Tábortüzek parazsánál
Éji őrök, üldögélünk.
Tábor alszik, csillag alszik,
Messze még a virradat.
Üldögélünk egymás mellett,
Olykor-olykor megkotorjuk
A hunyorgó parazsat,
S hallgatunk rá nagyokat.
Tisztás szélén körbe-körbe
Apró sátrak szundikálnak,
Túl az erdőn törpe házak,
Rongyolt falvak alszanak.
Völgyön is túl város alszik:
Villanyfénynél hánykolódva
Lát lidérces álmokat.
Messze még a virradat.
Erdő alszik, tábor alszik,
Ország alszik, minden alszik,
Inaszakadt kísértetes
Álom ólma mindenen.
Csak mi ketten itt a tűznél
Üldögélünk éberen,
Virrasztgatunk éberen,
Meg az Isten odafenn.
Szót se szólunk: egy az őrsünk,
Egy a sátrunk, egy a szívünk,
Egy iramra zúgja marsát
Vérünkben a gondolat.
Színig áll a gondolattal
Szívünk kelyhe: meg van írva:
Köd is egyszer elhasad
Álom egyszer elszakad.
Cserkésztestvér: meg van írva:
Isten mozdul, felleg omlik,
Óra harsan és az éjnek
Síró mélye felszakad,
Akkor éber csepp tüzünkkel
Ébregetni álmodókat,
Keltegetni holtakat:
Mi leszünk a virradat.
