Főoldal Blog Page 828

Alapításának 110. évfordulóját ünnepelte az Amerikai Magyar Szövetség.

Alapításának 110. évfordulóját ünnepelte a legrégebbi amerikai országos magyar ernyőszervezet az Amerikai Magyar Szövetség. 1906-ban alakult meg és 1907-ben volt bejegyezve itt Clevelandben.

Meghívásukra a Bocskai Rádió munkatársai, Molnár Zsolt és Baki Tibor is részt vettek ezen az ünnepi gálán amely a Washington DC-i Magyar Nagykövetségen került megrendezésre október 21-én.

Az Amerikai Magyar Szövetség ( AMSZ ) kiemelkedő tevékenységeként néhányat példaként emelnénk ki. Ilyeneket, hogy a szervezet 1906-ban egy 20 láb magas George Washington szobrot adományozott Budapestnek, amely felavatásán 60 ezer magyar vett részt. 1929-ben világméretű erőfeszítéseket tett a Trianoni békeszerződés felülvizsgálására. 1956-ban az Amerikai Magyar Kisegítő Program támogatójaként 11,7 millió dollár adomány gyűjtöttek, hogy segítsék a magyar menekülteket. 1970-ben nagyméretű megmozdulásokat szerveztek Amerikában, hogy minél több emberrel tudassák, hogy a Román diktátor 60 Magyar falut semmisített meg. A megmozdulás végkifejlete az volt, hogy Amerika ultimátumot adott Romániának, mely megállította a falu pusztításokat Erdélyben. 1990-ben egy Kossuth Lajos mellszobrot adományoztak az Egyesült Államok Capitoliumának, amely ma is látható a Rotunda elnevezésű teremben.

Dreisziger–Stirz Zsuzsanna és Balogh Gyula

Az ünnepség házigazdái Balogh Gyula, az Amerikai Magyar Szövetség társelnöke és Dreisziger–Stirz Zsuzsanna, az AMSZ Igazgatóságának tagja köszöntötték a 110 meghívottat, akik között helyet foglalt Dr. Szabó László nagykövet úr és Dr. Szilágyi Péter a miniszterelnöki hivatal nemzetpolitikáért felelős államtitkár helyettese is.

AHF 110th Anniversary Celebration

The American Hungarian Federation 110th Anniversary National CelebrationAz Amerikai Magyar Szövetség megalakulásának 110 éves Gála Ünnepsége_____________Please share

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, October 21, 2017

“…Hozzatok díszt nemzetünk nevére, hogy bennetek tiszteljék a magyart” – Ábrányi Emil, a 19-20. század fordulóján élt magyar költő amerikai magyarokhoz címzett soraival köszöntötte az egybegyűlteket Szilágyi Péter ezen a díszvacsorán .

Dr. Szilágyi Péter a miniszterelnöki hivatal nemzetpolitikáért felelős államtitkár helyettese

Beszédében a helyettes államtitkár leszögezte: az Egyesült Államokba érkezett magyarok hasznos tagjává váltak az őket befogadó társadalomnak, részt vettek építésében, és közben büszkén vállalták és vállalják magyarságukat. “Ennek köszönhető, hogy ma az Egyesült Államokban magyarnak lenni nem etnikai hovatartozás, hanem fogalom” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a tengerentúlon boldogulást kereső magyarok nemcsak az identitásukhoz ragaszkodtak elszántan, hanem egymáshoz is, követve Széchenyi István szavait: “Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”. Mint mondta: a megmaradás kulcsát az összefogásban találták meg, ez a szemlélet vezette az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) alapítóit, és ez ma is a szervezet létének alapja.

Szilágyi Péter kiemelte: olyan Magyarország képviseletében köszönti az ünneplőket, amely az összmagyarságért vállal felelősséget. Ennek jegyében az elmúlt években a magyar kormány számos olyan lépést tett, amellyel segíti, támogatja a diaszpórában élő magyarságot identitása megőrzésében.

A politikus köszönetet mondott az AMSZ-nek azért, hogy “a kommunizmus sötét évtizedeiben hiteles hangja volt a magyarságnak”, hogy “felszólal az elszakított nemzetrészek magyarságát sújtó jogsértések ügyében, a világ vezető hatalmának politikai napirendjére tűzve őket”, valamint hogy “bátran kiáll a magyar kormány mellett az elmúlt évek támadásai közepette”.

Beszédét a helyettes államtitkár Jókai Mórt idézve zárta: “Példákat kell adni ennek a nemzetnek, amik a szíveket megerősítsék”. S úgy vélekedett, hogy az AMSZ az elmúlt 110 évben olyan példát adott a nemzetnek, amely mindenkor utat mutathat minden magyarnak arra, hogyan is lehet és kell több ezer kilométerre a hazától is felelősséget vállalni az egész magyar nemzetért.

Dreisziger-Stricz Zsuzsanna, az AMSZ elnökségi tagja beszédében szintén azt hangsúlyozta, hogy az AMSZ alapítói elszántsággal, tenni akarással és hittel hozták létre a szervezetet, amelynek mai tagjai is szilárdan hisznek az összefogás erejében.

Dr. Szabó László nagykövet

Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete beszédében hangsúlyozta, hogy személyes elhivatottságának érzi az amerikai magyarság támogatását, nyelvi és kulturális örökségének ápolását, megőrzését.

AHF 110th Anniversary Celebration – Part II.

PART II.The American Hungarian Federation 110th Anniversary National CelebrationAz Amerikai Magyar Szövetség megalakulásának 110 éves Gála Ünnepsége_____________Please share

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Saturday, October 21, 2017

Az ünnepségen – amelyen részt vett Vízi E. Szilveszter akadémikus, a 2011-ben alapított Magyarország Barátai Alapítvány vezetője – kitüntetéseket adtak át az AMSZ prominens személyiségeinek, köztük például Fedor Istvánnak, Anna Smith Lacey-nek, Kurt Volkernek és Beke Imrének, aki jelenleg éppen egy amerikai-magyar kislexikon összeállításán dolgozik.

Anna Smith Lacey a HIF igazgatója

Az Amerikai Magyar Szövetség nemcsak a legrégebbi országos ernyő szervezet, hanem a legnagyobb magyar szervezet az Egyesült Államokban. Nincsenek egyéni tagjai, hanem több mint 500 magyar szervezetet és csoportot fog össze.

A Gála Ünnepséget a Bocskai Rádió élőben közvetítette a Facebook oldalán, amit már több mint 3000-en néztek meg.

Forrás: Bocskai Rádió / MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Dr. Szabó László Magyarország új nagykövete köszönti az amerikai magyarságot

Dr. Szabó László Magyarország washingtoni nagykövete videó interjúban mutatkozott be majd köszöntötte az amerikai magyarságot. A Bocskai Rádió munkatársai, Molnár Zsolt és Baki Tibor Washington DC-i látogatásuk alkalmával felkeresték a nagykövetséget, hol szívélyes fogadtatásban volt részük és alkalom nyílt egy interjút készíteni a nagykövet úrral, aki egy hónapja adta át megbízó levelét Donald Trump amerikai elnöknek.

A személyes beszélgetések során kiderült, hogy családi szálak is fűzik a nagykövet urat Clevelandhez, ezért bátorkodtunk meghívni egy mihamarabbi clevelandi látogatásra.

Dr. Szabó László Magyarország washingtoni nagykövete videó interjúban mutatkozott be majd köszöntötte az amerikai…

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, October 29, 2017

A videó megtekinthető a vasárnapi rádióadásunk után.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Bemutatjuk Járai Juditot az MTVA amerikai képviselőjét

Ritka az az est, mikor két különböző média képviselője, egymással készítenek interjút. Erre lettek figyelmesek a washington dc-i nagykövetségen, mikor látták Molnár Zsolt kollégánkat a kamerák előtt Járai Judittal a Magyar Távirati Iroda, Magyar TV és Rádió (MTVA) amerikai képviselőjével beszélgetni.

Célunk az volt, hogy bemutassuk önöknek Járai Juditot, akinek írásait nem csak a Bocskai Rádió, hanem Magyarország minden  hírportálja napirenden átvesz.

Járai Judit főleg az amerikai bel- és külpolitikai hírekről ír jelentéseket és elemzéseket, de írásaiból nem marad el jelentés a kultúráról, avagy nagy szeretettel ír az amerikai-magyar közösségben történő jelesebb eseményekről is.

Ezúttal szeretnénk megköszönni munkáját és a MTVA-nak is azt, hogy felhasználhatjuk ezen írásokat mi is, ezáltal is gazdagabb, pontosabb és tárgyilagosabb műsorokat tudunk szerkeszteni önöknek.

Ritka az az est, mikor két különböző média képviselője egymással készítenek interjút. Erre lettek figyelmesek a…

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Sunday, October 29, 2017

A videó megtekinthető a vasárnapi rádióadásunk után.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


ORBÁN VIKTOR: A GLOBALIZMUS ERŐI VESZÉLYEZTETNEK

Fotó: Havran Zoltán A többezres tömeg előtt mondott beszédében a globalizmus veszélyére is figyelmeztetett a kormányfő

ORBÁN VIKTOR: BRÜSSZELT MEG LEHET ZABOLÁZNI, A PÉNZÜGYI SPEKULÁNS TERVÉT MEG LEHET LÉKELNI

A miniszterelnök ünnepi beszédében párhuzamot vont az európai nemzetek jövőjét veszélyeztető globalista tervek elleni fellépés és a 61 évvel ezelőtti, történelmet formáló napok között. Orbán Viktor szerint a népvándorlást meg lehet állítani, a globalizációt féken lehet tartani, Brüsszelt meg lehet zabolázni, a pénzügyi spekuláns tervét meg lehet lékelni, az Európai Egyesült Államok őrült ötletére kényszerzubbonyt lehet húzni.

– Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk – hangoztatta Orbán Viktor tegnap Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt a szemerkélő eső ellenére összegyűlt tízezres tömeg előtt. A miniszterelnök hozzátette: a forradalom nemzeti forradalom volt, de ezt az akkori nyugati hatalmak nem értették. – Nem értették, hogy azért küzdünk, mert a végsőkig ragaszkodunk a saját kultúránkhoz és életformánkhoz, és nem akarunk föloldódni senkinek az olvasztótégelyében – fogalmazott a kormányfő. – Azért nem értenek bennünket Brüsszelben ma sem, mert már akkor sem értettek – jelentette ki.

Hangsúlyozta: „azt akarjuk, hogy tiszteljék azt, akik és amik vagyunk”, hiszen a magyarok ezer éven át őrizték Európa határait és küzdöttek a nemzeti önállóságukért. A miniszterelnök azt mondta, a XX. században katonai birodalmak okozták a bajt, most a globalizáció farvizén pénzügyi birodalmak emelkedtek fel. – Nincsenek határaik, de van világmédiájuk, és vannak tízezerszám megvásárolt embereik. Gyorsak, erősek és brutálisak – tette hozzá. Ezért Orbán Viktor szerint most, három évtized után újra veszély fenyegeti mindazt, amit Magyarországról és a magyar élet rendjéről gondolunk. – A szabadság 1990-es kivívása után most újra történelmünk fordulópontjához érkeztünk – hangsúlyozta.

A kormányfő szerint ma minden választás sorsdöntő Európában. – Most dől el – folytatta –, hogy Európa népei visszaveszik-e a saját nemzeti életük politikai irányítását a gazdasági elitekkel összefonódott európai bürokratáktól. – Most dől el, sikerül-e visszaszereznünk a régi, multikulturalizmus előtti nagyszerű Európánkat – hangoztatta. – Hinni akartuk, hogy a kommunisták hagymázas álma, hogy magyarok helyett „homo szovjeticust” faragjanak belőlünk, soha többet nem jöhet elő – mondta, majd úgy folytatta: „a globalizmus erői feszegetik az ajtót, és azon dolgoznak, hogy magyarok helyett homo brüsszelicusszá gyúrjanak bennünket”.

Fotó: Havran Zoltán
A többezres tömeg előtt mondott beszédében a globalizmus veszélyére is figyelmeztetett a kormányfő

A miniszterelnök azon véleményének adott hangot, hogy a pénzügyi spekuláns birodalom hozta Európa nyakára az újabb kori népvándorlást, a migránsok millióit, az új bevándorlók invázióját. – Ők dolgozták ki azt a tervet, amellyel Európát kevert földrésszé akarják alakítani – tette hozzá. Orbán Viktor szerint mivel Közép-Európa migránsmentes övezet, az Európa jövőjéért folyó küzdelem ide összpontosul.

Úgy látja: még mindig sokan gondolják, hogy ez lehetetlen, de 1956-ban, 1988-ban és 2010 előtt sem hittek a változásban. – A népvándorlást meg lehet állítani, a globalizációt féken lehet tartani, Brüsszelt meg lehet zabolázni, a pénzügyi spekuláns tervét meg lehet lékelni, az Európai Egyesült Államok őrült ötletére kényszerzubbonyt lehet húzni – hangsúlyozta. A miniszterelnök hozzátette: ehhez csak az kell, hogy Közép-Európában a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a románok és a magyarok összefogjanak.

A miniszterelnök szavai szerint a tét nagy, semmit sem vehetünk félvállról. A közelgő parlamenti választás kapcsán felhívta a figyelmet: még nem érdemelték ki a győzelmet, ahhoz mindenkire szükség lesz, ezért a következő hónapokban készülődni fognak. – Március­ban újrakezdjük, és akkor áprilisban ismét győzni fogunk – hangsúlyozta.

Az ünnepséget egy mindössze tucatnyi ellentüntetőből álló csoport próbálta megzavarni trágár bekiabálásokkal és sípolással. A Városligettel kapcsolatos demonstrációkról ismert, magukat civilnek nevező tüntetők később a villamosforgalmat is akadályozták, de akciójuknak a gyors rendőri fellépés véget vetett.

Forrás: magyaridok.hu

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


VONA: NEM ÉRDEKEL, KI JOBB- ÉS BALOLDALI

A ROSSZ IDŐRE HIVATKOZVA ELMARADT AZ ELLENZÉKI TÜNTETÉS

A Jobbik elnöke ünnepi beszédében teljes körű összefogásra szólított fel a kormány leváltásáért, hangsúlyozva, hogy nem ér­dekli, ki mérsékelt és ki radikális, hogy ki konzervatív és ki liberális. A miniszterelnököt ostorozta a DK elnöke, míg az LMP új politikát sürgetett. A Momentum a korrupt politikusok elszámoltatását ígérte, a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom viszont az eső miatt lemondta a meghirdetett tüntetését.

– Míg 1956-ban a külső hatalom mellett a belső hatalmaskodóktól is meg kellett védeni a hazát, ma nem a külső hatalom a veszélyes, hanem a belső hatalmaskodók, vagyis Orbán Viktor – kezdte ünnepi beszédét a Jobbik elnöke. Vona Gábor a Corvin közben összegyűlt legfeljebb kétszáz érdeklődőnek úgy fogalmazott: a fiatalok menekülnek az országból, de nem a Soros-terv, hanem az Orbán-terv miatt. – Ha a Soros-terv a bevándorlás terve, akkor az Orbán-terv az elvándorlásé – mondta a Jobbik elnöke, aki mindenkit megnyugtatott, hogy Vona-terv is van az előző kettő megakadályozására. Mint mondta, Soros tervét a határőrséggel és az alaptörvény-módosítással „ki lehet pipálni”, míg az Orbán-tervvel szemben elég leváltani a kormányt.

Fotók: Katona Vanda

– A Jobbik az egyetlen kormányváltó erő, amely politikai hovatartozástól függetlenül vár mindenkit. A legfontosabb dologban kell csak egyetértenünk, ami az Orbán-kormány leváltása. Engem már nem az érdekel, hogy mi az, ami szétválaszt, hanem az, hogy mi az, ami összeköt. A szakadék szélén ne kezdjünk el vitázni apróságokon. Nem érdekel, hogy ki jobb- és baloldali, ki mérsékelt és radikális, hogy ki konzervatív és ki liberális – hangoztatta Vona.

Mindössze kétszázan gyűltek össze a Corvin közben

A Jobbik elnökének szavai emlékeztetnek Gyurcsány Ferenc több korábbi hasonló megnyilatkozására. Az egy­kori miniszterelnök 2005-ös parlamenti nyitó­beszédében például úgy fogalmazott: „Alig hiszem, hogy akadna köztünk bárki, aki ne tudná hosszan sorolni, ami megkülönbözteti egymástól a szociáldemokratát, a szabad­elvűt és a konzervatívot. Többeket hozna azonban zavarba, ha azt kellene sorolni, mi a közös bennünk. Engem a hely és az idő is arra int, hogy elsőként azt vegyem számba, miben hiszünk mi közösen” – mondta 12 évvel ezelőtt Gyurcsány.

A volt kormányfő egyébként tegnap a DK születésnapját is ünneplő beszédében azt mondta: „A mai Demokratikus Koalíció jobban hasonlít az 1988-as Fideszhez, mint a mai Fidesz egy hasonló nevű egykori pártra.” Szerinte Orbán Viktor nem 1956 és 1990 örököse, hanem elárulója.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje tegnap este Debrecenben pártja ’56-os megemlékezésén arról beszélt, hogy ma Magyarországon új politikára van szükség, amely „az emberekhez szól, az emberekre összpontosít és emberléptékű”.

Legfeljebb kétszázan vettek részt a Momentum Szabadság téri megemlékezésén. Soproni Tamás, a párt alelnöke beszélt az olimpia megrendezése elleni aláírásgyűjtés sikeréről és azt ígérte, hogy ha kormányra kerülnek, elszámoltatják a korrupt politikusokat.

A rossz időre való hivatkozással a Közös Ország Mozgalom lemondta az arányos választási rendszerért meghirdetett tüntetését, noha korábban Gulyás Márton úgy fogalmazott: „ha a kormány ősszel sem tér jobb belá­tásra, akkor olyan szinten fogjuk felbontani az együttműködést az államhatalommal, hogy Orbán Viktoréknak kikerülhetetlenül fel kell ismerniük: ha nem hátrálnak ki az álláspontjuk mögül, annak olyan súlyos ára van, amelyet nem éri meg vállalni”.

Forrás: magyaridok.hu

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


539. honismereti rejtvényjáték – 2017.10.29.

A BOCSKAI RÁDIÓ
539. honismereti rejtvényjátéka – 2017. október 29.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára, Kaczvinszky Borbála.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq


AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG – EURÓPA ÚJ HATALMI KÖZPONTJA?

Fotó: MTI Szorosabb együttműködés is jöhet Ausztria és Magyarország között

Huszonnégy órán belül három érdekes cikk is megjelent azon találgatásokról és mondogatásokról, hogy merre fog menni és merre megy térségünk Brüsszelhez viszonyítva a csókosztó Junckert és köreit olyannyira elkeserítő legfrissebb választások nyomán.

A három cikk közül egy van velünk és kettő ellenünk.

A velünk lévő írást – mily csoda – az orosz Sputnik News hírügynökség német nyelvű szolgálata jelentette meg „Ausztria-Magyarország – Európa új hatalmi központja?” címmel.

Az ellenünk lévő két írást – ismét mily csoda – két „szövetségesünk” sajtójában talált rá a napvilágra. A brüsszeli uniós szakportál, az Euractiv ezzel a címmel örvendezteti magát és olvasói egy részét: „A V4 már nem követendő minta a keleti partnerség országai számára”.

A harmadik írás pedig a legszövetségesebb szövetségesünk, Németország legolvasottabb internetes portálján, a Spiegel Online-on jelent meg „Brüsszel félelme az új keleti tömbtől” főcímmel és „Populisták a visegrádi államokban” alcímmel.

A Sputnik-cikk első bekezdése így szól:

„Magyarország szorosabb együttműködést vár Ausztriával annak új kormánya részéről. Főként ’a migrációt és ’Közép-Európa uniós szerepét’ illetően. A szakértők abból indulnak ki, hogy Ausztria, Magyarország és a visegrádi államok közelednek egymáshoz és Bécs európai helyzetében változás lesz.”

A cikk ezután történelmi áttekintést nyújt Ausztria-Magyarországról és a soknemzetiségű állam tagjairól, 1867-től 1918-ig. Majd ismerteti a szabadságpárti Heinz-Christian Strache és a választásokon nyertes néppárti elnök Sebastian Kurz ellentétes álláspontját a visegrádi négyekkel: az előbbi csatlakozni akar hozzá, az utóbbi azt kizárja.

A cikk ezután átadja a szót a Sputniknak a kérdésben nyilatkozó Norbert van Handelnek, a Habsburg-Lotharingiai uralkodó család leszármazottjának. Azt mondta, szoros együttműködést vár nem csak Ausztria és Magyarország, hanem a régi K. u. K. államok között. Ausztria nem fog csatlakozni a V4-ekhez, de teljes mértékben lehetséges, hogy egy bővített csoport jöjjön létre Közép-Európa címszóval és tagjai az EU-ban egy hangon beszélhetnek, mondta van Handel hozzátéve:

„Németország és Franciaország állandó diktátuma az EU-ban lévő kis országoknak nem örömteli ügy”.

Az Euractiv örömködő cikke a kötelezővé vált kliséfogalom, a „populizmus” kifejezés használatával kezdődik, amely ma a fősodratú sajtóban dolgozó vagy azoknak író szolgáknak a „gyűlölet” és az „antiszemitizmus” szavak összetett egyenértékűje lett és napi többszöri használatuk a médiaalkalmazottak számára az elbocsájtás terhe mellett kötelező.

A cikk két szlovák szerzője, Lucia Yar és Radovan Geist terjedelmesen örvend a V4-ek befolyása általuk látott hanyatlásának, olyanokat idézve mondanivalójuk alátámasztására, mint Miriam Lexmann (Nemzetközi Republikánus Intézet) és Michal Simecka (prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete).

Fotó: MTI
Szorosabb együttműködés is jöhet Ausztria és Magyarország között

Ezután Rácz András („Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest”) kap hosszabban szót, aki szerint Magyarország csak azért támogatja a keleti partnerséget, mert „a szavak nem jelentenek sokat a magyar politikában”, mely helyzet még olyanabb lesz a 2018-as választások miatt, amikor „a külpolitikát teljesen alárendelik a belpolitikai érdekeknek”. Majd tovább beszél ezen jeles egyetem jeles embere. Például ilyeneket állít a nagyvilágnak a Budapest és Moszkva közötti szoros viszony okáról: „az a Nyugat, az EU és a NATO elleni ’anti-ügyrend’”. Amely már CEU-szintű aljas hamiskártyázás.

A Spiegel-cikk is az engedelmeskedő újságíró gyöngyszeme. Amely nem csak címében populistázik, de egymondatos összefoglalójában is emígy:

„Andrej Babis választási győzelme Csehországban Brüsszel aggodalmát kelti fel azért, mert Keleten egy jobboldali populista tömb elmélyíti az Európai Unió kettéhasadását – mégpedig, ahol csak lehet, Ausztria támogatásával.„

Az írás Fico szlovák miniszterelnök dicséretével indul, mint aki országát a térség „pro-európai szigetének” nevezte. Ez a jó hír. A rossz: Sebastian Kurz, aki még „az úgynevezett V4-tömböt erősítheti is”. Majd jönnek a migránsügyi és egyéb ügyi klisék elsősorban a rossz Magyarországról, de persze Lengyelországról is.

A cikk konklúziója: kérdéses, hogy a jövőben „meddig terjed a kelet-európaiak egységessége”.

Forrás: magyaridok.hu

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


SZAKÁLY SÁNDOR: A SZABADSÁG ADDIG MARAD MEG, AMÍG EGYÜTT GONDOLKODUNK

A szabadságot ki lehet vívni, és addig marad meg, amíg képesek vagyunk együtt gondolkodni – hangoztatta a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója csütörtökön, az 1956. október 26-ai mosonmagyaróvári sortűz 61. évfordulóján a városban.

Szakály Sándor a Gyásztéren, az egykori határőrlaktanya közelében felállított emlékműnél kifejtette: amíg képesek vagyunk együtt gondolkodni arról, hogy szükséges egy független, önálló, demokratikus polgári Magyarország, „ahol az érték a mérték, ahol a keresztényi hagyományok és eszmék nem vésznek kárba, és ahol mindig képes összegyűlni a közösség emlékezni eleire”, addig marad meg a szabadság.

Ha egyesek képesek voltak életüket feláldozni valamiért, akkor „bennünket szél, hó, eső nem szabad, hogy visszatartson az emlékezéstől”, legyenek ők 1956 áldozatai, a két világháború hősi halottai, vagy azok, akiket a nemzet történelméből 1945 után csaknem fél évszázadon keresztül „ki akartak radírozni” – mondta a főigazgató.

Szakály Sándor hangsúlyozta: az áldozatokra sokáig nem lehetett emlékezni. „Nem kevés dolgot hallgattak el történelmünkben és írtak át más történelemmé”, ma pedig „sokan megkapjuk azt a vádat”, hogy átírjuk a múltat. „Igen, mert a múltat meghamisították” – mondta, hozzáfűzve: ha egy nemzet nem tartja meg múltját, hagyja, hogy kitöröljék nagyjait és hőseit, akkor az a nemzet elvész.

Meglátása szerint azoknak, akik elkövették a bűnöket, oda kellett volna állniuk a meggyilkoltak családtagjai, vagy egy közösség elé, és azt mondani, hogy „több volt, mint vétek, amit tettem, bűn volt, oldozzanak föl alóla”.

A történész hozzátette: a „gonosz” 1945 után jelent meg, és próbálta egy szabadságát mindig megvívni és megtartani akaró nemzetet rabigába hajtani. Sikerült bizonyos értelemben, de 1956-ban egy egész nép mondta, hogy elég volt. Véleménye szerint az emberekben egy közös, „irigylésre méltó” gondolat volt, hogy „ruszkik, haza!”.

Azok, akik Mosonmagyaróváron is felvonultak, el akarták tüntetni azt a jelképet, amely Magyarország szégyene volt 1945 után, a vörös csillagot – mondta. Hozzátette: a fájdalom Mosonmagyaróvár egészének a fájdalma, remélhetőleg még hosszú évtizedeken keresztül az lesz, mert – mondta Szakály Sándor – bízik abban, hogy nem felejtik el az áldozatokat és a megtorlás áldozatait sem.

A megemlékezés zárásaként a résztvevők az emlékezés koszorúit helyezték el a Gyásztéren álló Golgota-szobornál.

Mosonmagyaróváron az évfordulóra emlékezve csütörtök délután koszorút helyeztek el a Karolina Kórház és Rendelőintézet épületén lévő emléktáblánál, a Vár épülete előtt, a Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola épületénél, valamint a városháza épületén lévő emléktáblánál.

Hatvanegy évvel ezelőtt a határőrlaktanyánál több mint százan vesztették életüket, amikor a laktanyából a fegyvertelen tüntetők közé lőttek.

A mosonmagyaróvári képviselő-testület október 26-át 1999-ben nyilvánította városi gyásznappá.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Nemzeti forradalomnak tartja a miniszterelnök 1956-ot – a nap hírei

Az ellenzéki pártok Orbán Viktorhoz hasonlóan a jövő évi választásokról beszéltek 56-os megemlékezésükön. A határokon túl is megemlékeztek a forradalom kitörésének 61. évfordulójáról.

Minden választás sorsdöntő Európában, most dől el, Európa népei visszaveszik-e saját életük irányítását a brüsszeli bürokratáktól – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök a Terror Házánál tartott október 23-i megemlékezésen kijelentette: Európa vakvágányra futott, egy pénzügyi spekuláns birodalom foglyul ejtette Brüsszelt. Szerinte három évtized után ismét veszély fenyegeti a magyarságot, amely újra történelme fordulópontjához érkezett. Hangsúlyozta: a magyarok biztonságos, méltányos, polgári, keresztény, szabad Európát akarnak.

A miniszterelnököt bírálták és Orbán Viktorhoz hasonlóan a jövő évi választásokról beszéltek 56-os megemlékezéseiken az ellenzéki pártok. A Nagy Imre mártír miniszterelnök II. kerületi házánál tartott hétpárti koszorúzáson Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: a mai magyar kormány ugyanúgy üldözi a vélemény szabadságát és akadályozza az emberek szervezkedését és a civilek életét, mint a sztálini diktatúra. A Demokratikus Koalíció rendezvényén Gyurcsány Ferenc pártelnök úgy fogalmazott: a kormányfő nem 1956 és 1990 örököse, hanem mindezek elárulója. Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy fogalmazott: a szabadság legádázabb ellenfelének nevezte Orbán Viktort. Szél Bernadett, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy pártja új politikát hirdet, amely a szabadságból és a függetlenségből eredezteti magát. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke kijelentette: pártja be akarja fejezni a rendszerváltást.

A kanadai magyar közösség is megemlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 61. évfordulójáról. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a vancouveri Magyar Házban tartott beszédében hangsúlyozta: a forradalommal a magyarok éles kontúrokkal rajzolták a nemzetet Európa és a világ erkölcsi térképére.

Újabb két nemzetközi filmfesztiválon díjazták Török Ferenc legutóbbi rendezését. Az 1945 ezúttal a Bécsi Zsidó Filmfesztivál közönségdíját nyerte el, a belgiumi Waterlooban pedig a kritikusok zsűrije a legjobb film díjával méltatta a magyar alkotást, amely korábban 7 seregszemlén kapott különböző elismeréseket.

Romániában megszavazta a szenátus a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná december 18-át, a nemzeti kisebbségek napját. A bukaresti felsőház egy hete visszaküldte a szakbizottsághoz azt a törvényjavaslatot, amely hivatalos ünnepnappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.

Berlinben kedden tartja alakuló ülését a német szövetségi törvényhozás alsóháza. A második világháború utáni 19. Bundestag első ülésén döntenek a házszabályról és megválasztják az elnököt. A választásokon győztes CDU-CSU pártszövetség Wolfgang Schäuble jelenlegi pénzügyminisztert, a CDU politikusát jelöli a tisztségre. A Bundestag székhelyén, a berlini Reichstag-épületben az egy hónappal korábban, szeptember 24-én tartott választások óta át kellett alakítani az üléstermet, mert a képviselők száma minden eddiginél magasabbra, 709-re emelkedett.

Csehországban jövő héten kap megbízást a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére a választásokon győztes Ano mozgalom elnökének. Ezt maga Andrej Babis jelentette be, miután tárgyalt Milos Zeman köztársasági elnökkel. Az ANO elnöke legszívesebben a Polgári Demokratikus Párttal kötne szövetséget.

Szlovéniában mégis lesz második forduló az elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárás után közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették. A szlovén választási bizottság adatai szerint Borut Pahor a voksok 47,2 százalékát, legfőbb riválisa, a szintén függetlenként induló baloldali Marjan Šarec a szavazatok 24,9 százalékát szerezte meg.

Olaszországban a részeredmények szerint nagy többséggel az autonómia bővítésére szavazott Lombardia és Veneto tartomány lakossága a nem kötelező érvényű referendumon. A két régiót kormányzó, függetlenségpárti Északi Liga célja az volt, hogy az államkasszába befolyó adóbevételeik legalább felét megtarthassák maguknak, de nagyobb önállóságot szorgalmaznak a migrációs politika és a biztonság terén is.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Fokozódik a helyzet Katalóniában

Megszavazták a független “Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot a katalán parlament függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában. Nem sokkal később Madridban a spanyol szenátus pedig elfogadta azt az intézkedéscsomagot, amely az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva a katalán kormány feloszlatását és előrehozott helyi parlamenti választások megrendezését tartalmazza. A spanyol kormány feloszlatja a katalán kormányt és a parlamentet.

A spanyol kormány feloszlatja a katalán kormányt

– jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kormánya ülését követően péntek este Madridban. Emellett feloszlatják a katalán parlamentet és december 21-re előrehozott parlamenti választásokat írnak ki Katalóniában.

A kabinet döntött arról is, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a katalán parlament pénteki döntését, amellyel elfogadta a független “Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot.

A függetlenségi nyilatkozat megszavazása miatt a spanyol állami főügyészség várhatóan hétfőn eljárás megindítását kezdeményezi zendülés bűncselekménye miatt a katalán kormány, valamint a katalán parlament elnöksége ellen, amelyet akár 25 évnyi szabadságvesztéssel is büntethetnek.

Megszavazott függetlenség

Előzőleg a 135 fős katalán parlament titkos szavazásán az indítványt 70 képviselő támogatta igen szavazattal, 10-en voksoltak ellene, ketten pedig üres papírt dobtak a szavazóurnába.

Az ellenzéki Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) képviselői a szavazás előtt elhagyták az üléstermet. A baloldali Catalunya Sí Que Es Pot (Katalónia, igen, lehetséges) párt ugyan részt vett a voksolásban, de képviselőinek többsége felmutatta a nem feliratot tartalmazó papírt mielőtt leadta szavazatát.

YouTube player

A szavazás eredményét hatalmas üdvrivalgással fogadta

a barcelonai parlament épületének közelében, az utcán összegyűlt többezres tömeg, amely kivetítőkön követte az ülésteremben zajló eseményeket. Kitörő lelkesedéssel reagáltak azok a függetlenségpárti katalán polgármesterek, akiket erre az alkalomra a parlamentbe invitáltak.

A voksolás előtt Carme Forcadell házelnök felolvasta a javaslatot, amelyet a kormányzó Junts lep Sí (Együtt az Igenért) pártszövetség és Népi Egység (CUP) párt politikusai nyújtottak be, és amelyről nem tartott vitát a parlament. Ebben az szerepel, hogy a törvényhozás kinyilvánítja, hogy “a Katalán Köztársaság független, szuverén, demokratikus, szociális jogállam”. A dokumentum tartalma nagyrészt megegyezik azzal a függetlenségi nyilatkozattal, amelyet október 10-én szakadár katalán képviselők már aláírtak a parlamentben, de végrehajtását a katalán elnök felfüggesztette, és párbeszédre szólította fel Madridot.

A barcelonai törvényhozás lépése után Mariano Rajoy spanyol kormányfő a Twitteren nyugalmat kért minden spanyoltól, és biztosított arról, hogy a jogállamiság helyre fogja állítani a törvényességet Katalóniában.

Aktiválják a 155-ös cikket

Röviddel ez után – a várakozásoknak megfelelően – a spanyol szenátus elfogadta a kormány előterjesztését a 155. cikk alkalmazásáról. A jelenlévő 262 szenátusi képviselőből 214-en támogatták, 47-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott a voksolásnál. A Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) javaslatait a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt is támogatta.

A szenátus jóváhagyta egyebek mellett, hogy

a spanyol kormány hat hónapon belül helyi választásokat írhasson ki Katalóniában,

ideiglenesen átvegye a katalán kormányzati feladatokat, és 30 napos vétójoga legyen a katalán parlament döntéseivel szemben.

A spanyol miniszterelnök a szavazást követően a szenátus folyosóján újságíróknak azt mondta: ami pénteken Katalóniában történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy szükség volt a spanyol kormány intézkedéseinek elfogadására.

“Ez nemcsak törvényellenes, ez bűncselekmény”

– fogalmazott a kormányfő. A spanyol kormány meghozza a megfelelő intézkedéseket a törvényesség visszaállítása érdekében, és ezért már péntek délután összeül, hogy döntsön a konkrét lépések végrehajtásáról – közölte a miniszterelnök.

Carles Puigdemont katalán elnök békére intette a függetlenség támogatóit, akiknek szerinte most a békesség és méltóság értékeihez kell ragaszkodniuk. Puigdemont a katalán parlament épületében több száz híve előtt hangsúlyozta: a parlament pénteken megtette azt a régóta vágyott lépést, amelyért már hosszú ideje küzdött, és teljesítette a szavazóktól kapott felhatalmazást.

Európai reakciók

Több európai állam támogatásáról biztosította a spanyol kormányt.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az új katalóniai fejleményekre reagálva kiemelte: semmi nem változik az Európai Unió számára a barcelonai parlament döntésével, az EU-nak Spanyolország marad az egyetlen tárgyalópartnere. A Twitteren közzétett üzenetében Tusk emellett felszólította a spanyol kormányt, hogy részesítse előnyben az “érvek erejét” az “erő érvével” szemben.

A német kormány szerint a katalóniai regionális parlament ismét megsértette Spanyolország alkotmányát a régió függetlenségének megteremtéséről szóló javaslat pénteki elfogadásával. Steffen Seibert német kormányszóvivő közleménye szerint a berlini vezetés “aggódva szemléli”, hogy a barcelonai parlament “újabb alkotmánysértése” miatt ismét elmérgesedik a Katalónia régió helyzete körüli konfliktus. Spanyolország szuverenitását és területi épségét meg kell őrizni, a régió egyoldalúan kikiáltott függetlensége pedig megsérti ezeket a “védett elveket”. Ezért “a német szövetségi kormány nem ismer el egy ilyen függetlenségi nyilatkozatot”, és támogatja a spanyol miniszterelnök egyértelmű kiállását az alkotmányos rend helyreállítása mellett – áll a közleményben.

Teljes támogatásáról biztosította Emmanuel Macron francia elnök is a spanyol kormányfőt a katalán válság legújabb fejleményeinek tükrében. “Egyetlen tárgyalópartnerem van Spanyolországban, és az Rajoy, a miniszterelnök. (.) Spanyolország jogállam, alkotmányos szabályokkal. (A kormányfő) be akarja ezeket tartatni, és ebben a tekintetben teljes támogatásomról biztosítom őt” – fejtette ki az éppen Franciaország egyik tengeren túli megyéjében, Francia Guyanán tartózkodó Macron újságíróknak.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, aki elkísérte Macront Dél-Amerikába, szintén azt hangsúlyozta, hogy fontos lenne elkerülni mindenféle szakadást és törést az Európai Unión belül. “Nem örülnék egy olyan helyzetnek, amelyben mondjuk holnap 95 különböző tagországból állna az Európai Unió” – mondta Juncker. Hozzátette: van már elég szakadás és töredezettség a közösségen belül, ebből nincs szükség többre.

A brit kormány is elutasította a katalán tartományi parlament döntését az önálló “Katalán Köztársaság” létrehozásáról. A londoni miniszterelnöki hivatal közleménye szerint az Egyesült Királyság nem ismeri el és a jövőben sem fogja elismerni a katalán függetlenség egyoldalú deklarációját. A Downing Street szóvivőjének nyilatkozata szerint a katalán függetlenségről hozott döntés olyan népszavazáson alapul, amelyet a spanyol bíróságok törvénysértőnek minősítettek. A brit kormány a spanyolországi jogállamiság fennmaradását, a spanyol alkotmány tiszteletben tartását és Spanyolország egységének megőrzését szeretné – áll Theresa May brit miniszterelnök hivatalának állásfoglalásában.

A függetlenségre törekvő skót kormány közleményben hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja a katalán vezetés álláspontját, hogy el kíván szakadni Spanyolországtól. “Megértjük és tiszteletben tartjuk a katalán kormány álláspontját” – szögezte le Fiona Hyslop külügyminiszter. “Míg Spanyolországnak jogában áll ellenezni a függetlenséget, addig a katalán népnek is meg kell adni a lehetőséget, hogy határozhasson saját jövőjéről” – tette hozzá.

Gerry Adams, az észak-írországi brit fennhatóság felszámolásáért és az ír sziget egyesítéséért küzdő legnagyobb katolikus párt, a Sinn Féin elnöke ugyanakkor “a demokratikusan megválasztott katalán parlament” által a katalán államiság felé tett történelmi lépésnek nevezte a függetlenségi deklarációt. Adams szerint az önrendelkezéshez fűződő jog a nemzetközi jog egyik pillére, és ezért a katalán parlament deklarációját tiszteletben kell tartani. A Sinn Féin vezetője közölte: szolidaritásáról biztosítja a katalán népet “e történelmi napon”. Gerry Adams szerint a spanyol kormánynak bele kell egyeznie a helyzet nemzetközi közvetítéssel történő rendezésébe.

A washingtoni külügyminisztérium állásfoglalásában hangsúlyozta: az amerikai kormányzat szerint Katalónia Spanyolország szerves része, és az Egyesült Államok támogatja a spanyol kormány alkotmányos erőfeszítéseit egy erős és egységes Spanyolország megőrzésére.

Sebastian Kurz, az osztrák választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője törvényellenesnek nevezte Katalónia függetlenségének egyoldalú kinyilvánítását. A kormányalakítással megbízott osztrák politikus szóvivője által ismertetett közleményben Kurz nyugalomra intett és kiemelte a tárgyalások fontosságát, hogy enyhíthessék a feszültségeket. “A cél az, hogy a spanyol alkotmányosság keretében találjanak megoldást. Ugyanakkor világos, hogy az erőszak sosem lehet megoldás” – hangsúlyozta Kurz közleményében.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Spanyolország belügyének nevezte a katalóniai helyzetet, amelyet az alkotmányos kereteken belül kell megoldani.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A cseh államfő kormányalakítási tárgyalásokkal bízza meg Andrej Babist

Milos Zeman cseh államfő a jövő héten kormányalakítási tárgyalásokkal bízza meg Andrej Babist, a hétvégi képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalom elnökét. Ezt maga Babis jelentette be hétfőn délután a Prága melletti Lányban, ahol egy órán át tárgyalt a köztársasági elnökkel a választások után kialakult helyzetről.

Babis kormányalakítási tárgyalásai az elképzelések szerint az új képviselőház megalakulásáig tartanának. A parlamenti alsóház megalakulása a hatályos szabályok szerint alapfeltétele a további politikai lépéseknek. A választási győztes azzal számol, hogy az új képviselőház megalakulása után azonnal konkrét kormányalakítási megbízatást kap az államfőtől.

A cseh államfő már korábban bejelentette, hogy kihasználja rendekezésére álló maximális időt, ami harminc nap, és az új képviselőház alakuló ülését november 20-ra fogja összehívni. Zeman ez idő alatt találkozni szeretne az új parlamenti pártok elnökeivel, hogy megvitassa velük a választások nyomán kialakult politikai helyzetet.

Babis kifejtette: folytatni fogja vasárnap megkezdett tárgyalásait a parlamenti pártok vezetőivel az új képviselőház összetételéről. Megerősítette azt a korábbi értesülést, miszerint mozgalma Radek Vondráceket, a képviselőház eddigi alelnökét kívánja jelölni a testület vezetőjének. Az ANO képviselőházi frakciójának továbbra is Jaroslav Faltynek, a mozgalom első alelnöke lesz a vezetője.

Kérdésre válaszolva elmondta: az államfő semmiféle ajánlást nem fogalmazott meg az ANO lehetséges koalíciós partnereivel kapcsolatban. Jelezte viszont, hogy tetszene neki az ANO-Polgári Demokratikus Párt (ODS) páros.

“A számok számunkra is világosak, a Polgári Demokratikus Párttal együtt 103 mandátumunk van a 200 tagú képviselőházban. Kormányzati tapasztalataink alapján tudjuk, hogy minél kevesebb a koalíciós partner, annál jobb” – mondta Babis újságíróknak minden kommentár nélkül.

Petr Fiala, az ODS elnöke azt állítja, hogy az általa vezetett korábban többször is kormányzó jobboldali párt nem hajlandó koalícióra lépni Babissal, aki ellen az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt büntetőeljárás volt folyamatban. Az eljárás azonban – miután Babis képviselői mentességet szerzett – automatikusan megszűnt.

Babis megismételte szombati kijelentését, hogy a bevándorlásellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, illetve Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával (KSCM) az általa vezetett mozgalom nem lép kormánykoalícióra.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A MAGYAR MODELL IRÁNT ÉRDEKLŐDIK AZ AMERIKAI ALELNÖK

Mike Pence alelnök

A közel-keleti üldözött keresztények segítésének magyar modellje iránt az amerikai alelnök is érdeklődik – mondta az üldözött keresztényekről tartott washingtoni konferenciát összegezve szombat este az MTI-nek Azbej Tristan helyettes államtitkár, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumán belül az üldözött keresztények megsegítéséért felel.

Kifejezetten jó érzés volt magyarnak lenni ezen a konferencián, mert a kormány támogatási programjait és az egész magyar modellt óriási érdeklődés és elismerés övezte – jelentette ki.

Mike Pence alelnök

Azbej Tristan a konferencia keretében találkozott amerikai kongresszusi képviselőkkel, a külügyminisztérium tisztségviselőivel, és megbeszélést folytatott az Egyesült Államok alelnökének hivatalában is. „Mindenütt a tapasztalataink és a módszereink iránt érdeklődtek, kiváltképp, hogy a konferencián jelentette be Mike Pence alelnök az amerikai humanitárius programok alapvető átalakítását, aminek lényege, hogy a segítséget közvetlenül az üldözöttekhez és a szenvedőkhöz juttassák el, miként a magyar kormány teszi” – mondta. Mike Pence hivatala jelezte, hogy szeretnék igénybe venni a magyar kormány vallásdiplomáciai és kapcsolati hálózatát, illetve tanulmányoznák azokat a módszereket, amelyekkel a magyar programok hatékonyan hasznosulnak – tette hozzá.

„A mi módszereinket a közvetlen támogatás jellemzi, vagyis a segítséget nem köztes szereplők, például nemzetközi szervezetek révén juttatjuk el, hanem konkrétan és közvetlenül a szenvedő közösségekhez visszük” – fejtette ki a magyar modell lényegéről Azbej Tristan a konferencia nyilvánossága előtt. Leszögezte: a hatékonyság alapja az őszinteség és az őszinte párbeszéd. A magyar kormány ugyanis az egész segélyprogramot úgy alkotta meg, hogy először a helyszíneken tájékozódott, beszélt a közösségek képviselőivel, hogy pontosan megismerje a helyzetüket, tőlük tudja meg, hogy mire van leginkább szükségük. „Nem akartuk elkövetni azt a hibát, hogy a támogató jobban tudja, mire van szüksége a támogatottnak. Így derült ki, hogy az üldözött, diszkriminált, fenyegetett keresztény közösségek mindegyikének a legfontosabb a városaik, az otthonaik, az iskoláik, a kórházaik és a templomaik újjáépítése” – mondta. Hangsúlyozta: ezek a közösségek nem akarnak csatlakozni a migrációs hullámokhoz, hanem ragaszkodnak a visszatéréshez őseik földjére.

A helyettes államtitkár az MTI-nek a magyar segítség néhány konkrét példáját is megemlítette: Magyarország részt vesz a Moszul melletti Telszkuf keresztény kisváros újjáépítésében, egy iraki iskola újjáépítésében, kórházak gyógyszerellátásának finanszírozásában, a szíriai és a libanoni oktatás támogatásában. Éppen most kezdődik egy libanoni templom rekonstrukciója, és bővítik a Boko Haram szervezet terroristáitól szenvedő észak-nigériai keresztény közösségeknek nyújtott támogatást is – tette hozzá.

A washingtoni konferencián a helyettes államtitkár felvette a kapcsolatot a libanoni maronita egyház képviselőjével, és a jövő héten Bejrútban találkoznak.

Azbej Tristan a konferenciát kifejezetten hasznosnak nevezte, részben mert magyar-amerikai partnerséget alapozhat meg, részben pedig mert ráirányította a politikusok figyelmét az üldözött keresztény közösségek szorító gondjaira, és „átszakította a hallgatás és a közöny falát, amellyel eddig a nyugati kormányok és politikusok vették körül e problémát”. A helyettes államtitkár kijelentette: „Magyarország a méretéhez és a lehetőségeihez képest igen nagy erőforrásokkal támogatja az üldözötteket, programjaink nem csupán szimbolikus jelentőségűek, hiszen teljes települések újjáépítésében veszünk részt, és tesszük lehetővé az elűzötteknek a visszatérést, ám a válság megoldása csakis akkor lehetséges, ha az Egyesült Államok vagy az Európai Unió követi a magyar modellt, és elkötelezett lesz abban, hogy megóvjuk ezeket a közösségeket a teljes eltűnéstől”.

MTI / magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


KIJEVBEN ÁTADTÁK A MAGYAR HÁZAT

A kijevi Magyar Ház megnyitása annak köszönhetően vált lehetővé, hogy Magyarország gazdaságilag és lélekben is egyaránt erősödött – hangsúlyozta Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa pénteken az ukrán fővárosban, azon a rendezvényen, amelyen ünnepélyesen megnyitották és átadták a Magyarok Kijevi Egyesületének a Magyar Házat.

A Kijev belvárosában lévő lakást – ahol ezentúl a kijevi magyarok összegyűlhetnek, különböző rendezvényeket tarthatnak – a magyar állam vásárolta meg, és átadta használatra az ukrán fővárosban élő magyar kisebbség egyesületének. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Balogh Csaba közigazgatási államtitkár, Bacskai József helyettes államtitkár és Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete.

Grezsa István beszédében kiemelte, hogy amikor Magyarország erősödik, akkor nemcsak az országon belül élők életkörülményeit kell javítania, hanem anyagi eszközökkel támogatnia kell a határain kívül élő magyarságot is. „Magyarország kormánya elhatározta, hogy a világon élő 15 millió magyart egy nemzeti közösségbe szervezi, és ebbe a kijevi magyarok is beletartoznak” – mondta a kormánybiztos.

Kitért arra, hogy a kijevi Magyar Házat olyan időszakban adják át, amikor Magyarország és Ukrajna viszonya megromlott. „Szeretnénk ezzel bemutatni, hogy mi volna a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés kerete” – fűzte hozzá. Reményét fejezte ki, hogy mihamarabb rendeződnek a viták a két ország között. „Magyarország kész a továbbiakban is az együttműködésre Ukrajnával, amennyiben a jelenlegi elfogadhatatlan helyzet megváltozik” – szögezte le, utalva a nemrég elfogadott új oktatási törvénynek a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatását szűkítő rendelkezéseire, amivel szemben az ukrajnai magyar szervezetek, valamint Magyarország és több, Ukrajnával szomszédos állam kifogást emelt.

A kormánybiztos az MTI-nek adott külön nyilatkozatában úgy fogalmazott: Ukrajnának stabilitásra, kiszámíthatóságra lenne szüksége, ezért jó volna, ha Nyugat felől nem nyitna maga ellen újabb frontokat. Hangsúlyozta, hogy Magyarország, a visegrádi országok, valamint Románia komoly befolyást gyakorolnak az Európai Unióban, és ezek az országok szeretnének segítséget nyújtani Ukrajnának abban, hogy minél hamarabb a béke, a stabilitás és a kiszámíthatóság útjára lépjen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kijevben élő magyarok egyesülete zömében olyanokból áll, akik az ukrán fővárosban szereztek felsőfokú diplomát, és befolyásos személyiségek a kijevi közéletben.

Petneházy Gyula, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, hogy a kijevi Magyar Ház megnyitása kiemelkedő esemény az Etelközben élő szórvány magyarság számára. Emlékeztetett arra, hogy már a honfoglalás korától élnek magyarok Kijevben és környékén, de a 12-ik század, a magyar falu megszűnése óta nem rendelkeztek az ott élő magyarok a közösség céljait szolgáló saját helyiséggel. Hangsúlyozta, hogy a kijevi magyar közösséghez tartozóknak több mint harminc éves álma, hogy működtessenek egy magyar házat az ukrán fővárosban, ahol megélhetik a mindennapi magyarságukat, gyerekeiknek továbbadhatják nyelvüket, kultúrájukat.

Szavai szerint az elmúlt évek azt mutatták, hogy óriási igény van a magyar nyelv oktatására a második és harmadik generációs szórvány magyarok számára. Elmondta, hogy a most átadott közösségi ház otthont fog adni a vasárnapi magyar iskolának, a magyar néptánciskolának, a hittanóráknak, a református gyülekezetnek és a magyar könyvtárnak. Elmondta, hogy jelenleg mintegy ötszáz főre becsülik a Kijevben élő magyarok számát, akik közül jelenleg a Magyarok Kijevi Egyesületének 206 tagja van.

A rendezvényen a Magyarok Kijevi Egyesülete által alapított Etelköz Díjjal tüntették ki Dmitro Tkacsot, Ukrajna volt magyarországi nagykövetét, az ukrán-magyar baráti társaság elnökét az Ukrajnában élő magyarságért, az ukrán és a magyar nép közötti barátságért tett erőfeszítéseiért.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Románia elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát

Románia határozottan és visszavonhatatlanul elutasítja Katalónia egyoldalú függetlenségi nyilatkozatát – közölte a bukaresti külügyminisztérium szombaton.

Spanyolország fontos stratégiai szövetségese Romániának, amely továbbra is határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett – olvasható a közleményben. A bukaresti szaktárca leszögezi: egy állam belső rendjének megváltoztatása csak akkor lehet legitim, ha tiszteletben tartja az alkotmányt és a jogrendet.
„Románia következetesen kiáll a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett, amely nem tesz lehetővé területmódosítást az illető ország beleegyezése nélkül. A Katalóniában kialakult helyzet Spanyolország belügye és reméljük, sikerül mielőbb visszatérnie az alkotmányos rend keretei közé” – zárul a bukaresti külügyminisztérium közleménye.
A katalán parlamenti függetlenségi pártjai pénteken Barcelonában megszavazták a független „Katalán Köztársaság” létrehozását célzó javaslatot, ezután a spanyol kormány este bejelentette a katalán kormány és törvényhozás feloszlatását, és azt, hogy előrehozott parlamenti választást írnak ki december 21-re Katalóniában.
Romániában fokozott figyelemmel követték a madridi tiltás ellenére október elsején megszervezett katalán függetlenségi népszavazást és a referendum után kialakult helyzetet. A bukaresti médiában rendszeresen visszatérő katalán-székely párhuzamot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke korábban határozottan elutasította. Szerinte egyáltalán nem lehet egyenlőségjelet tenni a katalán függetlenségi törekvések és a székelyföldi autonómiaigény közé, ahogy azt a szakadár törekvések európai térhódításától tartó román média sugallja.
Kelemen Hunor október 6-i aradi sajtóértekezletén kifejtette: a katalánok sosem állították magukról, hogy kisebbség lennének, nincsen anyaországuk, ők nemzetnek nevezik magukat. Ezzel szemben a romániai magyarok, amikor kulturális vagy regionális autonómiát javasoltak, azt a román államon belül tervezték megvalósítani. A romániai magyarok parlamenti eszközökkel, párbeszéddel próbálják kivívni azokat a jogokat, amelyek lehető teszik nemzeti önazonosságuk megőrzését szülőföldjükön – szögezte le az RMDSZ elnöke.
[Forrás: MTI]
Reklám
Tas J Nadas, Esq


Reklám

Kövess Minket

12,425FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,260SubscribersSubscribe