Ötvenmillió ember tartozik az Európai Unió területén őshonos nemzeti kisebbségekhez, köztük a határon túli magyarok. A Minority SafePack az ő helyzetükön segítene, és sokatmondó, hogy mennyire ellenzi például Románia. Holott csak némi finomhangolásról lenne szó. Eddig 350 ezer aláírás gyűlt össze, áprilisra el kell érni az egymilliót.
Nehezen gyűlnek az aláírások az EU-s európai polgári kezdeményezéshez, a Minority SafePackhez – adtuk hírül a hétvégén. Az RMDSZ eddig 231 ezer aláírást gyűjtött össze, de többi európai országban igen alacsony az érdeklődés a Minority SafePack iránt. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) honlapján az olvasható: a szervezet elnöke, Vincze Lóránt épp december 8-án jelentette be, hogy „a szeptember végén indított kampányhoz 350 ezer uniós állmapolgár csatlakozott eddig. Papíron 265 ezren, míg a www.minority-safepack.eu oldalon további 85 ezren írták alá eddig az európai polgári kezdeményezést.” A netes aláírások tekintetében Románia után jelentősen lemaradva Magyarország a második 5063 aláírással (15750 szükséges), Németország 2454 (szükséges: 72 ezer), és Ausztria 1955 aláírással (szükséges 13500). Szlovákiában papíron 50 ezer aláírást gyűjtöttek. Az egymillió aláírást 2018. április 3-ig kell összegyűjteni hét uniós országból.
A Minority SafePack támogatását a Magyar Állandó Értekezlet is prioritásként határozta meg idén ősszel, és felszólalt mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. Ennek ellenére eddig nem sok kormányzati törekvést láttunk a kezdeményezés reklámozására.
Az EU folyamatosan teszi a deklarációkat a bevándorlók, az alternatív életmódok folytatói és mások jogai mellett – ha azt mondom, „kisebbség”, a bevándorlók és az LMBTQ-mozgalom jut mindenki eszébe tőlünk nyugatra. Pedig a nemzetközi jog és az EU-s joganyag is ismeri az őshonos kisebbségek fogalmát. is. A különböző csoportok legitim törekvéseinek támogatása pedig nem zárja ki egymást (kérdés, mi a legitim törekvés).
Bizonyára önöket is kérdezték már külföldiek, amikor esetleg a határon túli magyarokra terelődött a szó, hogy ők mikor mentek oda, miért költöztek másik országba. Ha megjegyeztük, hogy a szüleik is ott születtek, akkor jött a kérdés, hogy ők mikor kerültek idegenbe – és szépen el kell magyarázni, hogy nem kerültek idegenbe, a nagyszüleik és a dédszüleik is ott születtek, ahogy „apáink apáinak az apái” is. Azt már végképp nem érti a nyugat-európai, hacsaknem maga is egy őshonos nemzeti kisebbséghez tartozik, hogy a romániai és szlovákiai magyar miért nem román vagy szlovák, a magyarországi horvát – ha találkozik ilyennel – miért nem magyar. A határokkal egybe nem eső kultúrnemzet fogalma idegen tőlük. Pedig az EU-ban 50 millió tagja van az őshonos kisebbségeknek. Korántsem csak a határon túli magyarokról van tehát szó.
Gondolnánk, elég elmagyarázni, és megértik, hiszen mi meg szoktuk érteni az olyan dolgokat, amiket elmagyaráznak nekünk. Amikor Krakkóban töltöttem egy félévet Erasmusszal, egy EU-s előadáson, amikor egy szerb gyerekkel magyaráztuk Közép-Európát, és jeleztük, hogy „citizenship” és „nationality” errefelé nem esik egybe, egy fekete hölgy feltette a kezét, és megkérdezte: az hogy lehet, hiszen ő francia. Ebből fakadóan akár pontosan érthette is volna, mire gondoltunk, de a francia nemzeteszme tényleg olvasztótégelyként szeretne működni, így kisebbségeknek nem ad teret.
Mit akar a Minority SafePack?
Hans Heinrich Hansen, a FUEN akkori elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke 2013 júliusában nyújtotta be az európai polgári kezdeményezést a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme, valamint Európa nyelvi és kulturális sokszínűségének megőrzésére vonatkozó uniós szabályok megalkotása érdekében. A polgári kezdeményezés nyolc területen tizenegy javaslatot fogalmazott meg. Az Európai Bizottság elutasította a bejegyzést, de eme döntés ellen fellebbeztek a kezdeményezők, és 2017-ben elindulhatott az aláírásgyűjtés.
A kezdeményezők azt írják: „Arra kérjük az EU-t, hogy fogadjon el jogi aktusokat a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmének javítása, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése céljából. A jogi aktusoknak a regionális és kisebbségi nyelvek, az oktatás és a kultúra, a regionális politika, a részvétel, az egyenlőség, az audiovizuális és egyéb médiatartalom, illetve a regionális (állami) támogatás terén kellene magukba foglalniuk szakpolitikai intézkedéseket.”
Ez konkrétan olyan intézkedéseket takarna, amellyel a különféle, EU-s támogatások jobban elérhetőek a nemzeti kisebbségek számára, illetve a túl alacsony létszámú kisebbégek, amelyek nem tudnak képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe, kapnának egy kisebbségi platformot, ami konzultatív testület volna. Úgyszintén könnyítenék a kisebbségek által lakott területeken az audiovizuális műsorok sugárzását, ami ma gyakran bonyolult bürokratikus eljárásokkal lehetséges csak, ha másik tagállamból érkezik a jel.
Végül szeretnék, hogy bizonyos, a kultúra és szellemi örökség megőrzését célzó regionális és állami támogatások, segélyek esetén a Bizottságnak szóló jelentés alóli mentesség lehetőségét kollektíve megkapják a nemzeti kisebbségek, ami növeli a jogszabályi biztonságot a kezdeményezők szerint.
Emellett még pár apró javaslat szerepel a Minority SafePackben. Ezek láthatóan nem a tagállamokra valami egységes, erős, kötelező, nemzetek feletti szabályozást rányomó javaslatok, mint mondjuk a bevándorlókvóta, hanem inkább a finomhangolás kategóriájába tartoznak. Nehezen mondható, hogy tovább csökkentenék a tagállami szuverenitást, és még mindig a gyengébb szabályozások közé tartoznának. Ennek ellenére például Románia a végsőkig küzdött a Minority SafePack ellen.
A kezdeményezés természetesen nem csak a határon túli magyaroknak lenne jó, hanem például a magyarországi kisebbségeknek is, habár a magyar kisebbségvédelem példaértékű, de akkor is. Úgyszintén magukénak tekinthetik dél-tiroliak, katalánok, baszkok, gallegók, s mindenki más.
Nemzetközi szabályozás?
Miközben az ENSZ-ben és az EU-ban folyamatosak a viták a bevándorlókról, a nők jogairól, az emberi jogokról, aközben a nemzeti kisebbségeket nem igyekszenek napirendre venni nemzetközi szervezeteink. A második világháborútól 1992-ig az egyéni jogok kereteiben próbálták megoldani az ő ügyeiket is. Ez valahol logikus volt, hiszen a kisebbségek is egyénekből állnak, de a gyakorlatban a dolog sok kívánni valót hagyott maga után. A nemzeti kisebbségekről szóló definíciós vita azonban elhúzódott, s valóban: nehéz lenne pontosan meghatározni az ilyen csoportos entitásokat jogi precizitással. Ennek ellenére az a mondás járja, hogy aki egy nemzetközi szervezetben definíciós vitánba kezd a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban, az vagy disszertációt ír, vagy el akarja odázni a megoldást (hazánk elfogadta az úgynevezett Cartori-definíciót).
Az ENSZ-nek van egy olyanja, hogy A nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nemzetközi nyilatkozat, amely jogilag: ajánlás, Győri Szabó Albert szerint „erős soft law”. Úgyszintén van az ENSZ-nek egy Kisebbségi Munkacsoportja, ami egyet tud: vizsgálódni és deklarálni. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet néhány nyilatkozatának is vannak a kisebbségekre vonatkozó részei, és van Nemzeti Kisebbségi Főbiztosa is, aki konfliktusmegelőzéssel foglalkozik.
Az Európa Tanács már komolyabban foglalkozik a nemzeti kisebbségekkel: van egy 1992-es Nyelvi Chartája (mivel „az emberi jogi egyezmény kisebbségvédelmi kiegészítő jegyzőkönyvének tartalmában nem tudtak a tagállamok megegyezni”), ami a nyelvhasználat biztosítására törekszik. Ez egy nyelvjogi svédasztal, amelynek tételeiből 35-öt kell kiválasztania a ratifikáló országoknak. A végrehajtásról három évente írnak jelentést.
1995-ben fogadták el az ET keretegyezményét a kisebbségek védelméről: „ez az első és egyetlen jogi érvényű dokumentum, melyet kizárólagosan a kisebbségek védelmének szenteltek” – írja Győri Szabó Albert a Kisebbség, autonómia, regionalizmus című kötetében. Ez is minimalista egyezmény, ami leszögezi, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi jog integráns része, hogy a többségi államnak segítenie kell a területén élő, őshonos kisebbségeket, és tiltja az etnikai arányok megváltoztatására irányuló kísérleteket, beleértve a közigazgatási határok átszabását is (amit Szlovákia megtett, amikor a hagyományos megyerendszert felváltotta egy észak-dél irányú beosztással, hogy ne legyen magyar többségű megye). A jogorvoslat lehetősége azonban hiányzik a dokumentumból. Ezen túl még az Európa Parlamentnek vannak ajánlásai, irányelvei, jelentései.
Az Európai Unió és a kisebbségek
Az EU joganyaga gazdasági alapú, hiszen eredendően gazdasági társulásról beszélünk. Így az uniónak nincs önálló kisebbségvédelmi tevékenysége, közvetetten az egyéb normái alkalmazhatóak a kisebbségi személyekre. Az EU támogatta ugyanakkor a Kevéssé Használatos Nyelvek Európai Hivatala létrejöttét. Az EU nagyban támaszkodik az ET és az EBESZ szabályozásaira, minthogy tagállamai többnyire azokban is tagállamok.
2000-ben, a nizzai csúcstalálkozón szóba került, hogy beillesztik az Alapvető Jogok Európai Chartájába a kisebbségi jogokat, de a tagállamok többsége ezt elutasította. Érdemes megjegyezni az elutasítók egy részének indoklását: szerintük „a bevándorolt közösségeket felháborítaná, hogy sokszor a kisebb létszámú, autochton kisebbségek jogait védik”, ugyanakkor az őshonos kisebbségek jogait nem szerették volna kiterjeszteni a bevándorlókra. Utóbbi szempont jogos, az előbbi felesleges hiszti. Később az új tagállamok csatlakozásánál az EU már elméletileg megkövetelte a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását – tudjuk, milyen eredménnyel. „A Bizottság országjelentéseiben a keretegyezményhez csatlakozást, a charta megvalósítását viszont nem, tartalmilag ezáltal az EU a kisebbségi egyéni jogokat támogatja, míg a kollektív-közösségi jogokat nem.” Ezen túl van még pár faji egyenlőségről és egyenlő bánásmódról szóló irányelv.
Nemzetek feletti szabályozás?
Jogos a felvetés, hogy ez ha most Brüsszellel szemben szabadságharcot folytatunk, akkor abba hogyan is fér bele, hogy erősítsük az EU-s kisebbségvédelmet. Ez nem csökkenti a tagállami szuverenitást? Az EU elsősorban tagállamok szövetsége. Ha a tagállamok megegyeznek valamiben, úgy lesz, ha nem egyeznek meg, nem lesz úgy. Ez picit leegyszerűsítő, és valóban vannak a föderális rendszer felé mutató elemek az EU-ban, például az Európai Parlament és a bizottságban, miniszterek tanácsában a többségi döntések a konszenzusos helyett, de alapvetően mégis az van, amiben a tagállamok megegyeznek. Persze ha csinálnak a saját fejük felé egy szupranacionális szervezetet, aminek lepasszolják a szuverenitásukat vagy annak egy részét, akkor utána nehéz ügy visszavenni azt. Ilyen szempontból ma a tagállamok kicsit magukba is nézhetnének, amikor Brüsszelt szidják (főleg a régebbi tagállamok, a rendszert őt találták ki).
A nemzetközi szint azonban sosem teljesen kiiktatható, s ez nem is baj. Nemzetközi szerződések, egyezmények, megállapodások, államszövetségek, szövetségi államok mindig is voltak, mióta világ a világ. Mint feljebb írtam, a Minority SafePack javaslatcsomagja nem egy erős szabályozást irányoz elő,az nem is egy teljesen új szabályozást, amit Brüsszel nyomna rá a tagállamokra. Pusztán finomhangolásokról van szó, amelyek összességében segítenék a nemzeti kisebbségeket, ráadásul az MPS megmarad a kisebbségi jogok egyéni jogi oldalról való megközelítésénél.
Egyébként meg azt gondolom, hogy nem kell félni attól, hogy megpróbáljuk a kurrens, bevándorlókkal és alternatív életmódot folytatókkal elfoglalt nemzetközi miliőbe betuszkolni a saját agendánkat, s megpróbálni, ha nem is lecserélni az említett témákat, de odatenni melléjük azt, ami nekünk fontos.
Emberi jogok?
Miközben egyesek a végtelenségig terjesztenék a körüket (emberi jogi fundamentalizmus), a kutatás másik iránya, az emberi jogi megközelítés abszolutizálásának hátrányait emeli ki, mint ami eljogiasítja a politikát. Alasdair MacIntyre kommunitárius filozófus szerint pedig emberi jogok nem is léteznek. Mary Ann Glendon híres kötete, a Rights Talk arról szól, miként szegényíti vitáinkat a kizárólagos emberi jogi nyelvezet. A balos filozófiai kritikák szerint (Richard Rorty) az emberi jogok hasznos találmányok.
Az emberi jogok elméletének fő kérdése az, hogy azok honnan származnak. Az emberi jogok nem a felvilágosodás vagy a modernitás találmányai, az ember (vagy legalábbis az emberi közösségek, a nép) természetéből és Istentől fakadó jogairól a középkorban is voltak elképzelések. Nyilván nem a levegőből szerezzük az emberi jogokat, ekkor valóban maximum emberi találmányok. A keresztényeknek viszont lehet egy magától értetődő megoldása: az emberi jogok Istentől származnak. Csak ekkor a tartalmuk nem ugyanaz lesz, mint a posztmodern verziókban.
Akárhogy is, az emberi jogi nyelvezettel szembeni fenntartások esetén sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ma a politika és az érdekérvényesítés ezen a diskurzuson belül zajlik; akkor pedig használjuk ki, amire lehet.
A szülőföldön maradás és az anyanyelv használata, a saját hagyományaink szerinti élet ott, ahol azok valóban hagyományosak és bevettek, kétségtelen sokkal alapvetőbb emberi jog, mint a világ másik felére vándorlás. Ennek kellene tehát az elsőnek lennie, de hangsúlyozom, az őshonos kisebbségek helyzetének javítása nem zárja ki mások helyzetének a javítását sem.
Az viszont kétségtelenül képmutató helyzet, amikor az EU nagy dérrel-dúrral foglalkozik bevándorlók ügyeivel, emberi jogokkal és hasonlókkal, de az őshonos kisebbségektől fél, mint a tűztől, miközben a nemzeti kisebbségek jogai is értelemszerűen egyéni emberi jogok. Ezen változtatni kell.
Nem tudom, a Fidesz-kampány hangütése nem számít-e diametrikusan ellentétesnek a Minority SafePack célkitűzéseivel, és okoz-e ez hatékonységi dilemmákat a kampánystábban. De akár igen, akár nem, a Fidesz-KDNP nem engedheti meg magának, hogy kihátrál, pontosabban be sem áll a Minority SafePack mögé, amit nagy erőkkel kellene reklámozni. 2004 után mindenesetre erkölcsi kötelessége a kormánypártoknak, hogy felvállalják a Minority SafePacket háttérben és előtérben egyaránt, különben oda a hitelesség.
A Minority SafePacket itt tudja aláírni.
Forrás: mandiner.hu
Reklám 
