Főoldal Blog Page 824

Bayer Zsolt Kolozsváron: egy csőcselékünk van

Fotó: Facebook/Sándor Krisztina

A külhoni magyarok szavazati joga, a bevándorlás, az iszlám mint kulturális fenyegetés és a kortárs liberalizmus vétkei voltak terítéken azon a kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen ismert erdélyi, magyarországi és délvidéki közéleti személyiségek vettek részt.

Fotó: Facebook/Sándor Krisztina

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett eseményen Borbély Zsolt Attila politológus-közíró töltötte be az est házigazdája szerepet. Rámutatott: Trianonkor nemcsak területeket csatoltak el Magyarországtól, hanem elválaszthatóvá tették a nemzetérdeket az államérdektől.

Borbély – bár szándékosan nem mondta ki a politikus nevét – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke által a határon túli magyarok szavazati jogának eltörléséért kezdeményezett aláírásgyűjtését hozta fel kortárs példaként. A csíkszeredai György Attila József Attila-díjas író szerint a szavazati jog megvonása nonszensz. A közönség derültségére hozzáfűzte: ő szeret csúnyán beszélni, ezért kimondja Gyurcsány nevét.

Bayer Zsolt újságíró-publicista emlékeztetett, a Kádár-rendszer „suttogó propagandája” azt terjesztette, Kis-Magyarország területén azért élnek jól az emberek, mert megszabadultak az elcsatolt területeken élő magyaroktól.

Szerinte „az ótvaros lumpen prolik” ezt ma sem gondolják másként. Hozzáfűzte: számtalan olyan, Erdélyből áttelepült emberrel beszélt, akik a 2004-es népszavazáson előre megmondták, hogy nemmel szavaznak, hogy ha ők annyit küszködtek az állampolgárságért, nehogy már a többiek „ingyen” megkapják. Megvannak a ti saját büdös bunkóitok is, mert egy csőcselékünk van” – vonta le a tanulságot Bayer Zsolt.

Szentesi Zöld László délvidéki példával szemléltette, milyen erős törekvés volt a kommunista rezsim ideje alatt, hogy a helyi kulturális életet megkülönböztették a magyarországitól, ezért beszéltek jugoszláv magyar irodalomról meg erdélyi magyar irodalomról. Szerinte a normális nézőpont az, hogy a székelyderzsi magyar ugyanannyira magyar mint a Zala megyei.

Forrás: kronika.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Teljesen átépítik a több mint száz éves iskolát Erdőszentgyörgyön

Több mint ötmillió lejből épül új iskola Erdőszentgyörgyön, a Maros megyei város polgármestere a napokban írt alá finanszírozási szerződést a jelenleg is tanintézetként fungáló épület felújításáról és bővítéséről.

A múlt század elején épült erdőszentgyörgyi iskola rég megérett a korszerűsítésre

Az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint Csibi Attila Zoltán polgármester november 14-én írta alá a finanszírozási szerződést Bukarestben. A megkötött megállapodás értelmében a Dózsa György út 5. szám alatt található, jelenleg is iskolaként működő épületet felújítja az önkormányzat, és hozzáépít egy új szárnyat. Az új rész a mostani épületnél jóval nagyobb lesz.

A jelenlegi Szent György Technológiai Líceum keretében működő elemi iskola épületét a század elején építette a magyar állam, a munkálatoknak az 1896-os milleniumi ünnepség alkalmával fogtak neki, az ingatlan 1905-re készült el. Az évek során több felújítási munkálatot is végeztek, de érdemleges változást nem hajtottak végre, így a több mint száztíz éves iskola azóta is eredeti formájában látható. A 2017-2018-as tanévben előkészítő és 1-4. osztályok működnek a jelenlegi elemi iskolában, azonban az épület olyan állapotba került, hogy szükségessé vált egy teljes felújítás. Mindez a falak és nyílászárók korszerűsítése, hőszigetelése, valamint a tantermek kifestése mellett többek között a villanyhálózat, a víz- és szennyvíz, illetve a gázvezetékek cseréjét is jelenti.

A helyi önkormányzat szerint mivel elemi osztályok az oktatási intézmény más épületeiben is működnek, nagyon szükségessé vált egy nagyobb, korszerűbb épület létrehozása, ahol a település valamennyi előkészítő, illetve 1-4. osztálya elfér. Az iskola régi épületéhez új, szintén emeletes szárnyat toldanak, ezáltal megfelelő teret biztosítva a minőségi oktatásnak.

A látványterv alapján ilyen lesz az új tanintézet

A polgármesteri hivatal szerint a speciális épület olyan modern infrastrukturális változást jelent, amely biztosítja a minimális feltételeket a társadalmi és kulturális fejlődéshez, ugyanakkor megfelelő teret biztosít az oktatásnak és a játéknak egyaránt. A befektetés teljes összege 5,1 millió lej, ebből a pályázat útján nyert összeg 4,8 millió lej, amelyet a város a Nemzeti Fejlesztési Alapból hívott le. Az önkormányzat 2018-as évre szóló költségvetésébe foglalja bele a befektetéshez szükséges 320 ezer lejes önrészt.

Csibi Attila Zoltán, a kisváros polgármestere szerint az épület biztosítja majd az elemi oktatás modern és kényelmes formáját, reményei szerint pedig az új oktatási intézmény nagy eséllyel a szülők elégedettségét is kiérdemelheti, ami hozzájárul a város közössége utánpótlásának otthon maradásához is. „Célunk, hogy az erdőszentgyörgyi gyerekek itthon, városunkban tanuljanak, és a nem megfelelő körülményekre hivatkozva ne a környező települések oktatási intézményeibe írassák őket” – idézte az önkormányzat közleménye az elöljárót. Csibi Attila Zoltán hozzátette, a tanuláshoz való jog alapfeltétel az országban, ennek legfontosabb színtere az iskola, amely nemcsak oktatja és neveli a következő generációt, hanem személyiségfejlődéséhez is hozzájárul.

„Az oktatás a jövőnk bölcsője. Ha nem foglalkozunk az oktatással, olyan társadalmat nevelünk, amely néhány évtized múlva hatalmas hátrányt generál. Az iskola épületek korszerűsítése és a körülmények javítása mellett, az oktatás minőségének javítására is ugyanekkora figyelmet kell fordítsunk” – fogalmazott a városvezető.

A tervek szerint az új iskola épületének földszintje 841,27 négyzetméter, az emelet 834,36 négyzetméter lesz, a három szinten összesen 20 osztályterem, étkező, öltöző, tanári szoba, irodák, orvosi rendelő, raktár, illemhely is helyet kap. A felújítási és építkezési munkálatok kivitelezési ideje a közbeszerzési eljárás végétől számított 24 hónap. Egyébként az iskolaépület korszerűsítése és bővítése mellett az udvar is új arculatot kap. A térkövezett terek és járdák mellett gondosan kialakított zöldövezetet, sportpályákat is kialakítanak, és játszótér is szerepel a tervek között.

Forrás: kronika.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Baptista gyülekezet 2017. november 19.-i adása

Igét hirdet id. Kulcsár Sándor a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Clevelandi magyar veteránokra emlékeztünk

November 11-én az Amerikai Egyesült Államokban volt a Veteránok napja, szövetségi ünnep, ilyenkor azokra a hősökre emlékezünk, akik valaha az amerikai hadsereg kötelékében szolgáltak. Dicsőség és tisztelet nekik, köszönet a szolgálatukért!

A téma kapcsán egy telefonos interjúban Dr. Szentkirályi Endrével, az “Egy amerikai város magyar katonái 1950-2014” könyv írójával (Cold War to Warm Cooperation: The Military Service of Cleveland Hungarian) beszélgettünk emlékezve azokról a magyarokról akik az amerikai hadseregben szolgáltak.

A következő lejátszóval meghallgathatják a teljes interjút.

 

 

borito-eleje

Reklám
Tas J Nadas, Esq


542. honismereti rejtvényjáték – 2017.11.19.

A BOCSKAI RÁDIÓ
542. honismereti rejtvényjátéka – 2017. november 19.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az 57. Magyar Kongresszus Programja

Múlt vasárnap, november 12-én stúdiónk vendége volt  a Magyar Társaság részéről dr. Pereszlényi Pintér Mártal és Dömötörffy Zsolt, kik a közelgő 57. Magyar Kongresszus három napos programját mutatták be.

Az alábbi linken vissza hallgatható a velük készült interjú, illetve a program nyomtatott változata is letölthető.

 

[gview file=”https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2017/11/HU-Congress-2017-program.pdf”]

 

[gview file=”https://www.bocskairadio.org/wp-content/uploads/2017/11/Literary-and-Music-program-2017.pdf”]

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Élesítették a Soros-tervet, indul az igazi küzdelem

Fotó: Kurucz Árpád

A FIDESZ SZERINT SZÉGYEN, HOGY A BALOLDAL MEGSZAVAZTA A KVÓTAJAVASLATOT

A várakozásoknak megfelelően az Európai Parlament csütörtökön rábólintott a dublini rendszer korábban felvázolt reformjára, amely többek között a menekültek befogadásától vonakodó tagállamok szankcionálását írja elő. Ennek ellenére nincs minden veszve: a reformfolyamat tárgyalási szakaszát a tagállami érdekek is alakítják.

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel jóváhagyta az EP állampolgári bizottságának október végén elfogadott javaslatát a dublini rendszer reformját illetően.

A 751 fős testület 390 igen szavazattal 175 nem ellenében, 44 tartózkodás mellett tegnapi plenáris ülésén adott zöld jelzést a reformnak, amely a menedékkérők felső korlát nélküli áthelyezését és a befogadásuktól vonakodó tagállamok szankcio­nálását tenné lehetővé. Ahogy arról lapunk is beszámolt, az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) október 19-én határozott arról, hogy a reform értelmében búcsút kellene mondani az eddigi dublini főszabálynak, miszerint az a tagállam viseli a menedékkérelmek megvizsgálásának felelősségét, ahol a menedékkérő belépett az Európai Unió területére.

A LIBE ehelyett – a határországok tehermentesítése és szolidaritás címszavak alatt – egy Brüsszel által meghatározott elosztási kulcs alapján kötelezné befogadásra az uniós államokat. Az elosztási kulcs (vagy kvóta) akkor kerülne elő, amikor a menedékkérő és egy adott tagország között nem állapítanak meg kapcsolatot bizonyos kritériumok alapján (ott élő családtagok, korábbi tanulmányok, uniós lakhely). Hogy biztosan ne lehessen elmenekülni a végrehajtás elől, az áthelyezésnél mindig az a négy EU-tagállam jönne szóba, amely elmarad a saját kvótájának teljesítésétől. A menekültek befogadásától vonakodó tagállamoknak az igazi fenyegetést az jelenti, hogy a vázolt reform kimondja: a szabályokat be nem tartó országok azt kockáztatják, hogy kevesebb uniós forráshoz férnek hozzá.

Fotó: Kurucz Árpád

Bár az októberben elfogadott jelentés automatikusan az EP tárgyalási pozíciója lett volna az uniós intézmények közötti egyeztetéseken, a tegnapi szavazásra végül amiatt került sor, mert kedd éjfélig több mint 76 képviselő – a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának közreműködésével – kérte a voksolást. A jogi kiskaput nem sikerült kihasználni, de a kvótát ellenzőknek még nincs minden veszve, hiszen a reform tárgyalási szakasza megannyi buktatót rejthet magában. Az Európai Unió Tanácsa – ahol a tagállami kormányok érdekei érvényesülnek – például még nem alakította ki saját álláspontját a kérdésben, így biztosan nem egyik napról a másikra következik be a jogszabályalkotás.

– Egy ehhez hasonló, a tagállamokat megosztó kérdés hosszú hónapokig tartó egyeztetést igényel – nyilatkozta lapunknak Hoffmann Tamás az Európai Parlament állásfoglalásával kapcsolatban, utalva arra, hogy a közösségi intézményrendszer működési szabályai alapján most a parlament és az Európai Unió Tanácsa között kezdődik alkufolyamat. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa egyúttal hangsúlyozta: valószínű a jogalkotási folyamat sikertelensége, hiszen a dublini rendszer vázolt reformja a visegrádi államokon kívül Finnországban vagy adott esetben Franciaországban is ellenérzést válthat ki.

– Persze akadnak olyan tagállamok is, mint Olaszország vagy Németország, amelyek számára hasznos lenne a reform – fogalmazott a szakértő.

A kvótát bebetonozó javaslat jelentéstevője, a svéd Cecilia Wikström mindenesetre optimista. A liberális képviselő már a szavazás előtt azt hangoztatta: „Itt az ideje, hogy szolidaritási alapon végre olyan menekültügyi rendszert hozzunk létre közösen, amely véget vet a kaotikus körülményeknek és rendet teremt a kérdésben.”

Wikström ezzel egy időben sürgette a tanácsot, mivel véleménye szerint mielőbb létre kell hozni egy jól működő és ténylegesen új európai menekültügyi rendszert.

VESZÉLYES BEVÁNDORLÁSPÁRTI TERV

A dublini szabályok módosításáról rendezett szavazás eredménye megmutatta, mekkora befolyása van Soros Györgynek és hálózatának a brüsszeli döntéshozatalra és ezen belül az Európai Parlamentre – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója tegnap délután Budapesten. – Ma délben Soros szövetségesei a Soros-terv több pontját konkrétan megszavazták az Európai Parlamentben, ebből is látszik, hogy a migránspárti javaslatok egyre magasabb szintre kerülnek, és egyre magasabb szintű támogatást kapnak Brüsszelben – mondta sajtótájékoztatóján Hidvéghi Balázs, az elfogadott indítványt rendkívül veszélyes bevándorláspárti javaslatnak nevezve. Kiemelte: az indítványban szerepel a migránsok automatikus, kötelező, felső létszámhatár nélküli szétosztása, az ezt elutasító államok megbüntetése politikai és pénzügyi eszközökkel, a Soros-féle civil szervezetek aktív bevonása a bevándorlás szervezésébe és végrehajtásába, a családegyesítések felgyorsítása, jelezve, ezzel a módszerrel előbb osztanák szét a bevándorlókat, s csak ezt követően vizsgálnák, jelentenek-e biztonsági kockázatot. A Fidesz kommunikációs igazgatója szégyennek nevezte, hogy a magyar baloldal képviselői mind megszavazták ezt a bevándorláspárti javaslatot. Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció képviselői közös közleményükben tudatták, hogy igennel voksoltak, a friss közvélemény-kutatások szerint ugyanis „a magyarok több mint kétharmada európai és nem tagállami megoldást szeretne menekültügyben”. (MTI)

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Mi lesz Merkel sorsa? Fontos határidő közeleg

Németországban csütörtökön várhatóan éjszakába nyúlóan folytatódnak a tárgyalások az úgynevezett Jamaica-koalíció pártjai között, több fontos kérdésben ugyanis egyáltalán nem közeledtek az álláspontok – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Kiss J. László szerint az is elképzelhető, hogy kitolják a mai határidőt.

Ellentétek

A tapogatózó tárgyalások határideje előtt fontos kérdésekben ellentétesek az álláspontok – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Kiss J. László hozzáfűzte, a koalíció lehetősége változatlanul nyitott kérdés, hozzátéve, hogy a klíma-, energia- és a menekültpolitika területén a különbségek nem szűntek meg, elsősorban a CDU/CSU és a Zöldek között.

„A koalíciós tárgyalásokon más szempontok is előtérbe kerültek, például harci drónok vásárlása, amit a Zöldek elutasítanak, ahogy a fegyverexport kérdéseit. Ez is a belpolitikai vita részévé vált. Az eurózóna kérdésében a liberális pártnak van kemény álláspontja, ami tulajdonképpen egy automatikus újrafelosztást akar, és alapvetően megkérdőjelezi a macroni Európa-vízió egy-két pontját.”

Egyetértés is van

Vannak ugyanakkor olyan kérdések, amelyekben egyetértés van.

„Ilyen például, hogy a rendőrség létszámát 2500 fővel emeljék, hogy az általános iskolákban lehessen egész napos gondozást igényelni és az is, hogy a családi pótlékot 25 euróval emelni kell.”

Kiss J. László hozzátette, sok, például az európai stabilitási mechanizmus, az eurómentő ernyő kérdése sem került napirendre, amikben szintén lényeges különbségek vannak. vannak.

Mi történhet?

„Elképzelhető, hogy meghosszabbítják a határidőt. Ha nem, és a koalíciós tárgyalások megszakadnak, az nagy katasztrófa lesz személyesen Merkelnek is, hiszen az a kérdés is felmerül, miért kell természetüknél, ideológiai beállítottságuknál fogva különböző pártoknak egy koalícióhoz egyeztetni.”

Ha nem lesznek sikeresek a tárgyalások, lehet kisebbségi kormány, de erre Németország politikai kultúrájában még nem volt példa – mondta a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. A központi helyzeténél és uniós szerepénél fogva ez azt jelentené, hogy Németország egy béna kacsa lenne, de ez nem reális alternatíva – fűzte hozzá Kiss J. László.

„A nagykoalíció feltámasztásának lehetőségéről a szociáldemokrata politikusok azt hangsúlyozták, ez, végső esetben és Merkel nélkül képzelhető el.

Merkel tehát kizáró személy a nagykoalíció életre hívásában.”

A szakértő szerint lehetőség a választások megismétlése is. A közvélemény-kutatási eredmények nagyjából a választási eredményeket mutatják, de vannak olyanok is, amelyek rosszabbakat mérnek a jelenleg hatalmon lévő CDU szempontjából – mondta Kiss J. László.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Itt vannak a futball-vb legnagyobb hiányzói

Miután utolsóként az Új-Zélandot Limában 2-0-ra legyőző Peru is biztosította a helyét a világbajnoki mezőnyben, véglegesség vált, mely csapatok futballozhatnak az oroszországi tornán jövőre, június 14. és július 15. között.

Érvényesül bizonyos állandóság a világfutballban: a 2014-es torna négy elődöntőséből három, a nyolc negyeddöntőséből hét mehet Oroszországba. (A hiányzó: Hollandia.) Ugyanakkor a brazíliai nyolcaddöntő tizenhat csapatából már nagyobb a szórás: a hollandokén kívül további négy gárda, az algériai, a chilei, a görög és az amerikai is elbukott.

2006 óta nem kevesebb, mint tizenkét válogatott mindegyik világbajnokságon ott volt, ők az utóbbi évek permanens vb-szereplői. Számoljunk: a harminckettes mezőny több mint egyharmadát adják. A névsor: Brazília, Argentína, Németország, Anglia, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Svájc, Japán, Mexikó, Dél-Korea és Ausztrália. Utóbbinak kifejezetten könnyebbé vált a dolga, hogy nem egy dél-amerikai csapattal vívott interkontinentális selejtezőből, hanem Ázsiából, illetve pótvizsga esetén egy közép-amerikai csapattal mérkőzve juthat ki a vb-re.

Tizenegy válogatott az eddigi húsz világbajnokság több mint a felén részt vett, s most is készülhet a tornára.

A rekorder Brazília, amely még sohasem hiányzott (20),

mögötte a sorrend: Németország/NSZK 18, Argentína 16, Mexikó 15, Anglia, Spanyolország és Franciaország 14-14 szerepléssel.

Mint szinte minden világbajnokságon, ezúttal is lesznek újoncok a mezőnyben. Izland és Panama most először jutott ki a világbajnokságra.

Lesznek nagy hiányzók, akikről biztosan állítható, hogy akad náluk (több) gyengébb csapat is a mezőnyben.

Ilyen az olasz, a holland, az Eb-elődöntős walesi, az ukrán, a szlovák, az ír, a skót, valamint az amerikai és a chilei válogatott. A dél-amerikaiak a FIFA-világranglista kilencedik helyezettjeként maradnak ki, de a többi felsorolt ország is a legjobb harminckettőben van a listán.

A mezőny teljessé válásával eldőlt, hogy a résztvevő válogatottak melyik kalapból várhatják a december elsejei, moszkvai sorsolását. A kalapokat a FIFA világranglistája alapján állították össze.

A csoportszakasz során azonos négyesben legfeljebb két európai csapat szerepelhet, a többi konföderáció válogatottjait pedig külön-külön kvartettbe osztják be (zárójelben a csapatok világranglistás helyezése).

1. kalap: Oroszország (rendező, 65.), Németország (1.), Brazília (2.), Portugália (3.), Argentína (4.), Belgium (5.), Lengyelország (6.), Franciaország (7.)

2. kalap: Spanyolország (8.), Peru (10.), Svájc (11.), Anglia (12.), Kolumbia (13.), Mexikó (16.), Uruguay (17.), Horvátország (18.)

3. kalap: Dánia (19.), Izland (21.), Costa Rica (22.), Svédország (25.), Tunézia (28.), Egyiptom (30.), Szenegál (32.), Irán (34.)

4. kalap: Szerbia (38.), Nigéria (41.), Ausztrália (43.), Japán (44.), Marokkó (48.), Panama (49.), Koreai Köztársaság (62.), Szaúd-Arábia (63.)

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Hét évvel meghosszabbítja az életet az egészséges életmód

25.06.2012 Zvolen beh pre zdravie. Poukáza na potrebu pravidelného pohybu je aj cie¾om Svetového dòa Pohybom ku zdraviu

Hét évvel meghosszabbítja az életet az egészséges életmód: az egészségesen élők ötvenéves korukban statisztikailag hét évvel hosszabb életre számíthatnak, mint a lakosság átlaga – derült ki egy amerikai adatokon alapuló kutatásból.

Mikko Myrskylä, a rostocki Max Planck Demográfiai Kutatóintézet munkatársa a Health Affairs című szaklapban mutatta be kutatócsoportja eredményeit, amelyek szerint a dohányzás mellőzése, a túlsúly elkerülése és a mérsékelt alkoholfogyasztás fontos tényezők.

A tudósok több mint 14 ezer amerikai egészségügyi adatait elemezték. „Gyakran a gyógyszerek fejlődését tekintik az egészséges és hosszú élet titkának. Kimutattuk, hogy a semmibe sem kerülő egészséges életmód elegendő ahhoz, hogy hosszú és egészséges életet éljünk” – fogalmazott Myrskylä az intézet közleményében.

Az eredmények nem újkeletűek, hiszen statisztikai tény az, hogy az egészséges életmód az egyes népességcsoportokban növeli a várható élettartamot.

Myrskylä és kollégái azt is megvizsgálták, milyen hatással van a három tényező (dohányzás, túlsúly, alkohol) az idővel megjelenő testi nehézségekre, milyen korán jelentkeznek mozgási problémák például futás közben, öltözködéskor, fürdéskor, ágyból kiszálláskor vagy éppen evéskor.

Az eredmények szerint a dohányzás korai halálhoz vezet, de nem növeli a testi fájdalmakkal töltött évek számát. A túlsúlyosok és a nagy mennyiségben alkoholt fogyasztók ellenben arra számíthatnak, hogy több éven át fognak testi nehézségekkel együtt élni.

Mérsékelt alkoholfogyasztónak a hetente kevesebb, mint 14 alkoholos italt fogyasztó férfiak és a kevesebb, mint hét alkoholos italt fogyasztó nők minősülnek. Harmincas testtömegindex felett számít valaki túlsúlyosnak, nemdohányzó pedig az, aki élete során kevesebb mint száz cigarettát szívott el.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Vérszemet kap

A mai adásunkban a gyakran használatos Vérszemet kap szólás eredetét próbáljuk elemezni a szokásos Mi fán terem című könyvünk segítségével. Elmondja Hargitai István

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Ropogós morzsakéregben sült lazac

Recept (6-8 személyre)

  • 1 lazac filézve
  • 0.5 font olajosmagvak (dió, mandula, pisztácia)
  • 3 ek dijoni mustár
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • 3 ek panko morzsa
  • 1 ek frissen facsart citromlé
  • 1 ek olívaolaj
  • só, bors

 

A mártáshoz:

  • 2 ek vaj
  • 2 ek liszt
  • 1,5 dl húsleves vagy alaplé
  • 2 dl tejszín
  • 1 citrom reszelt héja
  • ½ citrom frissen facsart leve
  • só, bors, petrezselyemzöld

 

A lazacot sózzuk, borsozzuk. Az olajos magvakat késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a mustárt, a reszelt citromhéjat, a durvára aprított petrezselymet és az egészet durvára aprítjuk. A keveréket egy tálba tesszük és elkeverjük a panko morzsával. A magos morzsával beborítjuk a lazacfilét és jól rányomkodjuk. Meglocsoljuk egy kevés citromlével és olívaolajjal. 400F fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

A mártáshoz felolvasztjuk a vajat, majd hozzáadjuk a lisztet és kissé lepiírtjuk, ügyelve, hogy ne barnuljon meg. Felöntjük a meleg húslevest és simára keverjük. Hozzáadjuk a tejszínt és forráspontig hevítjük, de nem forraljuk fel. A citrom reszelt héjával, citromlével, sóval és borssal ízesítjük. A végén hozzákeverjük a finomra aprított petrezselymet is.

A sütőből kivett lazacot azonnal felszeleteljük és a mártással tálaljuk.

Ropogós morzsakéregben sült lazac

Forrás: streetkitchen.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Márai Sándor: Olyan világ jön…

Márai Sándor a '40-es évek elején
Márai Sándor a '40-es évek elején
Márai Sándor a '40-es évek elején
Márai Sándor a ’40-es évek elején

Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…

A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…

Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


541. honismereti rejtvényjáték – 2017.11.12.

A BOCSKAI RÁDIÓ
541. honismereti rejtvényjátéka – 2017. november 12.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.
Helyes megfejtők: Jakab Márta, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Reklám

Kövess Minket

12,425FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,260SubscribersSubscribe