Főoldal Hírek Magyarországi hírek Sikeres a magyar–egyiptomi gazdasági együttműködés

Sikeres a magyar–egyiptomi gazdasági együttműködés

Adottak az eredményes gazdasági együttműködés feltételei Magyarország és Egyiptom között, ami az eddigi sikerek mellett újabb lehetőségeket tartogat a két ország vállalatai számára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumon arról számolt be, hogy a világgazdaság nagyon rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt az utóbbi években, aminek nyomán tovább erősödött a megbízható és kiszámítható partnerségek jelentősége.

Tas J Nadas, Esq

Kiemelte:

noha a két ország távol van egymástól, és számos más tekintetben is különbözik, a kölcsönös tiszteletre alapozott kapcsolatok jelentős sikerekre vezettek.

Szijjártó Péter fontos kormányzati feladatnak nevezte a sikeres gazdasági együttműködés feltételeinek biztosítását, és ezzel kapcsolatban öt területet sorolt fel.

Először kitért a politikai feltételekre, és hangsúlyozta, hogy a két ország között nincsenek nyitott ügyek, Magyarország nagyra becsüli Egyiptomot egyebek mellett az illegális bevándorlás akadályozása terén betöltött szerepéért is, és

Orbán Viktor miniszterelnök február végén látogatást tesz Kairóban.

Ezután a jogi körülményekről beszélt, mondván, hogy szilárd alapra van szükség az együttműködéshez, például a kettős adóztatás elkerülése érdekében, de ez is adott magyar-egyiptomi viszonylatban. Majd a pénzügyi feltételeket illetően emlékeztetett, hogy az

Eximbank százmillió eurós hitelkeretet nyitott a vállalatközi kapcsolatok támogatására.

Negyedik pontként leszögezte, hogy szükség volt egy zászlóshajó-projektre, ami további lehetőségeket nyithat meg, ez pedig az volt, hogy

a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb rendelését kapta az egyiptomi vasúttársaságtól.

Ennek keretében 1300 vasúti kocsit szállítanak az észak-afrikai országba, majd ezt most megfejelték további 50-nel.

Végül érintette az emberek közötti kapcsolatokat is, például az idegenforgalom és a felsőoktatás terén. Aláhúzta, hogy

tavaly meghaladta a 120 ezret az Egyiptomba utazó magyar turisták száma, a kormány pedig évi 200-ra emelte az egyiptomi hallgatók számára fenntartott ösztöndíjas helyek számát a hazai egyetemeken.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenhárom évben Európában több ország is „gyakorlatilag válságról-válságra bukdácsolt”, Magyarország azonban minden krízisből megerősödve került ki.

Ez szavai szerint annak is köszönhető, hogy a kormány sajátos magyar válaszokat keresett a kihívásokra, és a nehézségek ellenére sem adta fel fő célkitűzéseit, így a teljes foglalkoztatottságot és az alacsony adókulcsokat sem.

(Demokrata / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.