Rekordévet zárt tavaly az ismét magyar kézben lévő Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – írta Facebook-oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken a repülőtér szakmai üzemeltetője, a Vinci Airports csütörtöki közleménye alapján.

A tárcavezető ismertette, hogy az elmúlt évben 17,5 millió utas fordult meg Ferihegyen, ami minden idők legjobb teljesítménye. Nagy Márton szerint ez csak a kezdet, de azt is bizonyítja, hogy

a reptér visszavásárlása nagyszerű üzlet volt.

A Vinci tájékoztatásából kiderül, hogy a repülőtér forgalmának bővülése tényleg rendkívüli volt, hiszen az egy évvel korábbi forgalmat 23 százalékkal, a korábbi 2019-es, 16,2 millió utast kiszolgáló rekordot pedig 8,7 százalékkal haladta meg a forgalom.

ReklámTas J Nadas, Esq

A repülőér üzemeltetője kiemelte, hogy a kínai forgalom csaknem megháromszorozódott Budapesten, de az európai piacok (Olaszország, Spanyolország, Németország) utasszáma is kétszámjegyű bővülést produkált, a Ryanair és a Wizz Air növekedésének köszönhetően. A Vinci közleményéből az is kiderül, hogy

a régiót nézve is a budapesti repülőtéren mérték a legnagyobb mértékű utasforgalmi bővülést a tavalyi évben.

Ezzel együtt is továbbra is Varsó-Chopin reptere a régiós vezető, amelyet Budapest követ. A magyar főváros mögött szorosan áll Prága, akik jelentősen javítottak az tavalyi eredményükön, de a korábbi 2019-es csúcsukat (17,8 millió) még így sem érték el.

(Demokrata / VG)

Borítókép: Illusztráció. Rekordot döntött a budapesti repülőtér, és régiós társait is leelőzte.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.