Szombaton, június 4-én, Clevelandben Trianoni megemlékezésre került sor az Evangélikus gyülekezet szervezésében a Nyugat Oldali Református templom alagsori termében.
A programot Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkész vezette, aki elsőként Mezei András atyát a Szent Imre Római katolikus templom plébánosát szólította a mikrofon elé. András atya imában kért áldást az alkalomra majd gyerekkori emlékeiről beszélt, nagy érzésekkel áthatva, azokról az időkről, amikor tudomására jutott, hogy Trianon miatt tartozik székelyföld Romániához. Visszaemlékezett, hogy az iskolában nem szabadott énekelni a magyar himnuszt és a tanárok nem taníthattak semmit Magyarországról és annak történelméről, mert meg voltak félemlítve. Egy történelem tanárt börtönbe is zártak Ditróban ezért. Beszéde végén kifejtette, hogy nagyon fontos az, hogy itt a diaszpórában is a fiataloknak legyen magyar identitás tudatuk, csatlakozzanak a magyar kultúrának a megőrzéséhez és ne csak a „hedonista fogyasztó-társadalomnak” éljenek.
A program a Kis Énekkar szolgálatával folytatódott, Nt. Tamásy Zoltán vezetésével. A hallgatók nagy örömére a következő jól ismert dalt is énekelték:
Mert a haza nem eladó. Ezüst pénzre sem váltható. Mert a haza lelked része, Határait belédvéste.
Tamásy Viola és Dr. Vásárhelyi Zoárd hazafias hangvételű verseket szavaltak, miután Dr. Fazekas László nyugalmazott baptista lelkész lépett a pódiumra, hogy ünnepi beszédét elmondja a hallgatóknak.
Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a Trianoni szerződést nem lehet szerződésnek nevezni, mert a magyar fél „kényszerintézkedésekkel” volt rávéve, hogy írja alá a „papírt”, amit ezek után nem lehet szerződésnek nevezni. Folytatva egy érdekes allegóriát állít fel, rámutatva arra, hogy a trianoni kényszeraláírás (“diktátum”) pénteken történt meg, amely nap a keresztény egyházban a keresztút vége. A trianoni ország csonkítással, „Magyarország a népek krisztusa lett”, ugyan úgy, mint ahogy Jézust is keresztre feszítették nagypénteken.
Rámutatott arra is, hogy a diktátumnak tragikus következményei voltak. Többek között a két személy, aki a magyar delegációt alkotta és aláírta a diktátumot, később a rájuk nehezedő tragédia súlya alatt öngyilkosok illetve elmebeteggé lett.
Beszéde végén, reménysugarat látta megvillanni azáltal, hogy Magyarország mostani kormánya anyagi támogatást nyújt a határokon túlra szakadt magyar iskoláknak és kulturális intézményeknek és így legalább egy „kulturális autonómia” jöhet létre. Záró mondataként pedig ezt mondta: „Egy reménységünk van: Isten áldd meg a magyart”.
A megemlékezés Simon Judit szép szólójával folyatódott, amikor előadta a Csík zenekar – szívszorongató „Trianon himnusz” című dalát.
Ezek után Böjtös László, Magyarország clevelandi tiszteletbeli főkonzulja hívta fel a figyelmet arra, hogy lehet élni magyar életet Magyarország fizikai határain kívül is, de még a diaszpórában is, ha megtartjuk magyar nyelvünket és magyar kultúránkat csatlakozva a magyar közösségekhez. Majd záradékul, Reményik Sándor, ”Eredj, ha tudsz!” című versét áthatóan szavalta el.
A megemlékezés Szentkirályi Ödön szavalatával fejeződött be, amikor mi is együtt Reményik Sándor gondolatával éreztük, hogy „Nem nyugszunk bele!”
A megemlékezés után az evangélikus gyülekezet asszonyai finom vacsorával vendégelték meg a résztvevő vendégeket.
Trianonról mutatott be magyar dokumentumfilmet június 4-én, a Trianon évfordulóján a Duna Televízió. A könyv titka című huszonhat perces produkciót Vujity Tvrtko rendezte.
Van egy könyv, amelyről tud, olvasott, tanult minden magyar ember, viszont még senki sem látta. Hosszú nyomozás után kinyílt egy francia kisváros páncéltermének ajtaja, Vujity Tvrtko pedig fellapozhatta a trianoni békeszerződés egyetlen eredeti példányát. Az 524 oldalas könyv és a benne lévő döbbenetes titok – erről és a hat országon keresztül tartó nyomozásról szól a film. Jön a hihetetlen történet egy ismeretlen magyar rejtélyről – olvasható a Duna ajánlójában.
„Megpróbálom újraértelmezni Trianont, úgy, ahogy magyar tévében még nem lehetett látni. Ez egészen biztos. Utazásos, érdekességeket felvonultató film, amiben mindenki számára lesznek újdonságok. Ezt azért merem kijelenteni, mert azok a szakértők is csak néztek, akikkel együtt dolgoztam a filmen. Hiszem, hogy a filmmel kapcsolatban elkezdődhet egy újrapozícionált, normális társadalmi vita. Ez a célom, és nem több. Nem akarom megváltani a világot” – nyilatkozta Vujity Tvrtko az Indexnek adott interjújában.
A tudatlanságom és a sok kérdés miatt nyúltam hozzá a témához – mondta Vujity Tvrtko az M1 tv délelőtti műsorában. – Azt láttam, hogy sok embernek nagyon sok minden van a fejében Trianonnal kapcsolatban. Amikor a Facebook-oldalamon elkezdtem promotálni a filmet, akkor mindenki megírta hozzászólásában a „tutit”. Nagyon sokan tudnak Trianonról, de sok mindent rosszul.
Rengeteg a legenda. A kettévágott városoknál a hajózható folyók kapcsán például, hogy Georges Clemenceau-nak magyar menye volt, ami igaz. A francia politikus viszont annyira utálta a nőt, hogy megbüntette a magyarokat, ez viszont nem igaz – mondta.
II János Pál pápa elkérte a könyvet, és átolvasás után megállapította, hogy ez annyira igazságtalan, hogy azonnal meg kell semmisíteni, ami nem igaz. Szintén ilyen, hogy 100 év után lejár a szerződés, és 2020-ban Magyarország mindent visszakap, ami megint csak nem igaz.
Annyi legenda terjeng, hogy elhatározta, bemutatja, de másként – tette hozzá az újságíró.
A filmet megnéztem és mindamellett, hogy szemeimmel én is láthattam azt a könyvet, amely feldarabolta hazánkat, a film tartalmazott számomra tényleg újdonságokat is. Megtudtam, hogy Magyarországnak volt egy Kínai gyarmata több mint egy évtízedik, amít akkoríban a mi Kis Kínánkanak hívtak. Egy másik dolog, amire Tvrtko a közfigyelemt felszeretné hívni az, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zajta határmenti kis falú megkaphatja-e a Communitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Község címet, ezzért pedig hivatalos beadvánnyal a Magyar parlamenthez fog fordulni.
Közel egy évszázad után ismét van nagyharangja a ditrói templomnak
„Hazaérkeztem 2016” – olvasható az aranyozott felirat egyik szalagon, amely az újonnan öntött ditrói harangot díszíti, egy másikon feketével az évszám: 1917. A harang a 99 évvel ezelőtt összetört Szent István nevű elődjének mására készült Székelyudvarhelyen, Lázár Imre öntőmester műhelyéből. Elődje mására készült, amit kilencvenkilenc éve, az első világháború idején „soroztak be” – azóta üres a Jézus Szent Szíve templom déli tornya. 22 mázsás volt a Szent István nevét viselő régi, és ekkorára rendelték az újat is. A 110 kilós harangnyelv és a felszereléséhez szükséges szerkezet növelték tömegét – pontosan 25 mázsára.
„Történelmünk során a harang és az ember kapcsolata nagyon furcsán alakult. A harang sokszor életeket mentett, és hogyha ágyúvá változott, akkor életeket oltott. Kívánom, hogy ez a harang a megüresedett toronyból soha többé ne kerüljön le, soha ne oltson életet, mindig zengje Ditró büszkeségét. Szívet melengető és fület recsegtető hangjával hívjon mindenkit misére, hirdesse azt, hogy egységes a ditrói nép” – hangzott Puskás Elemér községvezető üdvözlőbeszéde.
A nagyharang június 3-ig volt megtekinthető a templom bejárata előtt, ekkor, Jézus Szent Szíve ünnepén, a 11 órakor kezdődő búcsúünnep keretében áldották meg, és helyezték a toronyba.
Az ünnepségen Csibi Lóránd kollégánk is jelen volt.
Az harangnak van clevelandi jelentősége is, amely a harangra van írva nagy betűkkel:
A JÉZUS SZÍVE NAGYHARANG KÉSZÜLT ISTEN NAGYOBB DICSŐSÉGÉRE, JÉZUS SZÍVE TISZTELETÉRE, A DITRÓI HÍVEK LELKI ÜDVÉRE, AZ ÚR 2016. ÉVÉBEN, BARÓTI LÁSZLÓ SÁNDOR PLÉBÁNOS SZOLGÁLATA IDEJÉN, AZ I VILÁGHÁBORÚBAN (1917-BEN) ÖSSZETÖRT 22 MÁZSÁS, SZENT ISTVÁN MAGYAR HARANG HELYÉBE. A DITRÓI SZÜLETÉSŰ FT. SIKLÓDI SÁNDOR A CLEVELAND SZENT IMRE MAGYAR PLÉBÁNIA PLÉBÁNUSA ÉS SOK SZEGÉNY EMBER ADOMÁNYÁBÓL AKIKÉRT EZ A 22 MÁZSÁS NAGYHARANG SZÓL. A HARANGOT FT. ÉS NM DR. JAKUBINYI GYÖRGY ÉRSEK ÁLDOTTA MEG, 2016. JÉZUS SZÍVE ÜNNEPÉN.
Fontos kötet jelent meg nemrégiben Magyarországon. Lucian Boia bukaresti professzor hazája nacionalista történelemszemléletét haladja meg, s még a román nemzeti ünnephez, az 1918-as erdélyi „egyesítési” népgyűléshez is némileg kritikusan viszonyul. Szerinte Erdélyre nem volt történelmi joga Romániának.
A bukaresti professzor, Lucian Boia Vesztesek és győztesek. Az első világháború újraértelmezése címűesszéje abba a sorozatba tartozik, amelyben a 71 éves történész hazája történelmi mítoszaival birkózik. Boia nem ismeretlen nálunk sem: Miért más Románia? és A Nyugat hanyatlása című kötetei magyarul is olvashatók. Mostani, a Cser Kiadónál megjelent művéből nekünk, magyaroknak több gondolat is rendkívül fontos:
1. Kifejezetten Trianonról nem állítja, hogy igazságtalan lenne – legfeljebb, hogy a magyarok „igazságtalanságnak” tartják. A versailles-i békerendszer szerinte „részleges igazságot szolgáltatott Európa nemzeteinek”, de ehhez „gyakran igazságtalanság kapcsolódott”.
2. Elismeri, hogy Erdélyre Romániának nem volt történelmi joga, Besszarábiával és Bukovinával ellentétben – román történész ezt ritkán fogalmazza meg ennyire élesen.
3. Az erdélyi románok jobban örültek volna az autonómiának: Románián belül is (1918 után), de korábban akár egy föderatív Habsburg-monarchiában is. Az első világháború előtt ezt akár jobban is szerethették volna, mint a Kárpátokon túli Romániával, a Regáttal való egyesülést – ezt a gondolatot a magyar szakértő, Zahorán Csaba a kötet előszavában emeli ki, mint román történész részéről ritkán megfogalmazott állítást.
4. A duális monarchián belüli erdélyi autonómiát azonban ellehetetlenítette Magyarország kiválása az Osztrák-Magyar Monarchiából 1918 őszén. Az erdélyi románok Bécs és Bukarest között még hezitáltak volna, de Budapest és Bukarest közül csak az utóbbit választhatták.
5. Erdély 1918 utáni hovatartozását nem kérdőjelezi meg. Etnikailag román többségről ír, legfeljebb a városokban említ magyar és szász erős befolyást, magas részarányt. Szerinte az elmúlt majdnem száz év alatt etnikailag egységesebbé váltak a térség nemzetállamai, így Románia is. (Közben a soknemzetiségű államok – Jugoszlávia és Csehszlovákia – szétestek.)
6. A gyulafehérvári román népgyűlés (az 1918. december elsejei „egyesítés”: Erdély egyesítése a Kárpátokon túli román fejedelemségekkel) nem pótolhatta a népszavazást. Boia szerint a népgyűlésen nem vettek részt a magyarok és a szászok, s a gyűlést a román hadsereg bevonulásakor tartották. Ezzel a legfőbb román nemzeti ünnephez viszonyult kritikusan.
7. A szerencsés Románia: Bukarest az antant mellé állva az első világháborúban Erdély megszerzésére tört. De ezzel lemondott az antanthoz (Oroszországhoz) tartozó Besszarábiáról. Végül az antant úgy nyert a háborúban, hogy a cári Oroszország összeomlott, így Erdély és Besszarábia, sőt Bukovina is Nagy-Románia részévé vált a két világháború között.
Miért volt szerencsés Románia?
Boia azt a kérdést veti fel, amit történészek ritkán: Mi lett volna, ha…?Valójában nem lépi át a tudományosság határát e történelmietlen kérdéssel. Inkább az első világháború korába invitál minket. Az akkori román politikusok előtt álló alternatívákat vázolja fel. Nem utólag visszavetítve nézi a történelmet, hanem folyamatában vizsgálja az események alakulását.
A kor egyúttal az az időszak, amikor „oly sok szerencse” érte az országot (a kifejezés Petre P. Carp konzervatív, németbarát román politikustól származik), hogy kialakulhatott Nagy-Románia. E „szerencsekorszak” már az első világégés előtt elkezdődött, és a balkáni háborúkban részt vevő államok folyamatos pálfordulásai, valamint az első világháborús román szerep következtében folytatódott.
Boia szerint az első világháborúban vagy az antant, vagy a központi hatalmak mellé kellett állnia Romániának. A döntés csak utólag tűnik egyszerűnek, miután tényleg hatalmas területeket szerzett délnyugati szomszédunk.
A román elit ugyanis valójában megosztott volt. Az egyik legnagyobb politikai tömörülés, a konzervatívok egy része ugyanis németpárti volt (de a liberálisok között is akad néhány ilyen politikus). Ők tehát Besszarábiát akarták Oroszországtól. E cél elérése érdekében a háború előtt a németek által irányított szövetséghez kellett volna csatlakoznia a románoknak.
Besszarábiával szemben a másik verzió Erdély megszerzése volt. A kettő együtt azonban 1914-ben nem volt reális. Ha valakinek Erdély volt fontos, akkor az antant mellé kellett állnia. Ezt tette végül a román politikai elit.
Dupla árulás
A korábban a központi hatalmaknak tett ígéreteikkel szemben 1916-ban ugyanis a románok megtámadták Ausztria-Magyarországot: Erdélybe törtek be. Ám gyors vereséget szenvedtek, és Bukarest a központi hatalmak uralma alá jutott. Csak Moldvában tudták tartani a franciák által újjászervezett románok az antant keleti frontjának déli szakaszát. Ott az oroszokkal együtt küzdöttek, míg 1918-ban összeomlott a cár uralma. Ekkor a románok különbékére kényszerültek Berlinnel és Béccsel. 1918-ban így voltaképpen az antantot is elárulták.
Ám a történet tovább bonyolódott: miután Oroszország összeomlott, hamarosan ugyanilyen sorsra jutott a Német Birodalom is. Az Osztrák-Magyar Monarchia pedig szinte pillanatok alatt szétesett. Ez a románok sosem látott szerencséjét hozta meg: nemcsak Erdély, hanem Besszarábia, Dél-Dobrudzsa és Bukovina is az övék lett. Ez azonban nehezen igazolható történelmi érvekkel.
Boia itt teszi a bevezetőben ismertetett fontos megjegyzését: Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre, hiszen Besszarábia valóban 1812-ig román fennhatóság alatt állt, Erdély viszont sosem képezte a román fejedelemségek részét. Meg kell azért jegyeznünk, hogy Besszarábiát a cári Oroszország összeomlása miatt Románia már 1918 elején megszerezte a Német Birodalommal és Ausztria-Magyarországgal kötött különbékében – erről Szász Zoltán ír az Erdély története című sorozatban.
Trianonról
Ami pedig a békerendszert illeti, Boia az Igazság és igazságtalanság Versailles-ban címet viselő fejezetben tárgyalja a kérést: „A legyőzöttek szemszögéből egy-egy béke egyszerűen diktátum volt, és következményeit tekintve elfogadhatatlan. A németek nem tudtak beletörődni a versailles-i békeszerződésbe, felháborodásuk egyenesen vezetett a második világháborúhoz. A nácik okozta katasztrófa után viszont Németország felelősséget vállalt még az első világháborúért is, lemondva minden további követelésről. Egyedüli tiltakozónak Magyarország maradt, amely Trianont máig égbekiáltó igazságtalanságnak tekinti.”
Látható, hogy Boia nem a saját véleményét írja, amikor igazságtalanságról beszél, hanem egészen más a szándéka: túl akar lépni a nemzeti narratíván. Így jutunk el műve lényegéhez: „Lehet-e nemzeti előítéletek nélkül beszélni a ’versailles-i rendszerről’? Választ is ad saját kérdésére: „Nem könnyű, de érdemes megpróbálni, ha Európa történelmét másként akarjuk elmondani, mint a saját ’igazságunkat’ a többiek ’igazságával’ (illetve ’igazságtalanságával’) szemben megfogalmazó nemzeti történelmek egyszerű csokraként.”
Vagyis Boia nem az igazságosság–igazságtalanság tengelyén elemzi a történteket: „legyen ez a szerződéssorozat akár jó, akár rossz (vagy jó is meg rossz is) az eltérő nézőpontok függvényében, mégis ez a mai Európa keresztlevele. A második világháború után, majd jóval később, a kommunista tömb összeomlását követően végbement területi változások nem módosították érdemlegesen a kontinens térképét az első világháborút lezáró rendezéshez képest. Sőt, több az első világháború nyomán kialakult nemzetállam vagy utódaik azóta sokkal homogénebbek lettek, létezésük indokoltsága ma kevésbé vitatható, mint 1918-ban. Az akkor megszületett rend visszafordíthatatlan.”
Boia kiesik a szerepéből
Vagyis Boia itt már nézőpontot vált, mégiscsak a jelenkorból tekint a versailles-i rendszerre, és kiesik a Mi lett volna ha… kérdésfeltevő szerepéből. Vagyis szinte utólag igazolja ezeknek az államoknak a létrejöttét. Azért elismeri: a térségben a kisebbségek sehol sem élveztek kollektív jogokat (a balti államokat leszámítva), és „a kisebbségeket magukba foglaló nemzetállamok ezután inkább a francia típusú politikai nemzet modelljét adaptálták”.
Végül is szerinte a „versailles-i rendszer” ha kezdetben nem is hozott létre „kifogástalan” nemzetállamokat, kiindulópontot jelentett azok „nemzeti jellegének időben elhúzódó konszolidációjához, a többségi nemzet javára és a kisebbségek kárára”. Szerinte a nemzetállam ugyanis „a maga módján eleve asszimilál”, ám ez az asszimiláció szerinte „a második világháborúban, majd a kommunista korszakban kiegészült az etnikai és kulturális homogenizáció erőszakos programjával” (holokauszt, németek kitelepítése-kivándorlása). Boia végül leszögezi: „a legdrámaibb döntés, Ausztria-Magyarország feldarabolása, már csak a tények szentesítése volt. A birodalom magától omlott össze, és a békekonferencia nem tett mást, mint hivatalossá tette az új helyzetet”.
Fejtő Ferenc monarchiát sirató, Magyarországon jól ismert műve, a Requiem egy hajdanvolt birodalomért nyomán, nem is meglepő, hogy Boia elismeri: az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása megbontotta a térség geopolitikai egyensúlyát. Ugyanis a versailles-i rendszer figyelmen kívül hagyta a földrész biztonságát – véli. Az első világháború előtt jól működő hatalmi egyensúly bomlott fel. Bár a nemzetállamok léte szerinte igazságosabb volt, mint a soknemzetiségű birodalmaké, de ezek az államok nem tudták sem magukat megvédeni, sem Európa biztonságát garantálni. Ráadásul hozzátehetjük ehhez: az egyensúlyhiány máig sújtja térségünket, hiszen a létrejött kisállamok (ezeknek a „nyomorúságáról” Bibó István írt sokat) kiszolgáltatottá váltak a nagyhatalmi játszmáknak a 20., sőt – úgy tűnik – a 21. században is.
Ezért harcol Magyarország kormánya is – jelentette ki Tőkés László.
Vissza kell szerezni – a trianoni békediktátummal megcsonkított – nemzeti önrendelkezésünket, ezért harcol Magyarország kormánya is – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott, Trianonra emlékezünk című rendezvényen pénteken Jászkiséren.
Tőkés László a trianoni emlékműnél összegyűlt mintegy száz ember előtt arról beszélt, hogy a nemzeti önrendelkezés “erre a kis Magyarországra terjedjen ki”, de ők “odaát” a korlátozott kisebbségi nemzeti önrendelkezésért és az autonómiáért küzdenek, Székelyföld és Partium területi autonómiájának és a magyar nemzeti közösség országos kulturális autonómiájának megszerzéséért.
Már csak arra kell ügyelni, hogy a múlt ne kísértsen tovább – mondta, hozzátéve: az utódállamok magyarellenessége még mindig nagy terhet jelent, a kommunizmus is kísért a maga internacionalizmusával, ahol pedig már elmúlt, helyébe lépett a nemzetidegen kozmopolitizmus.
Azt mondta “alighogy kijöttünk a kommunista agymosás és a kádári amnézia időszakából”, ma már a kozmopolita identitásvesztésnek vagyunk tanúi a fiatalok és a gyermekek körében. “Egy önkéntes Trianon fenyeget”, amely demográfiai téren, a magyarság elapadása révén vagy az asszimilációval következik be – idézte Beke György erdélyi író szavait.
Tőkés László szerint amit nem végeztek el a nagyhatalmak és Trianon, azt mi fogjuk akkor, “ha nem változtatunk gondolkodásunkon, magatartásunkon, hitünkön, politikánkon”. Az összetartozás legyen a motiváció az identitásunkhoz való ragaszkodáshoz, “és ez egyet jelent mindennel, ami a magyar ember számára értékes”- mondta.
Emlékeztetett: 14 millió ember vándorolt el Kelet-Európából a becslések szerint az elmúlt huszonöt évben, közülük Magyarországról néhány százezren. Vissza kell találni egymáshoz az összetartozás jegyében, fel kell karolni a kárpátaljai magyarságot, mint hajdan a balkáni háború üldözötteit – emelte ki.
Tőkés László hangsúlyozta, hogy az összetartozás napján nem kerülhető meg az a gyász, az emlékezés. Kossuth Lajos Aradot nevezte a magyar Golgotának, de ez a kifejezés illik Trianonra is, hiszen az egész ország felett hajtották végre egyetlen tollvonással a halálos ítéletet – mondta. A nagyhatalmak ácsolták a keresztet , de a “kivagyiságon alapuló gőgös magyar részvétel” sem hiányzott. “Károlyi Mihály volt magyar miniszterelnök szálláscsinálója lett Kun Bélának, a kommunizmusnak” – tette hozzá.
1989-ben leomlottak a “bennünket elválasztó trianoni határfalak” is, és feltámadott a nemzeti szolidaritás, együttérzés minden magyarban – fogalmazott.
A 2004. december 5-ei sikertelen népszavazásról elmondta: nem a szavazópolgárokat hibáztatja, hanem azokat, akik “eltanácsolták őket a szavazóurnáktól”, akik 23 millió román munkavállalótól féltették Magyarországot. Akik a magyarok befogadására restek voltak, most kitárnák Magyarország kapuit a migránsok előtt – folytatta, megjegyezve: “az idegeneket is szeretjük, de a magyarokat nem hagyjuk cserben és magyar hazánk magyarságát védjük”.
A 2004-es népszavazás korrekciójának nevezte, hogy 2010-ben elindult a határok fölötti együttműködés politikája. Ennek köszönhető a kettős állampolgárságról szóló és a nemzeti összetartozás törvénye – emelte ki.
“A legfontosabb, hogy szeressük vissza Magyarországot, Kárpátalját, Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket, Drávaszöget, szeressük vissza akiket el akar tőlünk venni az idő, az Úr” – zárta beszédét az egykori királyhágómelléki református püspök.
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője a nemzeti összetartozás jelentőségét hangsúlyozva kitért arra, hogy a migránsok nem fegyverrel, nem golyóstollal, mint Trianonban, hanem hátizsákkal jönnek elfoglalni Európát, Magyarországot. Nem veszíthetjük el keresztény hitünket, magyarságunkat és európaiságunkat, mert Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké – hangsúlyozta.
Pintér Ferenc Jászkisér független polgármestere arról beszélt, hogy tanulni kell a trianoni békediktátumból, az összetartozást, egymás megbecsülését társadalmi hovatartozás nélkül is. Amíg egy nép saját hazájában, saját nemzettársainak esik egyéni érdekei miatt, addig a nemzet soha nem lesz egységes – fűzte hozzá.
A beszédek után megkoszorúzták a trianoni emlékművet.
Az Országgyűlés elnöke szerint ma a magyar nemzet egy összetartóbb és a magunk számára is láthatóbb közösséget alkot, mint ezelőtt nyolc-tíz éve.
Kövér László a Karc FM rádió Magyar hangok című műsorában pénteken azt mondta: június 4-e továbbra is egy gyászos nap a történelemben, a trianoni tragédiát a mai napig részben nem tudták feldolgozni, részben a következményeket nem tudták kiküszöbölni. Ugyanakkor a magyar életerőről, a magyar közösségek megmaradás iránti vágyáról eltökéltségről is árulkodik az azóta eltelt időszak és ez felfogható egyfajta sikerként is – mutatott rá. Úgy fogalmazott: vannak olyan szituációk, amikor a túlélés is önmagában siker.
Ugyanakkor új korszak kezdődött a gondolkodásban és együttműködésben, szerinte a magyar kormány eltökélt, következetes és építő nemzetpolitikájának eredményeként nemcsak a Kárpát-medencei magyarság közösségei erősödtek meg lélekben, és egyik-másik helyen politikailag is, hanem a világban szétszóródott magyar nemzet más, diaszpórában élő közösségei is.
A székelység szimbólumait érintő felvetésre az Országgyűlés elnöke azt mondta: a székelység a magyar nemzet megmaradásáért folytatott küzdelmének a szimbólumává vált. A többi közösség is őket tekinti példának, a székely zászló és a székely himnusz ezért válhatott többé, mint pusztán egy 800 ezres lélekszámú közösség önazonosságának jelképei. A székely himnusz ma már nem véletlenül hangzik el minden ünnepség végén a magyar után, van amikor spontán módon. A székely zászló szerinte nem utolsósorban a románok agresszív politikájának az eredményeként vált a trikolór mellett egy nemzeti jelképünkké.
Azt mondta, azért döntött úgy, hogy az uniós helyett a székely zászló lobogjon az Országgyűlés épületén, mert méltánytalan az az elbánás, amiben az unió részesíti a magyar nemzeti közösségeket a határainkon kívül, de méltánytalan és felháborító az is, ahogy az unió intézményei viszonyulnak 40 milliónyi kisebbségben élő európai polgárhoz. “Ha az unió úgy bánik a kisebbségi sorban élő polgáraival, mint bizonyos alternatív szexuális szokásoknak hódoló emberek jóval kisebb tömegével”, akkor a helyzet megérik arra, hogy a székely lobogót ott használják, ahol arra okvetlenül szükség van – fejtette ki. Hozzátette: a zászló kitűzésével szerinte sikerült az összetartozást erősíteni. Az ilyen gesztusok azt üzenik, van bennünk elég erő, hogy megvédjük magunkat, önazonosságunkat. A határon túl rekedtek, idegen államok impériuma alatt élő közösségek tagjai pedig azt érzékelhetik, hogy van Magyarországon irántuk együttérzés, szolidaritás – közölte.
Kövér László a migrációval összefüggésben arról beszélt, ez a kérdés is alkalom, hogy felhívják a figyelmet a többségi nemzetek politikusainak arra, vannak olyan erők a háttérben, amelyek általában szeretnék a nemzeteket eltörölni és egyfajta globális semmibe homogenizálni. A globális tendenciák abba az irányba visznek bennünket, ha nem állunk ellent, hogy általában véve megszűnik Európa kulturális, nyelvi sokszínűsége. Ennek nagyon fontos eszköze az illegális migráció erőltetése, szervezett végrehajtása – mutatott rá.
Kitért arra is, hogy bármerre járt, a Kőrösi Csoma Sándor programot mindenütt dicsérettel illették a magyar közösség részéről. Szavai szerint valamit nagyon megtaláltak, valamire nagyon ráérzett a nemzetpolitikai kormányzat, ugyanakkor a megoldáshoz akkor tudnak eljutni, ha a többségi politikai elitek végre hajlandók felfogni és elfogadni, hogy nem “mi vagyunk egymásnak ellenségei”. Katasztrofális és tragikus hiba a románok, vagy néha a szlovák politikusok részéről nemzetbiztonsági kockázatot, belső ellenséget feltételezni az ottani magyar közösségekről. Közép-Európa, illetve a Kárpát-medence a közös hazánk, amit az egyre erősödő globális kihívásokkal szemben együtt kell megvédeni – rögzítette. Szerinte gondolkodásbeli fordulatra van szükség és a migránsválság talán egy lépés ebbe az irányba. Kövér László felidézte az önkéntes és spontán kiállást a V4-ek részéről hazánk felé, amikor a déli határokat próbálták megvédeni, ami több volt, mint szimbolikus segítségnyújtás. Figyelemre méltó, hogy a bennünket támadó kórusba nem állt be Románia, dacára, hogy ilyen rossz a román-magyar politikai helyzet 1990 óta nem volt.
A hétvégi romániai helyhatósági választások elé mérsékelt derűlátással tekint, azt mondta, hogy az erdélyi magyar politikai élet szereplői közelebb léptek egymáshoz. A sikert elsősorban abban látná, hogy hány magyar választót sikerül azok közül megszólítani, akik az elmúlt években nem mentek el szavazni. Reményét fejezte ki, hogy a későbbi országgyűlési választásokon is sikerül valamilyen együttműködést kialakítani. Nagyrészt az RMDSZ vezetőinek bölcsességén múlik, hogy mennyire szeretnének minden magyart megszólítani – közölte.
Kárpátaljáról azt mondta, a mostani rendkívül nehéz helyzet olyan veszélyt idéz fel, ami könnyen eredményezheti, ha nem fognak össze, akkor a magyar közösség elmúlt negyedszázados áldozatvállalása, kitartása hiábavaló volt. Utalt a gazdaságfejlesztő csomagra, és jelezte: a pályázatokat hamarosan kiírják.
Felvidéken a Híd-Most és Bugár Béla bár mutat némi érdeklődést az ottani magyarok problémái iránt, de sosem kerülhet olyan státuszba a magyar kormány számára, mint a Magyar Koalíció Pártja. Kitért arra, hogy nemsokára az MKP-nál tisztújítás lesz, és azt gondolják – anélkül, hogy bele akarnának szólni -, hogy olyan, a fiatalokat magába foglaló vezetés kell, amelyik hitet tud adni “a megmaradt kurucainknak”, hogy érdemes a magyar megmaradásért küzdeni. Kövér László a legjobbnak a helyzetet Délvidéken látta.
A magyarok egymás iránti felelősségéről beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára pénteken Pécsen, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.
“Minden magyar felelős minden magyarért” – idézte Hoppál Péter Szabó Dezső írót a mintegy százötven pécsi középiskolás részvételével zajló eseményen. Közölte: Szabó Dezső kijelentése “96 évvel Trianon után is égető üzenet, mindannyiunk felelőssége”.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává, amelyről az államtitkár azt mondta: “az elmúlt hat évben június 4-ére nemcsak fájdalommal gondolunk, hanem arra erőforrásként próbálunk meg tekinteni”.
Hoppál Péter közölte, a Kárpát-medencében ma is élnek azok, akik sosem kérték, hogy vegyék el a magyar állampolgárságukat, és akik mindennek dacára az utódállamokban is őrzik identitásukat.
“A mi felelősségünk, hogy ne feledjük Trianont, és gondoljunk arra, hogy ők ott kint ma is a jogaikért küzdenek: a szabad szólásért, az önrendelkezésért” – fűzte hozzá.
Hoppál Péter szólt arról is: az “Európai Unióval kell zászlóra tűzetni” az autonómia kérdését, amely “ha lehetővé válik, akkor Európa közepén végre nem megalázottan kell élniük száz esztendő elteltével a magyaroknak, hanem identitásukat megőrizve, felemelt fővel, autonóm önrendelkezésben”.
Az MTI-hez eljuttatott összegzésben felidézték: 2012-ben hét szomszédos országból egy-egy magyar középiskola tíz-tíz diákja pécsi diákokkal közösen elültetett egy tölgyfát a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Bóbita Bábszínház mellett, a fa gyökeréhez minden magyar területről került föld.
Az ország számos pontján tartanak megemlékezéseket szombaton a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Az ünnepségeket kulturális programok, filmvetítések, koncertek, színi előadások színesítik.
A fővárosban reggel a Kossuth téren ünnepélyesen felvonják Magyarország lobogóját, az eseményen részt vesz Áder János köztársasági elnök, Benkő Tibor vezérkari főnök és helyettese, Orosz Zoltán. Délelőtt a Magyarság Házában tartják a központi ünnepséget, amelyen Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár mond beszédet.
A Magyarság Háza mozitermében Szakály István: A Trianon szindróma című filmjét vetítik, este Összetartozunk címmel gálaműsorral várják az érdeklődőket, hazai és külhoni vendégekkel a Szentháromság téren. Az esten közreműködik a Bonyhádi Székelykör Kórusa, a BorzsaVári népizenekar (Kárpátalja), Csizmadia Anna (Vajdaság), Fábián Éva és tanítványai az Óbudai Népzenei Iskolából, a Kikelet verséneklő együttes (Kárpátalja), a Muravidéki Nótázók, Pál Péter (Muravidék), Petrás Mária, Szvorák Katalin, Vaszi Levente és tanítványai, Vrencsán Anita és a Kosteleki Zenekar (Gyimes). A Mi, magyarok kiállításon ingyenes tárlatvezetés lesz.
Emellett a Szentháromság téren játszóház, moldvai és gyimesi táncok tanítása és bemutatója várja a kisebbeket és a felnőtteket egyaránt, muzsikál a Somos együttes. A Városmajori Szabadtéri Színpadon ingyenes koncertek lesznek, fellép a Créme de la pop, a Maszkura és a tücsökraj és a Compact Disco.
Noszvajon a nemzeti összetartozás napja alkalmából avatják fel a Trianoni szégyenfal emléktáblát. Ez alkalomból mutatják be a De la Motte kastély történetét összefoglaló “Az Illuzionista” című könyvet, ami egyben a kastély “Ők is voltak gyerekek – arisztokrata gyermekportrék a 17-19. századból” című vándorkiállítás megnyitója. Az emléktábla-avatáson Nyitrai Zsolt miniszter biztos, Noszvaj és térsége országgyűlési képviselője mond beszédet a táblát Anda Tibor református lelkész szenteli fel.
Zalaegerszegen délután a városi megemlékezésen Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár mond ünnepi beszédet.
Az idén első alkalommal egész hetes programsorozat kapcsolódik a nemzeti összetartozás napjához. A fővárosi Magyarság Házában szakmai konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, filmvetítéseket tartottak egész héten, felidézve a trianoni eseményeket.
A parlament nemzeti összetartozás bizottsága kihelyezett ülést tartott a Muravidéken.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93
ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Mintegy 3,2 millió ember, a magyarság harmada került az új határokon túlra.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává.
Az európai vezetők szembekerültek a népükkel migránsügyben, ezért teljesen felül kell vizsgálniuk eddigi politikájukat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A kormányfő szerint “akárhogy is finanszírozza a civil szervezeteket Soros György, akárhogy próbál bemenni a médiába a magyar milliárdos a pénzével, és hangulatot kelteni”, az igazság az, hogy a nyugati kormányok menekültügyi politikáját a saját népük erőteljesen, növekvő számban és növekvő erővel ellenzi.
Mivel Európa a demokráciára épül, ebből előbb-utóbb baj lesz, “ezt a vihar előtti csendet, feszültséget érzi mindenki” – mondta, hozzátéve: olyat még nem látott, hogy a népnek kellene megváltoztatnia az álláspontját egy ilyen fontos ügyben. Ezért szerinte az európai vezetőknek kell teljes egészében felülvizsgálniuk eddig folytatott politikájukat.
Orbán Viktor megerősítette azt is, hogy a kormány be akarja zárni a bicskei befogadóállomást, erre készült egy akcióterv is, de ez nem megy egyik napról a másikra.
A miniszterelnök azt is jelezte, hogy az eddig befejezetlen döntések lezárásával akar belevágni a négyéves kormányzati ciklus második felébe.
Orbán Viktor elmondta: azt az elvárást fogalmazta meg a minisztereinek, hogy az elmúlt két évben megkezdett, de végig nem vitt, elhatározott, de aztán végre nem hajtott, a viták miatt “akaratunk ellenére” módosult összes korábbi döntést vegyék elő, és még a kormányzati ciklus első felében zárják le.
“Ne vigyünk át magunkkal rágógumiszerűen nyúló ügyeket a ciklus első feléből a következő két évbe”, hogy akkor a jövővel lehessen foglalkozni – fogalmazott a kormányfő.
Ez egy nagy feladat – folytatta -, ezért sok kormányülés lesz a következő hetekben, egyenként veszik végig ezeket a döntéseket, és a kabinet úgy vág bele a négyéves ciklus második felébe, hogy “minden ügyet, amit megnyitottunk, le is zárunk”.
Orbán Viktor példaként arról beszélt, hogy a nagy rendszereket bár átalakították, egyes részeikben a viták miatt elmaradtak a végrehajtással. Az oktatást megemlítve azt mondta, hogy a terület átszervezése megtörtént, ám a tárgyalássorozatokon tető alá hozott megállapodásokkal korrigálni kell a korábbi döntéseket.
A norvég Naustdal megye törvényhatóság úgy döntött, hogy Marius és Ruth Bodnariu visszakaphatják öt gyermeküket, akiket a gyermekvédelmi hivatal erőszakkal vett el a szülőktől.
A Bodnariu-gyerekek
A most kiadott közleményben a család megköszönte mindazok segítségét és támogatását, akik mellettük áltak az elmúlt több mint félévben. Ahogy azt korábban megírtuk, nemzetközi tiltakozást váltott ki, hogy 2015 novemberében egy ötgyermekes norvég családtól valamennyi gyermeküket azonnali hatállyal elvette a gyermekvédelmi hivatal. A romániai bevándorló, de már kilenc éve biztos egzisztenciával Norvégiában élő szülőkkel szemben az egyik iskolai tanár tett bejelentést, miszerint „radikális keresztény nevelési elveikkel” veszélyeztetik gyermekeik fejlődését. Ugyanakkor sem fizikai, sem másfajta bántalmazást, sem pedig elhanyagoltságot nem állapítottak meg a Bodnariu családban.
A bejelentést követően a hatóság azonnal kiszállt a családhoz, ahonnan az 5 és 2 éves fiúkat egyszerűen elrángatták az édesanyjuk mellől. Másnap pedig a 3 hónapos Ezekielt is elvitték, ezzel megsértve az anyának még a szoptatáshoz való jogát is. Két nappal később közölték, hogy a gyerekeket szétválasztották és két családnál helyezték el, és már el is kezdtek “integrálódni” új életstílusukba.
Arról is részletesen beszámoltunk, hogy a skandináv országokban élénken él a “tökéletes” állam képe. Ennek lényege, hogy a polgár a béke és a jólét fennmaradását az államba vetett maximális bizalomban látja. Ezért is terjedt el az a nézet, hogy a gyermek elsősorban nem a szülő, hanem az állam tulajdona, akinek nevelési „elsőbbsége” van. Ha a szülők megsértik a központi normát, azt úgy értelmezik, hogy a gyermek jogait sértik, ezért bármikor elvehetik a kiskorúakat, akiket nevelőszülőnél helyeznek el.
A család ügyét már az Európai Parlamentben is napirendre tűzték. Norvégiát korábban már elítélte az Emberi Jogi Bíróság gyermekvédelmi rendszere miatt, 2007-ben pedig azért marasztalták el, mert bebizonyosodott, hogy a Barnevernet hamis bizonyítékokat gyártott, hogy gyerekeket vehessenek el a családjuktól. Jelenleg 3000 gyermek van a Barnervernet “gondozásában”.
Legalább háromszor hajtott végre kényszerleszállást a katasztrófa előtti napon a két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép – jelentette csütörtökön a francia média.
A France 3 tévéállomás és a Le Parisien című lap a gép adattovábbító rendszere (ACARS) által rögzített adatokra hivatkozva jelentette, hogy az egyiptomi gépnek “vissza kellett fordulnia, és kényszerleszállást kellett végrehajtania legalább háromszor a lezuhanás előtti napon”.
A tragédiát megelőzően, május 18-án és 19-én az egyiptomi gép összesen hat járaton repült Kairó, illetve az eritreai Aszmara, Tunisz és Párizs között, és ebből három alkalommal a gép riasztórendszere indulás után műszaki hibát jelzett: a mosdó és a fedélzet füstjelzői adtak le riasztást. Minden visszafordulás után a gépet átvizsgálták, és mindent rendben találtak.
A Le Parisien úgy tudja, hogy a mosdó és a fedélzet füstjelzői adtak le riasztásokat, de a lap nem tesz említést arról, hogy emiatt kényszerleszállásokat is végre kellett hajtani.
Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Azóta csak néhány sodródó roncsdarabot, illetve emberi testrészt találtak a tengerben a görög Kárpathosz sziget közelében, a géptest nem lett meg.
Egy francia hadihajó szerdán olyan jeleket észlelt, amelyeket feltehetően a repülőgép két feketedobozának egyike ad le.
Az ACARS (Aircraft Communications Addressing and Reporting System) a repülés alatt folyamatosan küld adatokat a légi irányításnak a gép rendszereinek működéséről, esetleges meghibásodásáról.
A légi közlekedési baleseteket kivizsgáló francia hivatal (BEA) korábban megerősítette a légi közlekedéssel foglalkozó Aviation Herald című honlap értesülését, hogy a katasztrófával végződött út idején az egyiptomi gépen az ACARS rendszer három perc leforgása alatt hét vészjelzést küldött. Az egyik a mosdóból, egy másik a pilótafülke alatt található elektronikai blokkból, egy harmadik pedig a robotpilóta-egységből áradó füstről szólt. Miközben ezek tűzre utalnak, a viszonylag rövid adatsor nem árul el semmit arról, hogyan reagáltak erre a pilóták.
Szakértők szerint a műszerek téves füstjelzése miatt a pilóták akár maguk is előidézhették az egyiptomi utasszállító katasztrófáját, kiiktatva a biztonság szempontjából fontos rendszereket, például a robotpilótát, de hogy valójában mi vezetett a tragédiához, arra csak a feketedobozok által rögzített adatok elemzése adhat ésszerű magyarázatot.
A programot Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkész vezette, aki elsőként Mezei András atyát a Szent Imre Római katolikus templom plébánosát szólította a mikrofon elé. András atya imában kért áldást az alkalomra majd gyerekkori emlékeiről beszélt, nagy érzésekkel áthatva, azokról az időkről, amikor tudomására jutott, hogy Trianon miatt tartozik székelyföld Romániához. Visszaemlékezett, hogy az iskolában nem szabadott énekelni a magyar himnuszt és a tanárok nem taníthattak semmit Magyarországról és annak történelméről, mert meg voltak félemlítve. Egy történelem tanárt börtönbe is zártak Ditróban ezért. Beszéde végén kifejtette, hogy nagyon fontos az, hogy itt a diaszpórában is a fiataloknak legyen magyar identitás tudatuk, csatlakozzanak a magyar kultúrának a megőrzéséhez és ne csak a „hedonista fogyasztó-társadalomnak” éljenek.
Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a Trianoni szerződést nem lehet szerződésnek nevezni, mert a magyar fél „kényszerintézkedésekkel” volt rávéve, hogy írja alá a „papírt”, amit ezek után nem lehet szerződésnek nevezni. Folytatva egy érdekes allegóriát állít fel, rámutatva arra, hogy a trianoni kényszeraláírás (“diktátum”) pénteken történt meg, amely nap a keresztény egyházban a keresztút vége. A trianoni ország csonkítással, „Magyarország a népek krisztusa lett”, ugyan úgy, mint ahogy Jézust is keresztre feszítették nagypénteken.
