Nem versenghetünk azon,
hogy ki szeret jobban,
s hogy ki menne messzebb a másikért,
de egyenlőek azok mindig lehetünk
boldogan egymásért.
Ez, ami van egy gyönyörű szövetség
közted és köztem az életünk útján.
A kérdés, hogy szeretlek-e
el is veszti úgy önmagát, mert
bennem van minden, amit te ölelté rám.
Bennem az érzemény, a szerelemnek
szavai, színei, édes-bús dallama.
Bennem ott a félsz is, mert félek
és nagyon, hogy elveszítem azt,
amiért ma ennyire élek.
Nem gondolom tovább egy-egy
kósza, gyenge kételyem
afelől, hogy te szeretsz-e,
mert érzem én, hogy a szíved
nagyokat dobban a nevemre.
A világ bennünket mosolyog meg,
mert felnőttként is, mint a gyermek
úgy kacagunk el egy-egy percet,
és, ha van is fájó könny szemünkben
itt vagyunk. Te nekem, én neked.
Nem versenghetünk azon,
hogy ki szeret jobban,
s hogy ki menne messzebb a másikért,
de azt tudjuk, hogy bármit megadnánk
még legalább egyszer ezért az életért.
