A magyar kormány, a nemzetpolitikai államtitkárság a szülőföldön maradottakért dolgozik, és az elmúlt 12 év munkája révén sokat javított a demográfiai mutatókon – mondta köszönőbeszédében a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az erdélyi Maroshévízen.

Itt, Erdélyben is értünk el sikereket, de az átütő sikert még nem értük el, így nem dőlhetünk hátra

– fogalmazott Potápi Árpád János.

Mint mondta, azokért dolgoznak, akik a maradást választották, hogy ők minél többen legyenek. Emlékeztetett, hogy a budapesti demográfiai csúcson is ezeket a kérdéseket boncolgatták, de a kormánynak nem jelent vigaszt, hogy a demográfiai helyzet az egész nyugati világban problémás. Afrikában eközben sok gyerek születik, ami száz évvel ezelőtt a székely családokra is jellemző volt – hangsúlyozta.

ReklámTas J Nadas, Esq

A kivándorlás száz évvel ezelőtt is jellemző volt, csak akkor a tíz gyerekből három ment el

– mondta Potápi Árpád János. Hangsúlyozta, hogy a jelenséget nem lehet megszüntetni, együtt kell élni vele, és a helyzetet megváltoztatni, hogy a jelenség ellenére gyarapodjon a magyarság.

– Ez nagyon nehéz feladat – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt 12 év alatt sokat javítottak a demográfiai mutatókon, de az átütő siker még várat magára. – Semmi értelme nincs a mostani munkának, hogyha ezt az átütő sikert a közeljövőben – és nem a távoli jövőben – nem tudjuk elérni – fogalmazott az államtitkár.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja laudációjában úgy fogalmazott, Potápi Árpád János nemcsak tudja vagy ismeri, hanem szívében is átérzi mindazt, amivel a székelyföldi magyarság napjainkban szembesül. – És cselekvően segít a kihívások leküzdésében, erőt ad a kitartáshoz – tette hozzá.

A maroshévízi rendezvényen Simicskó István országgyűlési képviselőt is Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki.

A Dr. Urmánczy Nándor Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi szervezete által rendezett emléknapon a római katolikus templomban tartott mise után a jelenlévők megkoszorúzták az Urmánczy-sírboltot. A maroshévízi művelődési magyar mapokon délután előadásokkal, szórakoztató és közösségi eseményekkel ünnepel a helyi magyarság.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Potápi Árpád János és Simicskó István a rendezvényen (Forrás: Facebook/Potápi Árpád János)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.