Március 23-án, nagyszerdán a Szentatya a szent három nap jelentéséről elmélkedett. Hangsúlyozta: húsvétkor az válik nyilvánvalóvá, hogy Isten végtelenül szeret mindannyiunkat, nekünk viszont engednünk kell, hogy az ő irgalmas szeretete beborítson minket.
A pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Az utóbbi időben Isten irgalmasságáról elmélkedünk, és ma elérkeztünk a húsvéti szent három naphoz. Erősen átéljük a nagycsütörtököt, a nagypénteket és a nagyszombatot, amelyek segítenek bennünket, hogy egyre mélyebbre hatoljunk hitünk nagy misztériumába, a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadásának titkába. E három napban minden az irgalmasságról szól, mert azt teszi láthatóvá, meddig képes elmenni Isten szeretete. Meghallgatjuk a Jézus utolsó napjairól szóló elbeszélést. János evangélista pedig kulcsot ad ahhoz, hogy megértsük azok legmélyebb értelmét: „Szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket” (Jn 13,1). Isten szeretetének nincsenek határai. Ahogyan Szent Ágoston mondta gyakran, ez „mindvégig tartó, végtelen” szeretet. Isten valóban feláldoz értünk mindent, mindannyiunkért, egyáltalán nem kíméli magát. Az a Misztérium, amelyet ezen a nagyhéten imádunk, egy akadályokat nem ismerő, nagy szeretettörténet. Jézus kínszenvedése a világ végéig tart, mert egy olyan történet, amely osztozik az egész emberiség szenvedéseiben, egy állandó jelenlét mindannyiunk személyes életének eseményeiben. A húsvéti szent három nap végeredményben egy olyan szeretetdráma emlékezete, amely azzal a bizonyossággal ajándékoz meg bennünket, hogy sosem leszünk magunkra hagyatva életünk megpróbáltatásaiban.
Nagycsütörtökön Jézus megalapítja az Eucharisztiát, a húsvéti vacsorán elővételezi áldozatát a Golgotán. Hogy megértesse tanítványaival az őt mozgató szeretetet, megmossa lábukat, s ezzel ismételten maga ad példát arra, hogyan kell cselekedniük. Az Eucharisztia a szolgálatot végző szeretetet. Krisztus magasztos jelenléte: ő szeretne jóllakatni mindent embert, főleg a leggyengébbeket, hogy képessé tegye őket a tanúságtétel útján járni a világ nehézségei közepette. De nem csak erről van szó. Azzal, hogy ételül adja nekünk magát, Jézus azt tanítja, hogy nekünk is képesnek kell lennünk szétosztani ezt az eledelt, hogy valódi életközösség alakuljon ki a szükséget szenvedőkkel. Ő nekünk adja magát, és azt kéri, hogy maradjunk őbenne, hogy hasonlóképpen tudjunk cselekedni.
A nagypéntek a szeretet csúcspontja. Jézus a kereszten rábízza magát az Atyára, hogy felajánlja magát az egész emberiség üdvéért. Halála a végsőkig elmenő, véget nem ismerő szeretet kifejeződése. Ez a szeretet mindenkit át akar ölelni, kivétel nélkül. Ez a szeretet minden korra és minden helyre kiterjed: az üdvösség kimeríthetetlen forrása, amelyből mi, bűnösök, mindannyian meríthetünk. Ha Isten Jézus halálában bebizonyította nekünk legnagyobb szeretetét, akkor mi is, akik újjászülettünk a Szentlélek által, képesek és kötelesek vagyunk szeretni egymást.
Végül a nagyszombat Isten csendjének a napja. A csend napjának kell lennie, és tényleg mindent meg kell tennünk, hogy csendben töltsük el, mint amilyen egykoron volt: Isten csendjének napja. A sírba helyezett Jézus osztozik a halál drámájában az egész emberiséggel. Beszédes csend ez, amely a szeretetet szolidaritásként fejezi ki az örökre magukra maradottakkal, akiket Isten Fia elér, betöltve azt az ürességet, amelyet egyedül az Atyaisten végtelen irgalma képes betölteni. Isten hallgat, de szeretetből. Azon a napon a szeretet – az a csendes szeretet – várakozássá válik az életre a feltámadásban. Nagyszombaton hasznunkra válik, ha Máriának, a „hívő asszonynak” csendjére gondolunk, aki csendben várakozott a feltámadásra. Szűz Máriának kell lennie a nagyszombat ikonjának számunkra. Gondoljunk sokat arra, hogyan élte meg Mária várakozva azt a nagyszombatot. Olyan szeretetről van itt szó, amely nem kételkedik, hanem remél az Úr szavában, hogy az nyilvánvaló és tündöklő legyen húsvét napján.
Itt minden a szeretet és az irgalom nagy misztériuma. Szavaink szegényesek és elégtelenek, hogy teljesen kifejezzék. Segítségünkre lehet egy nem nagyon ismert, fiatal lány tapasztalata, aki csodálatos szövegeket hagyott ránk Krisztus szeretetéről. Norwichi Juliannáról van szó, egy írni-olvasni nem tudó lányról, akinek látomásai voltak Jézus szenvedéseiről, és aki később remeteként egyszerű, de mélységes és erőteljes szavakkal mutatta be az irgalmas szeretet értelmét. Ezt mondta: „Akkor a mi jó Urunk megkérdezte tőlem: »Örülsz annak, hogy szenvedtem érted?« Én azt válaszoltam: »Igen, jó Uram, és nagyon köszönöm neked; igen, jó Uram, áldott légy érte.« Akkor Jézus, a mi jó Urunk, azt mondta: »Ha te örülsz, akkor én is örülök. A passió elszenvedése neked és nekem öröm, boldogság, örök örvendezés; és ha még többet szenvedhetnék, azt is megtenném.«” Ilyen a mi Jézusunk, aki mindannyiunknak ezt mondja: „Ha még többet szenvedhetnék, azt is megtenném.”
Milyen szépek ezek a mondatok! Valóban segítenek megérteni, milyen végtelen és határtalan szeretettel szeret az Úr mindannyiunkat. Engedjük, hogy beborítson minket ez a felénk áradó irgalom! Ezekben a napokban, miközben szemünket az Úr szenvedésére és halálára szegezzük, fogadjuk be szívünkbe az ő nagy szeretetét, és ahogyan Mária nagyszombaton, mi is csendben várjuk a feltámadást!
Az általános kihallgatás végén Kuzmányi István főszerkesztő a 105 éves Magyar Kurír és a 70 éves Új Ember olvasói és munkatársai nevében köszöntötte Ferenc pápát, átadta neki az olvasók és a munkatársak üdvözletét, biztosította a Szentatyát imáikról, és elmondta neki, hogy szeretettel várják Magyarországra. Ferenc pápa áldását küldi az olvasókra és a munkatársakra, és imádkozik értük.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatikáni Rádió, ANSA
Magyar Kurír
Reklám 
