Főoldal Blog Page 836

Meghalt Som Lajos, a Piramis alapítója

öbb mint 10 év hallgatás után újra összeállt a hetvenes évek végének legendás csapata: a Piramis, az öt koncertből álló sorozat nyitóbulija december 27-én a Sportcsarnokban került megrendezésre (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Meghalt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője. A basszusgitáros, dalszerző, aki évtizedek óta betegeskedett, 70 éves korában hétfőn hunyt el.

A hosszú évek óta az alkoholizmussal és betegségekkel küzdő zenész halálhírét Gallai Péter, a Piramis billentyűse erősítette meg az MTI-nek. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, fennállása alatt, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.

öbb mint 10 év hallgatás után újra összeállt a hetvenes évek végének legendás csapata: a Piramis, az öt koncertből álló sorozat nyitóbulija december 27-én a Sportcsarnokban került megrendezésre (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

“Elképesztő energiával tudta képviselni a Piramist. Nyolc éven át végig ő volt a zenekar vezetője, szinte mindent ő intézett, a hátán vitte a csapatot. Ő tartotta a kapcsolatot az ORI-val, a Hanglemezgyárral és az Interkoncerttel is. Neki köszönhető elsősorban, hogy a Piramis nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európában is rendkívül népszerű tudott lenni, volt olyan év, amikor kétszáz koncertünk volt” – idézte fel Gallai Péter.

Kitért arra, hogy Som Lajos fénykorában zenészként is a legprofibbak közé tartozott és basszusgitárosként nagyon sokat tett hozzá a Piramis zenéjéhez. “Koncertjeinken sokszor két basszusgitárral játszott: az egyik a nyakában lógott, a másik előtte, egy állványra volt felfüggesztve”.

Som Lajos zenéket és szövegeket egyaránt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Ha volna két életem, a Mondj egy mesét, A becsület, az Ajándék, A szerelem ördöge vagyok, a Gyere szoríts erősen, a Hív a sötét, a Kóbor angyal vagy a Nincs kegyelem.

A Piramisban Som és Gallai mellett Závodi János gitározott, Révész Sándor énekelt és Köves Miklós dobolt. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, de Som tizenegy évvel ezelőtt már csak a fellépés elején és végén állt a színpadra. A Piramis után egy ideig a Senatorban zenélt, de annak 1987-es feloszlását követően nagyon ritkán hallatott magáról mint zenész, a sajtóban rossz egészségi állapotáról, alkoholizmusáról lehetett olvasni. 2011-ben azzal keltett feltűnést, hogy sajtótájékoztatón bejelentette, Storm néven újra zenekart alapít, de ebből végül semmi nem lett.

Som Lajos a hatvanas évek közepén a Record együttesben kezdett zenélni, később tagja volt a Tűzkeréknek, a Neotonnak és a Taurusnak. Írt dalokat korábbi feleségének, Karda Beátának is. Piramis néven jelenleg is aktív az a formáció, amelyben Závodi, Gallai és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Próbálja ki, milyen az élet alkohol nélkül!

Elindult a Száraz November. A kezdeményezés résztvevői megtapasztalhatják, mi történik a szervezetükben, ha harminc napig kiiktatják életükből a szeszes italokat.

Száraz November – harminc nap alkohol nélkül.

A kezdeményezés azoknak szól, akik nem alkoholisták vagy nagyivók, de akár naponta a jelentéktelennél nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztanak el. Egyébként heti egy liter bor vagy három liter sör fölötti mennyiség elfogyasztásának már az egészségügyi kockázatai lehetnek – figyelmeztetnek szakemberek.

Az alkoholbetegen ez a kezdeményezés nem segít, azoknak lehet hasznos, akik azt veszik észre, hogy az utóbbi időben egyre többször nyúlnak a pohár után.

Probléma lehet, ha valaki már az elején feladja vagy már a gondolatától is irtózik, hogy egy hónapra lemondjon teljesen az alkoholfogyasztásról. Akik kipróbálták, rendszerint arról számolnak be, hogy több az energiájuk, kevésbé fáradékonyak és némi túlsúlytól is megszabadultak. A fő cél azonban a kontrollált és tudatos alkoholfogyasztás, hogy az ember maga döntse el, mikor iszik egy kevés szeszes italt.

Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője korábban az InfoRádióban többször is beszélt arról, hogy az alkoholfogyasztás sokkal súlyosabb probléma, mint ahogy az a köztudatban szerepel.

„Magyarországon nagyon sok az alkoholista. Komoly az alkohol okozta halálozás, a májcirózis, a daganatos betegségek – Európa élvonalában vagyunk. Ha ma találnák fel az alkoholt, a világ legféltettebb titkának kellene lennie, mert az elmúlt évszázadokban, évezredekben ez okozta a legtöbb problémát az emberiség életében.”

Az egyhavi teljes alkoholmegvonás ötlete Nagy-Britanniából származik, ott azonban nem novemberben, hanem az egy nappal hosszabb januárban vagy októberben tartják azok, akik csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

KEZD KÖRVONALAZÓDNI A NEW YORK-I GÁZOLÁSOS MERÉNYLET ELKÖVETŐJÉNEK HÁTTERE

Sayfullo Saipov, the suspect in the New York City truck attack is seen in this handout photo released November 1, 2017. St. Charles County Department of Corrections/Handout via REUTERS ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE WAS PROVIDED BY A THIRD PARTY - RC176FA03940

Kezd körvonalazódni a New York-i gázolásos merénylet elkövetőjének háttere; az üzbég származású férfi egy éve tervezett merényletet – mondta az M1 aktuális csatorna tudósítója New York-ból a csütörtök esti Híradóban.

Kedden egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott Manhattan délnyugati részében, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. A támadásban nyolcan meghaltak és több mint tízen megsebesültek.

A 29 éves üzbég elkövetőt, miután éjjel megműtötték, kihallgatta a rendőrség. A NBC csatorna korábban azt közölte: Sayfullo Habibullaevic Saipov nemcsak nem bánt meg semmit, hanem dicsekvően szólt a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében elkövetett akciójáról.

Az M1 tudósítója a Híradóban azt mondta: a tettes Üzbegisztánban könyvelőként dolgozott a szállodaiparban, 2010-ben – vízumlottó révén állampolgárságot kapva – költözött az Egyesült Államokba. Először Ohióban apja barátjához ment, s szeretett volna szakmájában elhelyezkedni.

Viszont nem volt, aki segítette volna, angoltudása sem volt megfelelő. Otthonából ki kellett költöznie, vállalkozó lett, sofőrként kezdett dolgozni. Államról államra költözött, „nem találta a helyét” – fogalmazott a tudósító. Feleségül vett egy szintén üzbég származású nőt, akitől három gyermeke született.

Lukóczki Gábor kifejtette: miután a férfi élete nem úgy alakult, ahogy tervezte, a vallás felé fordult, s elkezdett radikalizálódni, három éve szakállat is növesztett. A tudósító szerint ismerőseinek arról kezdett beszélni, hogy hazaköltözik, mert az Egyesült Államok „nagyon unalmas”. Egy éve tervezte merénylet elkövetését – mondta az M1 tudósítója.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

KITILTOTTÁK FRANCIAORSZÁGBÓL A KERESZTÉNYSÉG SZIMBÓLUMÁT

Magyarország és Lengyelország is otthont adna a Franciaországban található, Szent II. János Pál pápát ábrázoló szobornak, amelynek keresztjét egy francia bírósági határozat szerint el kell távolítani. Rétvári Bence lapunknak kifejtette: az identitásnélküliség nem identitás. Az államtitkár hozzátette: ha egy közösség elfelejti a gyökereit, úgy rövid időn belül egy másik kultúra jelenik meg az üres helyen.

Belpolitikai viszályból határokon átnyúló diplomáciai ügy kerekedett abból, hogy a francia Államtanács október 25-én elrendelte a kereszt eltávolítását Szent II. János Pál pápának az északnyugat-franciaországi Ploërmel város főterén álló emlékművéről. A közigazgatási legfelső bíróság szerepét betöltő Államtanács az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva – amely tiltja vallási szimbólumok köztereken való kihelyezését – úgy határozott: Zurab Cereteli orosz szobrász alkotásáról hat hónapon belül el kell távolítani a keresztet, különben az egész emlékművet elbontják.

A bretagne-i települést továbbá 3000 euró megfizetésére kötelezték: meg kell térítenie a Szabadgondolkodók Nemzeti Szövetsége nevű humanista szervezet perköltségeit, amely szervezet korábban sikeresen lobbizott betlehemi jászolok felállítása ellen. A nyolc méter magas pápai emlékmű 2006-os felavatása óta társadalmi vita tárgya Franciaországban. Míg jobboldali politikusok a keresztény gyökerek kiirtására tett törekvések közé sorolták a bírósági döntést, a francia katolikus püspöki kar kiegyensúlyozott ítéletről beszélt.

A budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola felajánlást tett Ploërmel polgármesterének

Patrick Le Diffon polgármester közölte: nem akar vallásháborút szítani, kompromisszumos megoldásként ezért magántulajdonba adná a közterületet, ahol az emlékmű áll. Mint mondta, a kereszt már tizenegy éve képezi a város részét, és nem zavarja a helyie­ket, sőt vonzza a turistákat.

Terve meghiúsulása esetén Lengyelország és Magyarország is kész új otthont adni az emlékműnek, illetve a keresztnek. Beata Szydlo lengyel miniszterelnök minapi közleményében figyelmeztetett: a politikai korrektség diktátumai a kultúránk számára idegen értékeket népszerűsítenek. Mint mondta, Szent II. János Pál egy nagyszerű lengyel és nagyszerű européer volt, a kereszténység és az egyesült Európa jelképe, a róla készített szobrot „meg kell menteni a cenzúrától”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján közölte: a magyar kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy az eltávolításra ítélt keresztet Ploërmel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából elképesztően káros minden olyan döntés, amely képmutató módon a toleranciára hivatkozva a kereszténység visszaszorítására irányul és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el.

– Nyugat-Európában a média és a politikai elit befolyásos része nem meri felvállalni keresztény gyökereit, ezért óriási identitásválság alakul ki. Józan ésszel fel nem fogható, hogy kit zavar II. János Pál pápa szobra egy kereszttel. Az identitásnélküliség nem identitás. Ha valaki elfelejti a gyökereit, akkor a helyére rövid időn belül egy másik kultúra lép. Az európai életforma alapja a kereszténység és annak emberszemlélete. Aki a keresztény alapú kultúrát megtagadja, az európaiságot ássa alá – nyilatkozta lapunknak Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Fotó: Reuters A nyolc méter magas pápai emlékműről a 2006-os felavatása óta társadalmi vita folyik

A keresztet a budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola fogadná be. – Felháborított bennünket a francia Államtanács döntése. Kollégáimmal együtt gondolkodva azt a felajánlást tettük, hogy iskolánk befogadná a keresztet. Miután a hét végén a 777blog.hu-n megjelent az erről szóló írásom kivonata, felkerestek bennünket a külügyminisztérium­ból, hogy a ploër­meli polgármesternek írt levelemet a párizsi magyar nagykövetség segítségével eljuttatják a címzettnek. Felajánlásom kedden érkezett meg Ploërmelbe, választ egyelőre nem kaptunk – mondta a Magyar Időknek Czuczor Gergely igazgató, a budaörsi tanintézet vezetője. Arra a kérdésünkre, hogy lát-e tendenciát arra vonatkozóan, hogy Nyugat-Európa fokozatosan kitaszítja magából a keresztény értékeket, azt mondta: „Európa eddig csöndesen hallgatott. Merész kiállás egészen addig nem volt a kereszténységünk védelmében, amíg a visegrádi országok – élén a magyar kormánnyal – fel nem emelték szavukat. A keresztény műveltség kétezer éves fundamentuma kontinensünknek. Enélkül nem létezne Európa.”

– Az ominózus, 1905-ben született francia törvényt a harmadik köztársaság idején fogadták el, amikor még élt a katolikus egyházzal szembeni revans az állami eszmeiségben. A társadalom egy modern állam kiépítésére vágyott, és akadályt látott a dogmatikus vallási tanokban – mondta a Magyar Időknek Cseke Bence külpolitikai elemző. – A törvény az államot és az egyházat szisztematikusan, szigorúan elválasztotta egymástól úgy, hogy azok nem szólhatnak bele egymás ügyeibe, ám a mai Franciaországban ez inkább akadály, mintsem előny, hiszen a törvény nemcsak a többségben lévő keresztények, hanem a kisebbségi vallási közösségek államhoz való viszonyát is befolyásolja. Márpedig az elmúlt évek terrortámadásai után a francia politikai elit a radikális hitszónokok kiszorítása érdekében egyre inkább államilag szabályozná az imámképzést – hangsúlyozta a szakértő.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kiadták az elfogatóparancsot Puigdemont ellen

A spanyol központi büntető bíróság kiadta az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és egykori kormányának négy tagja ellen – jelentették be hivatalosan Madridban.

Carmen Lamela bírónő előzőleg elutasította Puigdemont kérését, hogy videón keresztül tehessen vallomást a bíróságon.

A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Mind az öten Belgiumban tartózkodnak.

Carles Puigdemont péntek este Brüsszelben kijelentette, hogy “kész” indulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson.

“Készen állok a jelöltségre (…), kampányolni bárhonnan lehet”

-emelte ki a múlt pénteken menesztett, hétfő óta Brüsszelben tartózkodó Puigdemont az RTBF belga közszolgálati televíziónak adott interjújában.

“Legitim kormányzatként tekintünk magunkra. Muszáj folytonosságnak lennie ahhoz, hogy elmondjuk a világnak, mi folyik Spanyolországban” – hangsúlyozta.

A korábbi elnök emellett bírálta a szerinte “barbár” módon viselkedő Mariano Rajoy spanyol kormányfőt, amiért “be akarja börtönözni a másként gondolkozókat”, bár – mint mondta – az igazi áldozatok azok a katalánok, akik október elején kifejezték az akaratukat a függetlenségi referendumon.

Hozzátette, nem ő az első katalán elnök, akinek problémája akadt Madriddal, ennek ellenére kész tárgyalni Rajoy-jal.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

“Gyurcsány újból testvérháborút kezdeményez”

Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) szerdai, Kolozsváron közzétett állásfoglalása szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK)elnöke “újra össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral és testvérháborút kezdeményez”, amikor azt javasolja, hogy ne szavazhassanak azok a határon túli magyar állampolgárok, akik soha nem éltek Magyarországon.

Az MPP szerint Gyurcsány Ferenc kedden megfogalmazott kezdeményezése nem méltó egy magyar politikushoz. A párt arra hívta fel a volt miniszterelnök figyelmét, hogy a Kárpát-medencei magyarság a kulturálisan egységes magyar nemzet elválaszthatatlan része. ”Magyarország kormányának a nemzetben való gondolkodás és a határokon átívelő nemzeti újjáegyesítésre irányuló erőfeszítései közös érdekünk. A nemzetpolitikának a magyar állam, a magyarországi társadalom és a Kárpát-medencei magyar közösségek egyidejűleg részesei.

A határon túli magyarság nem felejt

Elszakított területeken élőkként nem lehetünk közömbösek az aktuálpolitikai történésekkel szemben sem, hiszen ezek határozzák meg a nemzetpolitika irányát is” – érvelt állásfoglalásában az MPP.  Az MPP szerint az a baloldal, amelyiknek a határon túli magyarság nem kellett állampolgárként, “kitárná az ország határait mindenki előtt, csupán a határon túlra kényszerített magyarok jogait csorbítaná”.

“Az érintettség jogán mélyen elítéljük és sajnálatosnak tartjuk, hogy vannak olyan magyarnak tartott állampolgárok, akik pusztán pillanatnyi érdekből Magyarország és a magyar nemzet ellen cselekszenek” – áll az állásfoglalásban.  Az MPP azt üzente, hogy nem feledi, kik fordultak a határon túli magyarok ellen a 2004. december 5-i népszavazáson. “Üzenjük nekik, hogy élni fogunk a szavazati jogunkkal” – áll a Magyar Polgári Párt szerdán közzétett állásfoglalásában.

Forrás: hirado.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Egyhangú határozatot fogadott el a magyar Országgyűlés a Minority SafePack támogatásáról

Az Országgyűlés kedden délben egyhangú, támogató határozatban üdvözölte a FUEN polgári bizottsága által az Európai Bizottsághoz benyújtott Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, amelynek célja az európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme, Európa nyelvi és kulturális sokféleségének megőrzésére vonatkozó uniós jogszabályi háttér megalkotása. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Vincze Loránt, a FUEN elnöke üdvözölte a döntést.

A magyar Országgyűlés kedden elfogadott határozata annak üzenete, hogy a magyar állam, a magyarországi politikai pártok nemzeti ügyként, pártok felett álló stratégiai kérdésként tekintenek a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Emlékeztetett: Magyarország már a kezdetektől fogva a kezdeményezők partnere, a mai országgyűlési döntés pedig ennek a támogatásnak a megerősítésére, megújítására szolgál. „Magyarország feladatának és felelősségének tekinti azt, hogy élen járjon az európai polgári kezdeményezés támogatásában. Ma újra azt mondjuk közösen: nem akarunk kevesebbet a határon túl élő magyaroknak, mint azt az egyenlő bánásmódot, amely megilleti őket országuk többségi tagjaival, kontinensük más népeivel” – nyomatékosított.

Európa ma megosztott az őshonos kisebbségek helyzetének rendezése tekintetében: míg a boldogabbik Nyugat-Európában a kisebbségi kérdést megoldották, a volt kommunista országokban – így Romániában – nem. Az RMDSZ elnöke úgy véli, az Európai Unió reformjának idején a kelet-európai őshonos kisebbségeknek is növelniük kell befolyásukat azért, hogy helyzetük rendezése uniós feladat is legyen, ne csak tagállami hatáskör. „A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés tehát erős eszköz a kezünkben. 2018-ban történelmi alkalom nyílik arra, hogy olyan európai törvényt kezdeményezzünk, amely bennünket, határon túl élő magyarokat is véd. Magyarországi barátainkat is arra kérjük, ehhez a sikerhez aláírásukkal is járuljanak hozzá” – tette hozzá Kelemen Hunor.

A magyarországi nemzetiségek és a határon túli magyar közösségek, de velük együtt az európai őshonos kisebbségek is számíthatnak Magyarország támogatására. A magyarországi nemzetiségek egyhangú javaslata áll mögötte, és a magyar parlament valamennyi pártja megszavazta. Sajnos, kevés olyan állam van Európában, ahol a nemzeti közösségek ügyét a kisebbségek és a többség egyformán fontosnak érzi és támogatja. Mostanra nyilvánvaló, hogy a Minority SafePack kezdeményezés a következő évtizedekre meghatározza az európai kisebbségvédelem irányát. Az európai kisebbségi közösségek előre menekülnek, maguk készítenek törvényjavaslatot, bíznak abban, hogy közös erőfeszítéssel, a többségi társadalmak egy részének támogatásával sikerre viszik tervüket” – nyilatkozta Vincze Loránt. A FUEN elnöke hozzátette: reméli, hogy a nemzetpolitikai ügynek számító Minority SafePack – Európai védelmet jogainknak! kezdeményezést a magyar állampolgárok nagy számban fogják aláírni.

A Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága által beterjesztett határozat kinyilvánítja: az Országgyűlés védendő alapvető értéknek tekinti az őshonos nemzetiségek létét és fennmaradását, az általuk létrehozott sajátos nyelvi és kulturális gazdagságot, továbbá egyetért azzal a törekvéssel, hogy az őshonos nemzeti közösségek a jövőben is szülőföldjükön boldogulhassanak. Az Országgyűlés „bátorítja a hazai magyar és a nemzetiségekhez tartozó polgárokat, a külhoni magyar nemzetrészek tagjait, hogy aláírásukkal támogassák a Minority SafePack polgári kezdeményezést”, valamint reményét fejezi ki, hogy az aláírásgyűjtés feltételeinek teljesítését követően az Európai Bizottság támogatni fogja a kezdeményezők jogalkotási programjának megvalósítását.

Forrás: rmdsz.ro

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Cserkész Rádió – 2017. november -i adása

Tartalom:

  • Beszámoló a cserkészek fellépéseiről az októberi események alkalmával
  • Beszámoló a clevelandi cserkészcsapatok őszi kirándulásairól
  • Interjú Pigniczky Keve és Szigeti Mátyás segédtisztekkel, a kiscserkészek Halloween alkalmáról
  • Bemutatjuk a Washington DC-i, 4. sz Bátori József cserkészcsapatot.
  • Interjú Mészáros Andreával, volt körzeti parancsnokkal, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetése kapcsán
  • Cserkész hirdetések

A hanganyag és videofelvétel a vasárnapi rádióadás után itt is elérhető.

4. sz Bátori József cserkészcsapat

Bemutatjuk a Washington DC-i, 4. sz Bátori József cserkészcsapatot.

Posted by Bocskai Rádió the Voice of Hungary at WJCU on Friday, November 3, 2017

 

Mészáros Andrea, volt körzeti parancsnok
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Református felekezet 2017. november 5-i adása

The Hungarian Reformed Church of Lorain OH

Igét hirdet Nt. Tóth Péter Lorain-i református lelkész.

The Hungarian Reformed Church of Lorain OH
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Petőfi Sándior: Beszél a fákkal a bús őszi szél

Beszél a fákkal a bús őszi szél…

Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik? beszédire
A fák merengve rázzák fejöket.
Dél s est között van idő, nyujtózom
A pamlagon végig kényelmesen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Egyik kezemben édes szendergőm
Szelídeden hullámzó kebele,
Másik kezemben imakönyvem: a
Szabadságháborúk története!
Minden betűje üstököscsillagként
Nyargal keresztül magas lelkemen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Arany csal s ostor kerget tégedet
A zsarnokért megvíni, szolganép,
És a szabadság? egyet mosolyog,
S mind, aki híve, a harctérre lép,
S érette, mint a szép lyánytól virágot,
Sebet, halált oly jókedvvel veszen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentő leszen!…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Vérpanoráma leng előttem el,
A jövendő kor jelenései,
Saját vérök tavába fúlnak bé
A szabadságnak ellenségei!…
Egy kis mennydörgés szívem dobogása,
S villámok futnak által fejemen,
S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

1847

YouTube player
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Így élheted túl az influenzaszezont betegség nélkül!

A felnőttek átlagosan három megfázást szednek össze az őszi-téli időszakban és egyszer az influenza is mindenkit elér általában. Ennek persze nem muszáj így lennie, még akkor sem, ha nem adatjuk be az éves influenzaoltást, amiről már írtunk. A hosszú, gyakori és alapos kézmosáson kívül is tehetünk még az egészségünk megőrzése érdekében. Mondjuk is hogy , hogyan!

1, Egyél joghurtot reggelire!

A bélflóránkat egészségesen tudjuk tartani, ha naponta bejuttatjuk a megfelelő mennyiségű probiotiukomot és további jó baktériumokat. Ezzel megkíméljük a beleinket a stressztől, amit a fertőzések okoznának, így a szervezetünk könnyebben birkózik meg azokkal. Egy 2011-es felmérésből kiderült, hogy ha valaki naponta juttat be kefírrel, joghurttal probiotikumokat, 12 százalékkal kevesebb felső légúti fertőzést kap el, illetve 2 nappal gyorsabban múlnak el a megfázás tünetei.

2, Szellőztess és párásíts!

A gyakori szellőztetés megmenthet minket a megbetegedéstől, még akkor is, ha egy helyiségbe vagyunk zárva a már beteg kollégával. Amennyiben az ebédidőnk engedi, menjünk ki sétálni egy kicsit, ezzel szintén óvhatjuk magunkat a megbetegedéstől. Azok az emberek is kisebb eséllyel kapják el a betegségeket, akik gyakran edzenek a szabad levegőn, mivel ez immunerősítő hatással is bír.

 

Az új építésű lakásokban és a régi panelekben gyakran száraz a levegő, ez pedig sokat ronthat a köhögéses, torokfájásos tüneteken. Ha tehát tudjuk, hogy a lakásunk levegője száraz, párologtassunk! Ez főleg az őszi-téli időszakban fontos, mikor nem szellőztetünk olyan gyakran. Így kisebb lesz a kórokozók túlélési esélye is.

3, Gombával az egészségért!

A vezető amerikai táplálkozási lap hasábjain jelent meg a cikk nemrég, amelyben leírják, hogy aki sok shiitake gombát fogyaszt, jóval több T-sejttel rendelkezik. Az immunrendszerünkben ezek a sejtek felelősek a vírusfertőzésekre adott válaszért és azok legyőzéséért is. Azok az emberek tehát, akik több ilyen sejttel rendelkeznek, kevésbé hajlamosak a vírus okozta megbetegedésre is.

Sokat segíthet az is, ha megfelelő mennyiségű antioxidánst fogyasztunk: a káposzta és a brokkoli a legjobb választás lehet, hogy megelőzzük a szabadgyökök kialakulását.

4, Kerüljük az orrukat fújó, beteg embereket!

Elsőre durvának tűnik, de ez a legjobb lehetőségünk, hogy elkerüljük a vírusokat. A papírzsebkendő nem feltétlenül fogja fel a kiáramló bacikat, amik az orrfújás során távoznak a betegek szervezetéből, így ezek jóval nagyobb eséllyel kerülnek a levegőbe és ha a közelben vagyunk, a mi nyálkahártyánkra. A vírusok ilyenkor akár 6 métert is utazhatnak, tehát ha véletlenül egy beteg ember mellé ülnénk le a tömegközlekedésen, érdemes elnézést kérve odébb állni. Tényleg ez a legjobb védekezés!

5. Ne fogdosd a szád és az arcod!

Nem érdemes az arcunkat és a szánkat fogdosni nap közben, amikor hozzányúlunk olyan papírokhoz, kilincsekhez és gépekhez, amit mások is fogdostak. Gondoljunk bele: elég, ha csak egy beteg kollégánk főzött előttünk kávét a kávégépen, máris rajta van az összes baci és vírus, amitől mi megpróbáljuk megóvni magunkat. Amennyiben eljuttatjuk a szánkra, orrunkra, szinte biztos, hogy a nyálkahártyánkra is bejut a betegség. Ezt egyszerűbb mondani, mint megtenni, ugyanis átlagosan háromszor kapjuk a kezünket az arcunk elé óránként és nyúlunk az arcunkhoz. Érdemes tehát tényleg gyakran kezet mosni!

6. Alvásidő meghosszabbítva

A legutóbbi felmérésekből kiderült, hogy akik 7 óránál kevesebbet alszanak, háromszor olyan gyakran kapnak el különböző betegségeket, mint akik legalább nyolc órát alszanak naponta.

7. Cink tabletta: immunerősítő a javából!

A Cink az egyik olyan vitamin, amit tablettákból is képes hasznosítani a szervezetünk, tehát amint levertnek érezzük magunkat, érdemes elkezdeni a Cink tabletta szedését nagyobb adagokban, mivel az immunrendszerünket jelentős mértékben képes támogatni és általa kisebb eséllyel kapjuk el a betegségeket, illetve gyorsabban meggyógyulunk azokból. Az ajánlott napi bevitel 75 milligramm.

8. Gargalizálj!

A magas só koncentrációt csak igen kivételes baktériumok élik túl, de a vírusok sem kedvelik annyira, tehát ha valaki már hallotta valahol, hogy érdemes sós vízzel gargalizálni, annak igaza volt. Egy pohárnyi forralt vízben oldj fel fél teáskanál konyhasót, majd várd meg, amíg lehűl. Ezt a terápiát alkalmazhatjuk akkor, amikor már fáj a torkunk, de megelőzésképp is kiváló.

9. Antibiotikumok nélkül

A náthás és az influenzát is vírus okozza, tehát teljesen felesleges ellenük antibiotikumokkal védekezni. Ezek csak kipusztítják a saját szervezetünkből is a jó baktériumokat, ezáltal gyakoribb lesz a hasmenés és fogékonyabbá válunk más betegségekre is. Ne kérjük tehát arra az orvosunkat, hogy ilyen szereket írjon fel! A vírusfertőzéssel az immunrendszerünk is elboldogul, elég csak gyümölcsöt és mézet enni, meleg teát inni, illetve alaposan kipihenni a dolgot.

+1: Jelents beteget!

Forrás: munkahet.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Iszik mint a kefekötő

A mai szólás mondásunk rovatunkban egy vicces, talán első hallásra értelmetlennek tűnő mondást elemzünk.  Iszik mint a kefekötő. Lássuk hogyan magyarázza ennek az eredetét O. Nagy Gábor Mi fán Terem című könyve.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Sajtos rakott tök recept

hozzávalók / 4 adag

  • 1 db közönséges tök (zsenge tök)
  • 100 g füstölt sajt
  • 100 g mozzarella (pizza)
  • 2 db tojás
  • 150 g tejföl
  • 1 közepes fej lila hagyma
  • 1 csokor kapor (kis csokor)
  • só ízlés szerint
  • 4 ek zsemlemorzsa
  • 3 ek olívaolaj

elkészítés

  1. A tököt meghámozzuk, és kb. 6 cm-es darabokra vágjuk, majd a darabokat kisebb cikkekre.
  2. Egy jénai tálat olívaolajjal kikenünk, és meghintjük zsemlemorzsával.
  3. Az aljára beleteszünk egy sor tököt, megsózzuk és egyenletesen elosztjuk rajta a kis darabokra vágott füstölt sajtot.
  4. Meghintjük zsemlemorzsával és rátesszük a következő réteg tököt. Sózzuk, majd a hagymát -vékony karikákra vágva-szétterítjük rajta. Újabb adag zsemlemorzsa következik.
  5. A tejfölt elkeverjük az egész tojásokkal és az apróra vágott kaporral. Ezt a keveréket rálocsoljuk a rakottasra, hogy mindenhova jusson.
  6. A tetejére újabb réteg tököt teszünk, meghintjük zsemlemorzsával.
  7. A tetejére kevés olívaolajat locsolunk és közepesen meleg sütőben, 180 C-on kb. 30 perc alatt megsütjük. (Nem kell lefedni.)
  8. Ekkor kivesszük a sütőből és beborítjuk a szeletelt mo zzarellával. Visszatesszük még pár percre, míg szépen megpirul.
  9. Tejföllel meglocsolva tálaljuk.

Forrás: nosalty.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,431FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe