyilvánítsák semmissé az 1947. évi 363. számú törvényt, amely törvénytelenül vezette be a népi köztársaságot Romániába, és állítsák helyre a királyságot. A király halálával ez még valószínűtlenebbé vált.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a jobboldali pártok győzelme Ausztriában jó hír Magyarország számára, mert így “az őszinte, a képmutatás béklyója által nem kötött osztrák politikusokkal” lehetőség nyílik az Európát feszítő történelmi kihívások érdemi megválaszolására – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden.
A tárca az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy az osztrák kormány megalakulását követően telefonon egyeztetett az osztrák és a magyar külügyminiszter.
Karin Kneissl és Szijjártó Péter megerősítették, hogy várakozással tekintenek a közös munka elé, és egyetértenek abban, hogy az új összetételű osztrák kormány létrejötte új korszakot nyit az osztrák-magyar stratégiai kapcsolatok fejlesztésében. Megállapodás született arról, hogy Karin Kneissl 2018 elején hivatalos látogatást tesz Budapesten – olvasható a kommünikében.
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új kormány hétfőn Bécsben tette le az esküt.
Az egész év nagyon kedvezett a belföldi turizmusnak, sőt az ünnepek alatt már egyre gyakoribb, hogy a családok belföldi pihenéssel töltik el a szeretteikkel a karácsonyt.
Nehéz feladat, de még az ünnepek előtti utolsó pillanatokban is lehet szálláshelyet találni belföldön – közölte az InfoRádió kérdésére a Szállodaszövetség alelnöke. Flesch Tamás közölte: egész évben kiemelt forgalmat produkált a turizmus, így sokan már ősszel lefoglalták karácsonyi hotelszobájukat, hiszen egyre több család tölti itt a jeles napokat.
Felnőtt egy olyan generáció, amely már megteheti azt, hogy a karácsonyi ünnepeket kényelmesen, kiszolgálva akarja inkább eltölteni. A célközönség generációkon átívelő: gyakran az egész család megy el pihenni az év végén – mondta el a Szállodaszövetség alelnöke.
Nagyon limitált már ilyenkor a szálláshelyek kapacitása, hiszen sokan már hónapokkal előbb lefoglalták a kinézett szállásokat. Budapesten is szinte minden szállást lefoglaltak, hiszen a fővárosi szállodákat főleg a külföldi turisták keresik, de egy ideje már az is elmondható, hogy
nemcsak a luxus hoteleket keresik, hanem a középkategóriás szállások is megtelnek vendégekkel
– tette hozzá Flesch Tamás.
Az éttermek is megtelnek
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Könnyid László arról beszélt, hogy azokban az éttermekben, amelyek karácsonykor is nyitva lesznek, sok lesz a vendég, és a két ünnep között is erős forgalom várható.
A szezonálisan nyitva tartó vendéglátóhelyeken komoly gondot jelent a munkaerőpótlás, néhány balatoni étterem kinyit karácsonykor is, de a többség inkább a szilveszterre készül, és biztosítja az ünnepekre a pihenést a dolgozóknak – tette hozzá.
A karácsonyi és a szilveszteri étlapon is megjelennek a tradicionális magyar ételek, még azokon a helyeken is, ahol nem ez a specialitás – mondta.
Aki mégis szólni merészel, elbocsátják – Fotó: MTI
A Dublin III és a schengeni rendszer „meghalt”, ezért a genfi egyezményt fel kellene mondani – mondta lapunknak a migráció kapcsán Eva Maria Barki nemzetközi jogász. A migránsszakértő szerint a probléma égető, hiszen egy tudatosan előkészített, jól koordinált betelepítés zajlik, 2050-ig akár 950 millió érkezővel is számolhat a kontinens. De a kihívásra Európának nincs válasza. Angela Merkel és Jean-Claude Juncker azt az álláspontot képviselik, amit Washingtonból diktálnak nekik. Kiemelte, Ausztriában véleményterror van: tilos a migráció ellen szót emelni. Aki így tesz, azt kirúgják az állásából.
– Ön Ausztriában született, mégis erős a kötődése Magyarországhoz. Honnan ez a vonzalom? – Édesapám volt magyar, féléves koromban meghalt, mégis magyar nevelést kaptam, akkor is, ha anyukámmal németül beszéltem. Az iskolában egyetlen magyar származású gyerekként kiemelten foglalkoztam a magyar történelemmel, sokat vitáztam a történelemtanáraimmal. Amikor ügyvéd lettem, az egyetlen voltam Bécsben, aki beszélt magyarul, így nagyon sok honfitársam képviseletét láttam el.
– Ön nemzetközi jogász, migráns-szakértő. Nemzetközi fórumokon, szervezetekkel szemben teljes erejével, tudásával a magyar érdekek mellett áll. Miért? – Nemcsak a magyar érdekeket védem, hanem az igazságot. Amúgy más népek esetében is hangot adok a véleményemnek.
– Évtizedek óta foglalkozik a migránskérdéssel: az ön szótárában ki a menekült és ki a gazdasági bevándorló? – Háborúk, polgárháborúk, egyéb háborús tevékenységek, fegyveres konfliktusok, erőszakos törzsi rivalizálások a menedékjog szempontjából nem képezhetik az elbírálás során a menedék megadásának alapját, hiszen az csak individuális, azaz személyre szabott, illetve politikai üldöztetés esetén állapítható meg. Így a genfi konvencióban meghatározott menekültstátus, és ezzel az állandó tartózkodáshoz való jutási jogosultság, a most érkezők esetében kevesebb mint három százalékukat illetné meg. Ráadásul erősen kifogásolható, hogy az érkezők nagy része csak a gazdag európai országokat pécézi ki magának, holott aki az életét félti, annak bármelyik ország ideális, ahol biztonságban van.
– De Európának van egy Angela Merkele… – Sajnos ő Európa sírásója, tudatosan meghívja a migránsokat, s ezzel tönkreteszi Németországot, de Európát is.
– Hány migráns várható? – Évente milliók jöhetnek, és a bevándorlási hullám még korántsem érte el a csúcsát. A NATO Defense College katonai demográfiai tanszékének professzora, Gunnar Heinsohn szerint 2050-ig csupán Afrikából és a Közel-Keletről 950 millió bevándorló érkezhet Európába.
– Mennyi?! – 950 millió.
– Nincs az a gazdaság, amelyik ezt elbírja. Kinek áll érdekében az invázió? – Ez egy tudatosan előkészített, jól koordinált betelepítés. Thomas Barnett amerikai katonai stratéga, a korábbi védelmi miniszter tanácsadója két könyvében is már arról értekezik, hogy Európának évi 1,5 millió bevándorlót kellene befogadnia. Szerinte olyan társadalomra van szükség, amelyben nincs különbség nemzetek, kultúrák, vallások és nemzetiségek között, ahol az emberek jelentős részének az IQ-ja nem éri el a 90-et. Ezzel dolgozni még lehet, de gondolkodni már nem. Az Egyesült Államokban nem értik, mi a nemzet, mi a történelem, és főleg, mi a kultúra és hagyomány, hogyan néz ki egy jól felépült társadalom.
– A korábbi fő migrációs célpontok, az Egyesült Államok, a gazdag Öböl menti országok és Ausztrália sem fogadja számolatlanul – nagyon helyesen – a bevándorlókat. Akkor hogy mer beleszólni bárki is abba, mit tegyen Európa, mit tesz Magyarország? – A megmondóembereknek, kormányoknak – számos más mellett – ez az egyik fő csapásmérő eszközük az európai gazdaságra és a szociális hálóra, miközben az európai önvédelem nem működik.
– Mi lesz Európával? – Kétpólusú kontinens jön létre, amelyben felértékelődik Közép-Európa szerepe. A nyugati államok az Egyesült Államokkal együtt elsüllyednek, mert az értékhanyatlás, a morális válság már olyan méretű, hogy visszafordíthatatlannak tűnik. Ehhez jön a gazdasági és politikai válság.
– A migráció és a terrorizmus között van összefüggés? – Igen. Ezért is hatalmas probléma, hogy Európa vezetői, Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a valóságtól elrugaszkodva, álhumánus és álszolidáris tézisek mögé bújva nem védik meg a kontinens lakóit.
– A szociáldemokrata osztrák kancellárt, Werner Faymannt sem lehet mindig az egyenes beszéd és a következetesség mintapéldányának nevezni. Például, a magyar kerítés építése kapcsán először tiltakozott. Majd amikor az osztrákok is így döntöttek, azt nem kerítésnek nevezte, hanem ajtócskának oldalelemekkel… – Az osztrák kancellár azt mantrázza, amit Angela Merkel, a német kancellár, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig azt, amit Washingtonból meghatároznak nekik. És az amerikai politikában a pénzoligarchia és a fegyveripar, a tanácsadók még mindig nagyon befolyásosak.
– Nemcsak a migránsáradattal érkező kiképzett „katonák”, terroristák jelentenek veszélyt, de az uniós állampolgárként már itt élő, második és harmadik generációs migránsok némelyike is. Az ő apjuk, nagyapjuk még örült, hogy béke van, dolgozhat, víz folyik a csapból, fedél van a feje felett, étel az asztalán, de leszármazottaik már nem tudnak vagy nem akarnak beilleszkedni. Miért? – Nem akarnak és nem is tudnak integrálódni. Mert teljesen más a kultúrájuk, a mentalitásuk, másak a motivációik.
– Kanadában mégis szinte mindenkinek sikerül.
– Ott nem ilyen mértékű és összetételű migrációval szembesülünk.
– Lehet a dzsihád – a világ iszlám hitre térítésének – tudatos része a migráció? – Igen, ez történik, főleg Szíriában.
– Több EU-tagállamban a hatóságok éveken át tudták, kik a terrorgyanús személyek, akik hazajártak Szíriába „bombakészítő tanfolyamokra”, mégsem történt semmi lekapcsolásuk, likvidálásuk érdekében. Mi ez? Dilettantizmus? Vagy ezt hiszik jogállamiságnak? – A migrációs probléma mutatja, hogy ez a fajta jogállam csődöt mondott. A helyzet már ellenőrizhetetlen. A hatóságok mégsem mernek fellépni a minél nagyobb bűnözés ellen, és ha igen, akkor ezt nem szabad nyilvánosságra hozni, hogy ne legyen lázadás. Ha pedig az érintettek bírósághoz fordulnak, az nekik ad majd igazat, mert azt mondják, számításba kell venni az ő kultúrájukat és szokásaikat. Attól tartok, polgárháború lesz, ha Európa több államában – leginkább a németeknél, a franciáknál és az olaszoknál –, több helyszínen lesznek terrorakciók. Hogy mi jön utána? Diktatúra, csak nem lehet tudni, hogy jobb- vagy baloldali.
– A jövőben várható gigantikus embertömeget hogyan és mivel lehet hatékonyan visszatartani? – A kerítés jó, de a szívóhatás igazából azzal szűnne meg végleg, ha nem lenne érvényben a már 1990 óta nem aktuális genfi menekültügyi egyezmény, ezért azt fel kellene mondani. Ez esetben a csempészek sem tudnák megígérni a migránsoknak, hogy menedékjogot kapnak Európában. Az unió külső határait pedig hatékonyan kellene védeni, s ehhez a hadsereget is használni kellene.
– Mit szól a kötelező betelepítési kvótához? Szlovákia és Magyarország az Európai Bíróságtól várja, hogy mondjon nemet a brüsszeli diktátumra. – Tartok tőle, hogy az Európai Bíróság – mint eddig már sokszor – a tagállamok érdekei ellen fog ítélni. Ugyanis a fő probléma az uniós irányelv, amely azt mondja: a háborús területről érkezőkkel ugyanúgy kell bánni, mint a politikai menekültekkel. Az uniós irányelv megszüntetését kellene először kérni.
– Ha ma szét is osztják a migránsokat az országok között – bár ez is nyögvenyelősen megy –, holnap Schengen miatt viszont könnyedén visszasétálnak az általuk megálmodott célországba. Akkor mi értelme a kvótának? – Mindenhol lesznek majd kerítések. Ezért kell elérni, hogy ne jöjjenek se az EU-ba, se egész Európába.
– A visegrádi országok (V4) a krízisben együttműködnek. Mit gondol, lehet ez egy későbbi, hatékony politikai, gazdasági érdekérvényesítés csírája? – Remélem, hogy még szorosabb lesz ez a partnerség, de ehhez csatlakozni kellene más régiós országoknak, a szlovénoknak, a horvátoknak, a románoknak, s közös célok alapján képviselni érdekeiket Brüsszelben vagy akár Brüsszel ellenében.
– Mi lenne most a helyes magatartás az unióban és a nemzetállamokban a migrációs probléma megoldása érdekében? – A Dublin III és a schengeni rendszer „meghalt”. Ezért – ahogy már mondtam – a genfi egyezményt fel kellene mondani, mert azt a második világháború után, más körülmények között, más problémákra találták ki. Válság van mindenütt: katonák az utcákon, bezárt iskolák, félelem az emberek szívében, tehetetlen düh a lelkekben. Felbolydult a világ. A mai helyzet nagyon hasonlít az első világháború előttihez. Igaza van a pápának: ez a harmadik világháború. És ezt nem csak a terrorizmussal szemben vívjuk, miután a háborúnak több eszköze, terepe van: gazdaság, valutatámadás, fegyverszállítás, média, propagandaháború.
– A német ajkú sajtó – tisztelet a kivételnek – által a migrációval kapcsolatban írtak számtalan esetben köszönőviszonyban sincsenek az igazsággal. A németeknél gyakorlatilag utasításba kapták az újságírók, hogyan kell beszámolni a menekültválságról. – A média sok esetben hazudik, a hatalom eszköze. Élni kellene a panaszokkal és keresetekkel.
– Ön 2012 óta pereskedik a Lendvai Film (Nationale Träume –Ungarns Abschied von Europa?, Nemzeti álmok – Magyarország búcsúzik Európától?) és az azt követő vitaprogram miatt. Hol tart ez a Paul Lendvaihoz kötődő ügy? – Az első eljárást megnyertem a legfelsőbb bíróságon, amely azt mondta, tárgyalni kell az ügyben – ami addig nem történt meg, csak visszautasították a beadványaimat, mondván, az objektivitás elve nem lett megsértve. A legfelsőbb bíróság viszont kimondta: felül kell vizsgálni, hogy a filmben betartották-e az újságírói etikát, a tényállítások igazak-e vagy nem. A médiahatóság közben tárgyalás nélkül visszautasított, mert szerintük minden korrekt és objektív. A 65 oldalas határozat ellen ismét fellebbeztem.
Aki mégis szólni merészel, elbocsátják – Fotó: MTI
– Az osztrák kedves, jóindulatú, kellemes nép, mégsem lehet hallani, hogy a „félrebeszélő” politikusaik, a művészeti világ, a kultúra területén amúgy sikeres, de a valóságtól elrugaszkodott emberek véleménye ellen szót emelnének. Miért? – Sok minden nem tetszik itt az embereknek, de Ausztriában véleményterror van. A vállalatoknál, a hivatalokban, a bankoknál tilos az alkalmazottaknak a migráció ellen bármilyen negatív véleményt megfogalmazniuk. Elbocsátják azokat, akik mégis szólni mernek.
– Ilyen nálunk is volt, úgy hívták, kommunizmus. – Ez, ami Ausztriában történik, sok tekintetben még annál is rosszabb. Például be kell jelenteni azt a kollégát, aki a migráció ellen szólni mer, kvázi besúgóhálózatot építenek ki.
–A szólásszabadság a demokrácia egyik legfőbb értéke. – Nem érdekli az embereket. Inkább hallgatnak, mert féltik az állásukat, fizetésüket. Sajnos Nyugaton a szabadság már nem érték, csak a biztonság számít.
– Ez a korlátozott véleménynyilvánítási lehetőség mire vezethető vissza? – A második világháború után az embereket átnevelték. A németeknek nem szabad gondolkodniuk, már egyetlen pártjuk sincs, amely az érdekeiket képviseli. Nálunk is folyik a butítás, a politika szintjén pedig talán még a Szabadságpárt az, amelyik képviseli az átlagemberek érdekeit.
– Na, most jó sokan elhelyezik önt a politikai térképen… – Semmilyen pártpolitikát nem képviselek, sohasem voltam, nem vagyok és nem is leszek semmilyen párt tagja. Tevékenységem természetesen politikai jellegű is, de csakis az igazság érdekében léptem és lépek fel, emelek szót, és ez a jövőben is így lesz. Mivel teljesen független vagyok, megengedhetem magamnak ezt a luxust.
Évekbe telhet, míg újra előterjeszthető lesz a csíksomlyói búcsú felvételének ügye az UNESCO szellemi világörökségi listára. A román illetékesek ígérgetése ellenére ugyanis a téma nem szerepelt a világszervezet december 4–9. közötti, Dél-Koreában tartott ülésén.
Nem terjesztette elő a román kormány az UNESCO legutóbbi illetékes bizottsági ülésén a több mint fél évezredes múltra visszatekintő, az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményének számító, százezreket vonzó csíksomlyói búcsú örökséglistára vételének kérdését. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor még kulturális miniszterként 2012-ben kezdeményezte, illetve felügyelte a búcsú felterjesztésének előkészítését. Miután az UNESCO illetékes testülete formai hibát talált az akkori előterjesztésben, a kiegészítések után 2016-ban került volna terítékre a kérelem.
A Ciolos-kormány képviselője azonban nem terjesztette elő az ügyet. Az Etiópiában tartott ülésen a román képviselő lobbija következtében további három állam, Ciprus, Mexikó és Ausztria képviselője is a Csíksomlyó-dosszié ellen beszélt, így a bizottság elutasította a búcsú felvételét a szellemi világörökségi listára. Tavaly decemberben a Moldovai Köztársasággal közösen jelölt moldvai faliszőttesek váltak az UNESCO szellemi világörökségének részévé.
„Ez újra azt üzeni, hogy a román állam semmit nem akar elfogadni, ami nem román vagy nem ortodox. Pedig a világ legtermészetesebb, a római katolikusok, illetve az erdélyi magyarok irányába teendő gesztusáról lenne szó” – nyilatkozta akkor Kelemen Hunor. Néhány napja Dél-Koreában bebizonyosodott, hogy a román kormány azóta sem foglalkozott a csíksomlyói búcsú ügycsomójának kiegészítésével és előterjesztésével. Az UNESCO ezek után idei soros ülésen sem tárgyalta a búcsúnak a szellemi világörökségi listára való felvételét.
Fotó: MTI
A zarándoklat felterjesztése lenne az első erdélyi magyar érték, amely önmagában kerül fel az UNESCO világörökségi listájára. A bukaresti obstrukció láttán felmerült az is, hogy Magyarország vállaljon kezdeményező szerepet, mivel azonban erdélyi értékről van szó, csak Romániával közös jelölésről lehetne szó. A búcsú már felkerült az erdélyi magyar értéktárba, felvették a magyar értéktárba, és megkezdődött a hungarikummá nyilvánítás procedúrája is. A vallásos esemény nem praktikus okokból „kiált” UNESCO-lista után, léte nem forog veszélyben, viszont a Kárpát-medencei magyarság igen jelentős kulturális értékéről van szó.
A jelenlegi Románia létrejöttének eredőjeként kezelt gyulafehérvári népgyűlés 2018-as centenáriuma sem kínál sokkal több esélyt az erdélyi magyar érték újbóli felterjesztésére. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős alelnöke szerint évekbe telhet, míg újra terítékre kerül az ügy. „A Csíksomlyó bojkottjához hasonló esetek is rámutatnak: európai jogszabályra lenne szükség az őshonos európai kisebbségek kulturális örökségének és hagyományainak védelme érdekében” – fogalmazott a Krónika című napilapnak a kezdeményezés idején kulturális államtitkárként tevékenykedő Hegedüs Csilla.
Betlehemben, a jászolban jött közénk És Jeruzsálemben a Golgotán adta ki lelkét. Előtte három évtizeden át csak létezett, Családi ház és földi javak nélkül tevékenykedett. Itt-ott beteget gyógyított, prédikált, vagy csodát művelt. Nem is tanított hivatalosan. és könyvet sem írt, De cselekményei írva vannak és velünk maradnak mind.
Nem bolyongott céltalanul, nem volt világot járt, Nem volt ajánlólevele sem, csak ha magáért jót állt. Sokan ellene fordultak, cserben hagyták, elárulták, Ismeretségüket még a legjobb barátai is letagadták. Töviskoszorúval a fején, megostorozva, köpve, verve, Mindenki másnak befejezett lett volna élete.
De ő harmadnap után feltámadott, amint megígérte, És újra az apostolok között foglalatoskodott. Életével, halálával, feltámadásával, mindent, amit adott, Az emberiségnek örök életre lehetőséget adott. Most, 20 évszázad múltával Még mindig előttünk áll jó példájával.
Hadseregek ezre, a hajók és repülők armadája Harcoltak ellene, érte, egymással. Ha más nem adott okot, hibát találtunk a vallással És mégis a millió fajta törvények behozása Királyok, császárok, diktátorok hatalmassága Nem volt ránk olyan befolyással, hatással, Mint a Betlehemi Kisded az ő földre szállásával..
A GYARAPODÁS A KIEGYEZÉS UTÁNI IDŐSZAKOT IDÉZI, NAGYHATALMI KÉNYSZEREK NÉLKÜL
Az ENSZ egyik szervezete által 2012 óta készített úgynevezett világboldogság-jelentés (World Happiness Report) 2017-es jelentése szerint a hagyományosan pesszimista magyarság a nemzetek rangsorában öt év alatt harmincnégy helyet lépett előre. Igaz, százötvenhatból még mindig a hetvenhatodik, az előrelépés mégis történelmi mértékű. Mintha évszázados lelki nyomás alól szabadulna fel a nemzet. Számos nemzetközi szervezet és turizmussal foglalkozó társaság készít listát a világ biztonságos és veszélyes országairól. E listákon Magyarország egyre előrébb áll. A brit külügyminisztériumnak a brit turisták számára idén augusztusban készített felmérése szerint Magyarország a világon a kilencedik, Európában a negyedik legbiztonságosabb célország.
Amióta egyáltalán készülnek erről statisztikák, a magyarság a befejezett öngyilkosságok arányában tragikusan rosszul áll. Messzire vezető okai vannak ennek, és az okok között nem utolsó az a sors, amelyet az elmúlt száz évben a magyarságnak el kellett szenvednie. Ezért csak akkor kapunk reális képet a nemzet lelkiállapotának alakulásáról, ha önmagunkhoz hasonlítjuk magunkat. Nos, a javulás kiemelkedő: 2010-hez képest harmincszázalékos a csökkenés, ilyen mértékű javulásra a világon alig van példa.
Fordítsuk ezt le életekre: tavaly 727-tel kevesebb honfitársunk dobta el önként az életét, mint 2010-ben.
Újabb jelzésértékű adat: a fiatal alkalmazottak munkavállalói elégedettségét elemző, úgynevezett Global Workforce Happiness Index novemberben közzétett jelentése szerint a vizsgált ötvenkét ország közül Magyarország a kilencedik helyen végzett. A listát, mint sok hasonlót, Dánia vezeti, Japán az utolsók között van.
Látszólag gazdasági kérdés a munkanélküliségi ráta alakulása, valójában sokkal több annál. Kevés tényező rombolja jobban egy nemzet lelki egészségét, mint a magas munkanélküliség, a százezrek, milliók kilátástalansága, feleslegességérzete. Az a tény, hogy Magyarországon a munkanélküliségi ráta immár tartósan öt százalék alá került, és gyakorlatilag munkaerőhiány van, a bruttó hazai termék (a GDP) növekedésében éppúgy megjelenik, mint a boldogságindex javulásában vagy az öngyilkosságok számának csökkenésében.
Ha nem is ilyen erővel, de mindez igaz az inflációra is. A magas infláció rombolja a jövőbe vetett bizalmat: az ember okkal fél attól, hogy a pénze értékét veszíti, és ha nem sikerül újabb és újabb jövedelmekre szert tennie, az elszegényedés lejtőjére sodródik. A hazai infláció immár nem egyszerűen alacsony, hanem kézben tartott, éppen akkora, amekkorára az egészséges gazdaságnak szüksége van. A túl alacsony infláció, pláne az úgynevezett defláció, a negatív infláció kifejezetten káros, fékezi a fogyasztást és a tőke áramlását. A jelenlegi két-három százalék éppen ideális.
Magyarország az 1970-es években súlyosan eladósodott, és ebből az adósságcsapdából évtizedeken át nem tudott kikeveredni. Az első szabadon választott kormány súlyos kényszerek alatt cselekedett, amikor az állami vagyon kiárusításával próbálta megtartani az ország fizetőképességét. Számos közgazdász szerint ezzel nagyobb veszteség érte Magyarországot, mint a második világháborúban, a bombázásokat, az ostromot és a jóvátételt is beleértve – a privatizátorok és hazai kiszolgálóik viszont mérhetetlen vagyonokat kerestek rajta.
Az első szocialista kormány, az IMF receptjét követve, megszorításokkal akarta kezelni a problémát, a lakossággal fizettette meg a szörnyű kamatterheket, megint csak a külföldi tőkét jutalmazva vele. Az első polgári kormány szakított ezzel a gyakorlattal, bölcs gazdaságpolitikával úgy faragta le az államadósságot, hogy közben a lakosság terhei nem növekedtek. A második és harmadik szocialista kormány viszont minden eredményt lerombolt, valóságos gazdasági katasztrófát zúdított az országra, a GDP visszaesett, az államadósság az egekbe szökött.
Ezt a helyzetet örökölte a második polgári kormány, amely hivatalba lépése napján szakított a korábbi gyakorlattal, visszautasította a nyugati pénzügyi körök gazdasági diktátumait, inkább keményen megadóztatta a bankokat és a multinacionális nagyvállalatokat. Ezzel először megállította az államadósság növekedését, majd pedig megteremtette az alapokat a bérek emelkedéséhez.
Pedig a kormány 2010-ben nem csupán tragikusan magas államadósságot örökölt, de a pénzügyi világ bizalmatlanságát is, aminek következtében a befektetők csak irreálisan magas kamatra voltak hajlandók magyar állampapírt vásárolni. Ennek a bizalomnak a visszaszerzése évek kemény munkájába került, de tökéletesen sikerült. Az államháztartás hiánya még mindig magas, de alapvetően új helyzetet teremt az a tény, hogy a folyamatokat a kormány éppen úgy a kezében tartja, mint az inflációt.
Hogy a nemzetközi pénzügyi körök is így látják, annak biztos jele a magyar államkötvények alacsony kamata. A közelmúltban, szeptember 6-án még az is megesett, hogy a pénzügyi befektetők mínusz hozammal vettek magyar államkötvényt, magyarán a futamidő végén fizettek azért, hogy egy időre magyar állampapírban tarthassák a pénzüket. Magyarország pénzügyi szempontból is a világ egyik legbiztonságosabb állama lett.
Ennek eléréséhez egyebek mellett arra volt szükség, hogy a hazai gazdaság folyamatosan és értékelhető mértékben bővüljön, a GDP lendületesen növekedjék. 2010 után a magas eladósodottság, ebből fakadóan a nyomasztóan nagy összegű éves tőketörlesztés és kamatteher miatt a GDP növekedése az uniós támogatások mellett is csak lassan indulhatott be. Nehéz volt lépést tartani azokkal a régiós versenytársakkal, amelyek jóval alacsonyabb mértékű eladósodás mellett a GDP jóval kisebb hányadát voltak kénytelenek adósságtörlesztésre fordítani. A mutatvány azonban sikerült. Mára a magyar gazdaság növekedése az élmezőnyben van.
Ez teremtette meg az alapot a reáljövedelmek rég nem látott ütemű növekedéséhez. Az igazat megvallva nehéz olyan időszakot találni a magyar történelemben, amikor ilyen sok embernek ilyen sokkal növekedett a jövedelme. Nem kétséges, hogy a rendszerben vannak még egyenetlenségek, vannak lemaradók, és feszültséget okoz az is, hogy egyes foglalkozási ágakban a messze előttünk járó államok bérszínvonalával kényszerülünk versenyezni. Ez azonban nem specifikusan magyar probléma, pontosabban a régiónkban a legkevésbé magyar probléma, még ha elég komoly teher is.
A mérőszámok legfrissebb adatai szerint csúcsokat döntenek a hazai gazdasági várakozások. Az Európai Unió támogatásával decemberben végzett felmérés szerint mind a fogyasztók, mind a termelők egyre optimistábbak a jövőt illetően, jelentősen javult az úgynevezett konjunktúraindex, valamint az üzleti és a fogyasztói bizalmi index. A lakosság a pénzügyi helyzetét és a megtakarítás lehetőségét is egyre jobbnak ítéli, és még soha nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségtől való félelem.
Magyarország építkezik, évtizedek óta nem látott léptékben. Utak, középületek és mindenekelőtt lakások épülnek, és közben megújul az épített örökség is. Építkezik az egészségügy is, a szó átvitt és közvetlen értelmében egyaránt. Igaz, ez a folyamat még valahol a közepén tart, olyan a rendszer, mint a közlekedés a rendszerváltás után: az utakon a legmodernebb nyugati kocsik mellett ott pöfögtek még a Trabantok és Barkasok is. Az irány azonban világosan érzékelhető: még öt-tíz év, és eltűnnek az egészségügyi Trabantok.
A Kárpát-medencei magyarság újraegyesítésének folyamata javában zajlik, ráadásul anélkül, hogy a szomszéd államokkal tartós diplomáciai feszültségekbe bonyolódnánk. A demográfia tragikus tendenciáját is sikerült megfordítani, és most már reális cél a magyarság létszámának megtartása, a reprodukciós képesség visszaszerzése.
A mi számunkra, akik benne élünk a jelen sűrűjében, figyeljük a közéleti csatározásokat, érzékeljük a felforrósodott indulatokat, mindez talán nem látszik világosan. A nagy folyamatoknak elébe tolakodnak a jelen csatározásai. Kevés ember figyelmét ragadja meg a hír, hogy mondjuk a negyedévi növekedési előrejelzés éves összehasonlításban 3,9 százalékról 4,1 százalékra emelkedik – pedig e számok mögött százmilliárdok rejtőznek. De hogy az egyik politikus csúnyát mondott a másikra, az vezető hír az esti híradókban. Ez természetes dolog, így működik a nyilvánosság.
A sikeres politizálásnak azonban a nagy folyamatok helyes felmérése és helyes irányítása a záloga. A választók többsége, ha nem is látja át, mégis érzi, hogy mi az, ami számára és országa számára fontos, és mi az, ami nem. A választók többsége, ha nem is tudja, mégis érzi, hogy annyi kavargó évtized után végre a békés építkezés kora jött el. Talán a kiegyezés utáni időszak volt ilyen, azzal az óriási különbséggel, hogy most a szuverén Magyarország gyarapszik, nagyhatalmi kényszerek nélkül.
Nagyhatalmi kényszer nélkül – nem valamiféle lelki igényről van itt szó, hanem a siker kulcsáról. Ne legyenek kétségeink: minden nagyhatalom a maga érdekét követi, és minden alá rendelődött államot arra szorít, hogy ezen érdekek szerint politizáljon, akár a saját érdekei sérelmére is. Magyarország azonban, fél évezredes kényszerű alárendelődés után, visszaszerezte a teljes szuverenitását. Az a nagyhatalom, amelynek szorításából kisiklott, persze a rivális nagyhatalommal való paktálással vádolja, de ebből egy szó sem igaz – és a választók többsége, ha nem is látja át ennek minden részletét, érzi ezt.
Ezen a békés, gyarapodó, pénzügyi és politikai szuverenitását visszaszerzett Magyarországon próbál a hazai ellenzék teret nyerni mindennek a becsmérlésével, minden siker eltagadásával, minden hiba végtelenre nagyításával. A teljesen téves politizáláshoz való ragaszkodásuk egyenesen zavarbaejtő: minél kevésbé hatékony a kormány minden eredményének eltagadása, annál jobban ragaszkodnak hozzá. Legyen az ő bajuk. A magyar választók többsége pontosan tudja, hogy saját érdekében, nemzete érdekében hova érdemes adnia a voksát.
Meg vagyunk győződve arról, hogy majdnem mindnyájan tudjuk mit jelent, amikor azt mondjuk valakire: Na ez is megette már a kenyere javát. Nos ennek a szólásnak az eredetét boncolgatjuk ma O. Nagy Gábor könyvének segítségével. Elmondja Hargitai István.
A sertéscombot ledaráljuk. A káposztát kisebb darabokra felvágjuk. A káposztalevelekből kivágjuk a vastagabb ereket. A vöröshagymát apró kockára felvágjuk. A szalonnát vékonyan felcsíkozzuk, a füstölt kolbászt felkarikázzuk. A rizst félpuhára főzzük.
Egy nagyobb edénybe beletesszük a szalonna felét és zsírjára sütjük, majd kiszedjük és félretesszük. Ebben a zsírban megpároljuk a vöröshagymát, majd a felét kivesszük és félretesszük. A maradék hagymát megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük egy pohár vízzel. Ezután beletesszük a savanyú káposztának a felét és jól összekeverjük.
A darált húshoz hozzáadjuk a kisütött szalonnát, a megpárolt vöröshagymát, az előfőzött rizst, az ízlés szerinti fűszereket, a tojást és a fokhagymát. Jól összedolgozzuk, majd kis gombócokat formálunk belőle, és a káposztalevelekbe töltjük. (Én a levél közepére teszem a gombócot, majd a két szélét ráhajtom, és a végét szintén ráhajtom, majd feltekerem. Így biztosan nem nyílik szét.)
Az elkészült csomagokat a káposzta tetejére tesszük. Elosztjuk rajta a megmaradt füstölt szalonna csíkokat és a felszeletelt füstölt kolbászt. Végül befedjük a maradék káposztával, és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.
2 órán át, szép lassú tűzön főzzük. Közben többször megrázogatjuk, de keverni nem szabad.
A lisztből és az olajból világos zsemleszínű rántást készítünk, majd levesszük a tűzről és megszórjuk pirospaprikával, hagyjuk kicsit hűlni, végül felengedjük kb. 2 dl hideg vízzel és simára keverjük.
A káposzta tetejére öntjük és jól megrázogatjuk, szélét kicsit fakanállal megmozgatjuk, hogy a rántás mindenhova befolyjon. Még kb. 10 percig főzzük, és közben többször megrázogatjuk.
December 15-én, péntek este a clevelandi magyarság szép számban gyűlt össze a Szent Imre Templomban, ahol a helyi cserkészcsapatok tartották Karácsonyi Ünnepségüket. A templom karácsonyi pompájában díszelgett, mikor felcsendült a jól ismert karácsonyi ének: „Csendes éj, szentséges éj” – ezalatt a cserkész lányok és fiuk bevonultak hátulról az első padokba.
Az alkalmat Nt. Tamásy Éva nyitotta meg melyet a vezetők fiuk betlehemi játéka követett. A betlehemi játékok minden évben megnevettetik a jelenlevőket, de velük egyszerre gondolataink hazaszállnak szülőhazánkba, megelevenítve az egykori karácsonyi emlékeinket.
A továbbiakban őrsönként szolgáltak a cserkészek, kik énekeket, kik szavalatokat mondtak kis Jézus születése hirdetésének örömére. Újdonságnak számított az egyik fiú őrs zenei előadása, akik különböző hangzású csövek földhöz ütésével elzenélték a jól ismert „Kis Karácsony, nagy karácsony” című dalt utánozva a harangkórust, majd el is énekelték mindenki örömére.
A nagy cserkészek közös kántálása volt a csúcspontja a karácsonyi ünnepségnek, amelyet a Pigniczky Enese és Keve duettje színesített. Az énekek végén a házigazda Mezei András atya szólt az egybegyűlt ünneplő gyülekezethez, aki arra kért mindenkit, hogy az ünneplés közepette ne feledkezzünk meg Jézusról, hadd szülessen meg szívünkben, hogy Őróla tudjunk bizonyságot tenni felebarátainknak, nemcsak az ajándékok átadásokkal foglalkozzunk, hanem az igazi értékeket tudjuk átadni szeretteinknek.
Az ünnepség záróakkordjaként Stróber Ilona a 34-es leány Cserkészcsapat csapatparancsnoka vette át a szót, aki köszönetet mondott minden vezetőnek és segítőnek az idei év során tett szolgálatukért a cserkészet előrehaladása érdekében. Külön kiemelte Pigniczky Eszti és Nádas Krisztina tanácsadó és segítő munkájukat amellyel zökkenőmentesé tették az ő feladatát. Végül a szülőknek mondott köszönetet, hogy hétről hétre elhozzák a gyerekeiket a foglalkozásokra, mert ezáltal létezhet a cserkészet, majd mindenkit szeretettel meghívott a díszterembe egy agapé fogadásra.
