Főoldal Blog Page 879

Elszalasztotta az esélyt a Fradi

A címvédő Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójának zárómérkőzésén.

Az első félidő végén a vendégek szereztek vezetést, majd Varga Roland egyenlített a 77. percben.

A döntetlennel az FTC nem tudta kihasználni a fehérváriak botlását. A Fradi negyedik, hátránya nyolc pont az éllovas Honvéd mögött.

A DVTK maradt a 11., négy pontra lemaradva a biztos bentmaradást jelentő helytől.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ady Endre: Dalok a labdatérről

Ady Endre
Ady Endre
Ady Endre
Ady Endre

Valamikor labdatéren
Hét fiúk ha összekaptunk sorshuzáson,
Ki az az egy nem osztozó
Labdaverő boldogságon,
Ki az az egy, ki ne játsszon,
Engem dobott ki a sors,
Mindig engem, mindig engem.
Kövér könnyel, sóvár vággyal
Víg hat körül leskelődtem, ténferegtem.
Most is, most is víg hat körül,
Kik nem hatan: százan, ezren
Labdát vernek víg-feledten,
Csak úgy kussoltat a sors,
Mindig engem, mindig engem.

Ni, most a labdatéren
Milyen gyorsak a fiúk
És még szebben kacagnak,
Miként a régi hatok.
Milyen, milyen szent volna
Utódomat meglelni,
A kitudott, kis senkit,
Fölösleges nem-játszót
És szólni hozzá vigan:
»Fiacskám, meglátod majd,
Lesz egy nagy labdajáték
S ott te leszel a vezér,
Repülsz, miként a labda
S rikoltsz, mint egy víg rigó
S ha majd nagyon elfáradsz,
Keresed a hatokat,
Keresed s nem találod:
Így van ez jól, fiacskám.
Régi hét fiúk közül,
Íme, engem tartott meg
A fõ-fõ Labdaverõ
S a többit szépen, ifjan
Kiverte a játékból.

Igy szólnék utódomhoz.
De bár bejártam százszor
A régi labdateret,
Nem lelem, nem találom.
Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott
Csenevész, sárga fiú.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám,
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyüjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Így derülhetnek ki az internet bűnös játékai

Bármikor ki lehet lépni az internetes szektából, a “Kék Bálna” játékból is, erre valók azok az internetes hotline pontok, amelyeken keresztül riaszthatók a hatóságok – mondta az InfoRádiónak a kiberbiztonsági szakértő.

Játékon keresztüli zaklatás

A felderítés nehézsége az, hogy ezek a játékok a közösségi hálózatok zárt csoportjaiban működnek, és mivel ezeket az oldalak további milliók használják, nincs az a humán kapacitás, illetve mesterséges intelligencia, ami automatikusan kimutatja ezeket – mondta a kiberbiztonsági szakértő.


Krasznai Csaba hozzátette, úgy tud lebukni egy ilyen csoport, hogy egy tag szól a hatóságoknak: érdemes lenne odafigyelni.

„Az úgynevezett kortárs segítők szerepe nagyon fontos.”

Fontos, hogy minél több – kortárs – gyerek ismerje fel a veszélyt és tudjon szólni egy felnőttnek vagy akár a hatóságoknak – hívta fel a figyelmet Krasznai Csaba. A kiberbiztonsági szakértő elmondta, Magyarországon a legismertebb közösségi hálózatot használják a gyerekek is, ahol minden bejegyzésnél, csoportban van egy Jelentem-gomb, ez használható erre a célra – tette hozzá a kiberbiztonsági szakértő.

Jelenteni kell!

„Ha kisebb közösségi oldalon működik a csoport, akkor is valamilyen internetes szolgáltatáson keresztül történik, ami a legtöbb országban működő, úgynevezett internet hotline-on jelenthető, ezek össze vannak kötve a hatóságokkal. Magyarországon ezt a biztonsagosinternet.hu oldalon lehet megtalálni. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a bejelentő anonim marad.”

számítógép
Krasznai Csaba felhívta a figyelmet, fontos, hogy

az interneten a valódi életünket, személyiségünket a lehető legkevésbé fedjük fel,

a jog, a hatóságok feladata biztosítani, hogy ne érje a későbbiekben retorzió azt, aki bejelentést tesz, de ez már több mint internetbiztonsági kérdés – tette hozzá a kiberbiztonsági szakértő.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az utolsó bölény

Mai rovatunkban arról fog szó esni, hogy mit értünk az alatt, ha valakire azt mondjuk hogy az utolsó mohikán vagy az  utolsó bölény, és egyáltalán miért egyszer mohikán és máskor pedig bölény. A Mi fán terem című könyv, azaz annak szerzője O. Nagy Gábor felvilágosítást ad erre a következő percekben. Szokás szerint előadja Hargitai István.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Mézes-mustáros csirkecomb

HOZZÁVALÓK

  • 4-6 db csirkecomb
  • 2-3 evőkanál méz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál ketchup
  • 1 evőkanál étolaj
  • 1 tk gulyáskrém
  • kevés chili
  • szárnyas vagy grill fűszerkeverék
  • só, bors

ELKÉSZÍTÉS

    1. A combokat megmossuk, szárazra töröljük és besózzuk.
    2. Összekeverjük a mézet, a mustárt, a ketchupot, az olajat, a gulyáskrémet, a chilit és a fűszerkeveréket. Ebbe a szószba beletesszük a húst, és a hűtőben állni hagyjuk (legjobb, ha egy éjszakán át).
    3. Másnap előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük egy olyan tálban amiben tálalhatjuk is.

A sütőből kivévve diszítsük néhány rozmaringággal. Tálalhatjuk akármilyen körettel.

Jó étvágyat kívánok és áldott Húsvétot.

Forrás: mindmegette.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

510. honismereti rejtvényjáték – 2017.04.09.

A BOCSKAI RÁDIÓ
510. honismereti rejtvényjátéka. 2017. április 9.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára, Thúróczy András, Kaczvinszky Borbála, Ferenc Józsefné Crettier.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

509. honismereti rejtvényjáték – 2017.04.02.

A BOCSKAI RÁDIÓ
509. honismereti rejtvényjátéka. 2017. április 2.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Helyes megfejtők:  Jakab Márta, Thurner Klára, Thúróczy András, Kaczvinszky Borbála, Ferenc Józsefné Crettier

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Jön a kvótaper

A kormány komoly nyomásgyakorlásra számít a következő hónapokban a bevándorláspolitikája miatt az Európai Bizottság, a strasbourgi bíróság és civil szervezetek részéről. Lázár kijelentette: a Csíki sör megvédése is nemzeti érdek volt.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön példaként azt mondta, hogy az Európai Bizottságtól a kötelező betelepítési kvóta elfogadása érdekében várható nyomásgyakorlás Magyarországra. Hozzátette ezzel kapcsolatban, hogy a kormány úgy tudja: a közeljövőben kitűzik a kvótapert. Emellett több, a magyar bevándorláspolitikát érintő strasbourgi döntés is várható a következő időszakban ugyancsak “a nyomásgyakorlás jegyében”.

Lázár János szerint mindehhez partnert is találtak Magyarországon, a Magyar Helsinki Bizottságot, amely mára “politikai szervezetté” vált. A miniszter azt kérte a Helsinki-bizottságtól, hogy ha valóban elvi ügynek tekintik a munkájukat, akkor a két bangladesi ügyében – akiket a szervezet képviselt – a strasbourgi bíróság döntésével neki megítélt 2,7 millió forintot ajánlja fel a határon dolgozó karitatív szervezeteknek.

A Csíki sör megvédése is nemzeti érdek volt

A kormány megkeresi a módját, hogy a nemzeti érdekeket megvédje – jelentette ki Lázár János a csíki védjegyvitára és a kettős élelmiszerminőségre utalva. Szerinte a Csíki sör és a Heineken közti megegyezés egy összefogás eredménye volt , amelynek értékelése szerint az a tanulsága, hogy meg lehet oldani nehéz ügyeket is.

A miniszter beszélt a CEU-val kapcsolatos ügyről is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Mától szigorúan zár a határzár

Ma életbe lép a megerősített jogi határzár, a korábbinál szigorúbb szabályok értelmében a menedékkérőknek a határon lévő tranzitzónákban kell kivárniuk kérelmük jogerős elbírálását.

Az Országgyűlésben március 7-én, a kormány javaslatára elfogadott törvénymódosítások szerint tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben menedékjogi kérelmet kizárólag személyesen, a határon lévő tranzitzónákban lehet benyújtani. A menedékkérőnek a kérelme jogerős elbírálásáig a tranzitzónában kell várakoznia, azt csak kifelé – vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé – hagyhatja el.

Azokat a 14 és 18 év közötti külföldi gyermekeket, akik kísérő nélkül érkeznek, szintén a tranzitzónában helyezik el a menekülteljárás idejére. A 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak esetén azonban továbbra is biztosított a gyermekvédelmi intézményi elhelyezés. A változás értelmében aki nem a neki előírt helyen tartózkodik, szabálysértést követ el.

A szigorítás következtében a válsághelyzetben a rendőrök Magyarország területén – vagyis nem csak a határtól számított 8 kilométeres sávon belül – feltartóztatják az itt jogellenesen tartózkodó külföldieket, és a határkerítés kapuján átkísérik őket, kivéve, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel.

A Belügyminisztérium korábbi közlése szerint a határzár célja, hogy tisztázatlan státuszú migránsok ne mozoghassanak szabadon az ország, illetve az Európai Unió területén, és ezzel csökkenjen a migráció biztonsági kockázata. A szaktárca szombaton azt közölte, a rendőrség, a honvédség és a bevándorlási hivatal felkészült a megerősített jogi határzár életbe lépésére. A röszkei és a tompai tranzitzónában összesen 324 konténert telepítettek, bővítésük folyamatban van.

A törvénycsomag – amely március 20-án jelent meg a Magyar Közlönyben – a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor szintet lépett a CEU-ügyben

A miniszterelnök szerint a Közép-európai Egyetem szabálytalanul működik. Ezt Orbán Viktor ma reggel mondta a Kossuth rádióban. A CEU visszautasítja, hogy csalást követne el. Az is kiderült, hogy nem találkozott Orbán Sorossal tavaly.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban emlékeztetett arra, hogy az Oktatási Hivatal vizsgálata szerint több külföldi egyetem működik szabálytalanul, köztük – mint fogalmazott – „Soros György egyeteme is”. A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: hiába milliárdos valaki, Magyarországon nem állhat a törvények fölött.

“Ha valaki Magyarországon folytat képzést, és közben magát külföldi, ez esetben amerikai egyetemnek tekinti, akkor a két kormány között megállapodást kell kötni. Ez most hiányzik.

Hozzátette:

“a csalás az csalás, akárki is követi el”.

Arra a kérdésre, hogy szerinte fél-egy év múlva is lesz-e Közép-európai Egyetem Magyarországon, Orbán Viktor azt válaszolta: nem a CEU-val tárgyalnak, az intézmény jövője az amerikai és a magyar kormány közötti megállapodáson múlik.

“A CEU-val nem kell tárgyalnunk, mert nem ők az amerikai kormány. Itt a magyar egyetemeknek van sérelmezni valójuk, mert a helyzet, amit a tisztázatlan jogi szabályok lehetővé tettek, az nem fair.

A Magyarországon működő egyetemek egy diplomát adnak ki: egy magyar diplomát és kész.”

Csütörtökön a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János politikai hisztériakeltésnek nevezte a Magyarországon működő külföldi egyetemek állami ellenőrzése körül kialakult vitát.

“Az ügynek a ránk bízott választópolgárok érdekeinek védelme a motivációja.

A következő egy év egy nemzetközi megállapodás megkötésére szükségszerűen elegendő kell hogy legyen. Minden, ami ezen túl van, az hisztériakeltés, ráadásul sok esetben politikai hisztériakeltés.

A CEU-t érintő törvényjavaslatot az oktatási államtitkár szerint sem szükséges visszavonni. Erről Palkovics László szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón beszélt.

“Én nem látom teljesíthetetlennek azokat a feltételeket, amelyekre a törvény hivatkozik.

Ezekről majd nyilvánvalóan tárgyalni kell.”

A CEU rektorhelyettese az InfoRádiónak azt mondta, hogy bár a CEU és a Közép-Európai Egyetem papíron valóban két intézmény, a CEU nélkül a magyar alapítványi iskola elveszítené értelmét. Enyedi Zsolt hangsúlyozta:

a jogszabály-módosításnak 3, kizárólag az ő intézményüket érintő passzusa van.

“Csak mi vagyunk olyanok, akik a külföldi székhelyünk szerinti országban nem folytatunk oktatási tevékenységet, csak mi vagyunk olyanok, akik a licenszszerződés jogi formuláját használva működünk, és mi vagyunk az egyetlen olyan egyetem, ahol jelentős számban dolgoznak az unión kívüli professzorok.”

Csaba László, a Közép-európai Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének közgazdász professzora úgy fogalmazott:

a módosítás elképesztő, ezért vissza kellene vonni.

“Azt gondolom, hogy egy jól működő egyetemet sarokba szorítani anélkül, hogy erre ez az intézmény okot adott volna, ez mindenképpen elgondolkodtató, és majd elszámolnak a lelkiismeretükkel is.”

Visszautasítják, hogy csalást követnének el

A CEU péntek délelőtt közleményében reagált. Azt írták: teljes mértékben visszautasítják Magyarország miniszterelnökének azon hamis állítását, hogy a CEU csalást követ el.

Kiemelik: ellentétben a Miniszterelnök kijelentésével, jelenleg nincsen érvényben olyan törvény Magyarországon, amely megköveteli, hogy az egyetemek származási országukban is folytassanak képzést annak érdekében, hogy Magyarországon diplomát adhassanak ki.

A CEU jogosult (akkreditált) arra, hogy magyar és amerikai diplomát adjon ki. Leszögezik: 25 éve a magyar törvényeket betartva vesznek részt a magyar felsőoktatásban – bármilyen ennek ellentmondó kijelentés hamis. Azt is megjegyezik, hogy a Miniszterelnök kijelentésével ellentétben egyetemünk hivatalosan bejegyzett és világszerte ismert neve Közép-európai Egyetem.

Miután a sajtóból értesültek a fejleményekről, az üggyel kapcsolatban hétfőn összeül a Magyar Rektori Konferencia.

Nem találkozott Orbán és Soros

Pénteken az Index azt is megírta, hogy Kamu a tavaly nyári titkos Orbán-Soros megbeszélésről szóló hír. 2017. február 2-i számában írta a Figyelő, hogy “Lapunk úgy értesült, hogy tavaly nyáron volt egy megbeszélés Soros György és Orbán Viktor között, amelyen a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy nem nyúlnak a CEU-hoz.”

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke akkor és később sem erősítette meg ezt az információt, az Index viszont Soros György sajtófőnökétől most rövid, de velős választ kapott: “Nem igaz”.

Összefogást szeretnének

A CEU késő délelőtt egy újabb közleményt is kiadott. Ebben leszögezik:

“A CEU irányába megnyilvánuló hazai és külföldi támogatás nagyon sokat jelent az egyetemnek, szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy

akadémiai szabadságunk védelme nem pártpolitikai ügy.

Az akadémiai szabadság minden magyar állampolgár ügye kell hogy legyen.

A CEU nem kezdeményez, támogat, vagy hagy jóvá semmilyen politikai szervezet által rendezett nyilvános tüntetést.

Őszintén hiszünk abban, hogy a magyar állampolgárok politikai meggyőződésüket félretéve, közös erővel védik meg a magyarországi felsőoktatási intézmények szabadságát” – tudatta az egyetem.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbánék aláírták az EU-nyilatkozatot

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.

Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.

A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként.

Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, “szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban”, összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködéshez.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a munkát nem végzi el senki a magyarok helyett, minden népnek gondoskodnia kell saját biztonságáról és jólétéről.

Joseph Muscat máltai kormányfő, az EU soros elnöke elsőként fotózta le és tette fel közösségi internetes honlapjára a szombati római EU-csúcstalálkozó aláírt zárónyilatkozatát.

Több állam- és kormányfő is mobiltelefonjával szelfi-felvételt készített magáról a zárónyilatkozat aláírt példányával.

Időközben az olasz hatóságok folyamatos ellenőrzik a Rómában készülő tüntetésekre érkezőket: sisakokat és pajzsokat foglaltak le, és az Olaszország más részeiből érkezők egy részét be sem engedték a fővárosba.

Tüntetők egy csoportja szögesdróttal lezárta Róma egyik külvárosi hídját, ahonnan az Európa-ellenes menet indul, ezt a rendőrök eltávolították.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Orbán Viktor: nagy hibákat követtünk el

Az Európa előtt álló kihívásokkal foglalkozott az Európai Néppárt ma záruló, kétnapos máltai kongresszusa.

Orbán Viktor miniszterelnök egyebek közt arról beszélt, “nagy hibákat követtünk el“, az uniós külpolitika hozzájárult a Közel-Kelet és Észak-Afrika destabilizációjához. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke Máltáról nyilatkozva azt is el mondta az InfoRádiónak: Magyarország nincs a többsebességes Európa ellen.

“Az Európai Unió jövőjéről beszélt a kongresszuson a miniszterelnök. A beszéd lényege az volt, hogy a világ legjobb helye Európa, és örülhetünk hogy a kommunizmus évtizedei után sikerült az európai lét részeseivé válnunk. Ugyanakkor komoly félelmek övezik az európai jövőt, és ebben a több szinten megjelenő válságok játsszák a legfontosabb szerepet, így a gazdasági válság, a migrációs válság, a védelmi válság és a külpolitikai válság, ami hozzájárul a radikális pártok megerősödéséhez Európa-szerte” – mondta Németh Zsolt.

Orbán Viktor szerint radikális önvizsgálatra van szüksége Európának és az Európai Néppártnak. Világossá kell tenni, be kell vallani az elmúlt időszakban elkövetett különféle hibákat és korrigálni kell őket.

Németh Zsolt szerint a legfontosabb feladat most az, hogy “egy határozott lépéssel meg kell teremteni az európai védelmi uniót.”

Magyarország és a sebességek

Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke a kongresszus elején arról beszélt, hogy el kell fogadni a többsebességes Európát. Ezzel kapcsolatban Németh Zsolt elmondta: Magyarország a kétsebességes európát nem támogatja, mert ez az EU kettészakítását jelentené. “Mi az egységes Európa mellett vagyunk elkötelezettek. Ugyanakkor az egységes Európa nem zárja ki a több sebességet. Ez bizonyos értelemben már ma is létezik: változó geometriájú országcsoportok változó jellegű integrációs együttműködésben vesznek részt. Ilyen például az eurózóna vagy a schengeni együttműködés, és ilyen megerősített együttműködésben mélyülhetne el a védelmi együttműködés is.

Magyarország tehát nem ellenzi a többsebességes Európa koncepcióját, ha az egyes körök egyúttal nyitva vannak minden olyan ország felé, akik első körben nem kívánnak valamelyik együttműködéshez csatlakozni” – fejtette ki a parlament külügyi bizottságának elnöke.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Bejelentették a Brexitet

Tim Barrow nagykövet átadja az 50. cikkelyt Donald Tusknak
Megküldte az értesítést a brit kormány a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról, hivatalosan elindítva ezzel az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot – jelentette be szerdán Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Theresa May úgy fogalmazott: nincs visszaút, az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.

“Kilenc hónap után az Egyesült Királyság megküldte az értesítést” – írta az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testület vezetője a Twitteren, röviddel azután, hogy Tim Barrow, az EU melletti brit nagykövet átadta neki a Theresa May miniszterelnök által aláírt levelet.

Tim Barrow nagykövet átadja az 50. cikkelyt Donald Tusknak

Az 50. cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan elindítja – a kilépési folyamatot, kétévi időtávlatot meghatározva a tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokra. Ennek alapján a brit EU-tagság 2019 márciusában szűnhet meg, hacsak a felek nem állapodnak meg a folyamat meghosszabbításáról. Ehhez azonban az Európai Unióban maradó többi 27 ország egyhangú beleegyezésére lenne szükség.

Theresa May: nincs visszaút

Theresa May, aki néhány perccel a cikkely átadása után a londoni alsóházban kijelentette:

a brit EU-tagság megszűnése azt jelenti, hogy

a brit törvényeket a jövőben “nem Brüsszel, hanem a londoni, az edinburghi, a belfasti és cardiffi parlamentek” hozzák.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit kormány a kilépési tárgyalások korai szakaszában megállapodást szeretne elérni az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok jogainak garantálásáról, de ezzel egy időben, viszonossági alapon egyezségre akar jutni az EU-tagállamokban élő britek jogosultságainak garantálásáról is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,432FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe