Rekordszámú telt házas vetítéssel, közönségtalálkozókkal és nemzetközi szakmai programokkal, köztük az első archív filmvásárral zárult a Filmintézet restaurált mozgóképeket ünneplő rendezvénye. A hatnapos filmmaraton 110 vetítésén több mint 20 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.

Az ország legnagyobb mozija a maraton mind a négy estéjén megtelt a bazilika előtti Szent István téren, ahol többek közt John Travoltát, Garas Dezsőt, Johnny Deppet és a leghíresebb magyar vámpírt, Lugosi Bélát is láthatták a nézők frissen restaurált filmklasszikusokban az egyedülálló, 130 négyzetméteres óriásvásznon. A Jézus Krisztus Szupersztár, az Ed Wood, a Régi idők focija és a Grease vetítése felejthetetlen, szabadtéri moziélményt adott több ezer nézőnek.

https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/09/VNScItVtxnL9_URTNZQwkdsRmAnKCHYyjZDzyNHrigQ/fit/1200/796/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNjUxN2UzM2M0NzRhZDdiMTc2NGJkYTVkY2NmZDMy.jpg
A filmmaraton egyik helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház volt. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Oscar-díjas filmesek jöttek Magyarországra a filmmaraton alkalmából

A filmmaraton meghívására érkeztek Magyarországra a világhírű miskolci származású filmes, Emerich Pressburger (Pressburger Imre) unokái, az Oscar-díjas Kevin Macdonald és a BAFTA-díjas Andrew Macdonald, a Trainspotting nemzedéki kultfilm producere, akiknek egy álmuk vált azzal valóra, hogy felvették a magyar állampolgárságot, amit erdélyi magyar nagyapjuktól Trianon idején vettek el.

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

Egyedülálló lehetőséget kínált a maraton az alkotókkal való találkozásra: Kevin Macdonald és Andrew Macdonald mellett Koltai Lajos, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Kern András, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes, továbbá a filmörökség és a filmtörténet neves kutatói vezették be a vetítéseket és izgalmas kulisszatitkokba avatták be a közönséget.

A Sir Alexander Kordaként, a brit filmipar megalapítójaként világhírűvé vált

Korda Sándor látványos szuperprodukciói is műsoron voltak a fesztiválon. A legendás filmes – az első, akit lovaggá ütöttek – születése 130. évfordulójának ünnepléséhez csatlakozott a maraton a Korda-filmek univerzumát bemutatva.

Felújított filmklasszikusok is vászonra kerültek

Mintegy 50, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor által frissen restaurált magyar alkotást a maratonon láthatott először a közönség, köztük legendás Latabár-filmeket, Gazdag Gyula rendezéseit, a ’30-as évek ifjú tehetsége, Tóth Endre alkotásait, aki André de Toth néven lett korszakalkotó filmes Hollywoodban.

Rekordszámú telt házas vetítés volt a fesztiválon az elmúlt napokban az Urániában és a Toldi moziban is. A Grace Kelly és Cary Grant főszereplésével készült Fogjunk tolvajt! című Hitchcock-film, Jean Renoir romantikus vígjátéka, a Mezei kirándulás, Francis Ford Coppola klasszikusa, A keresztapa, az első magyar életrajzi film, Tóth Endre 1939-es Semmelweis című alkotása, a Robert de Nirót világsztárrá avanzsáló Dühöngő bika és a generációs kultfilm, a Trainspotting felújított változata is telt házzal ment többek közt.

Emléktábla a Nyugati pályaudvaron, világhírű vendégek a rendezvényeken

A maraton keretében az Európai Filmakadémia igazgatója, Matthijs Wouter Knol, Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete és Káel Csaba filmipari kormánybiztos felavatta az Európai Filmkultúra Kincse emléktáblát, a címmel az Európai Filmakadémia a Nyugati pályaudvar épületét tüntette ki, amely csodás filmek helyszíneként jelentős szerepet játszott az európai filmkincsben.

A filmeseknek, a diákoknak és a tanároknak a szervezők ingyenes akkreditációt biztosítottak, amit több mint ezren vettek igénybe. A diákvetítéseken és oktatási programokon közel 3500-an vettek részt.

Új helyszínként csatlakozott a maratonhoz a Budapest Music Center, ahol különleges filmkoncerteket élvezhetett a közönség a magyar kortárs jazz-zene olyan kimagasló képviselőivel, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés András és Gőz László.

Nyolcvanöt külföldi résztvevő érkezett a maraton szakmai programjaira az Egyesült Államoktól Japánig 19 országból, hogy bemutassák újonnan restaurált filmjeiket, és a Budapest Classics Lab elnevezésű konferenciasorozaton megosszák tapasztalataikat a filmek restaurálását, terjesztését és azok oktatási célú felhasználását illetően. Először rendezték meg a nemzetközi archív filmvásárt, amin a hazai mellett külföldi archívumok és televíziócsatornák is megjelentek kiállítóként és előadóként.

A Filmintézet szervezésében megvalósult Budapesti klasszikusfilm-maraton partnere volt Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa (The Film Foundation), a Brit Filmintézet (BFI), a Cinémathèque française, a Paramount Archívum és kiemelt támogatója, a Mol.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: A szabadtéri vetítésekre megtelt a Szent István-bazilika előtti tér is (Fotó: NFI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.