Kálmán Kata Leányfalun készített fényképei közel egy évszázados rejtőzködés után – a fotográfia születésének világszerte ünnepelt kétszázadik jubileumi évében – először kerülnek szélesebb közönség elé.A kiállított egyedülálló fotók egy mintegy hetven felvételt számláló, ismeretlen vagy a kevés ismerttől eltérő beállítású, eddig nem publikált képeket tartalmazó fotósorozat részei. A tárlat kurátora, Medve Mihály magángyűjteményéből válogatta Kálmán Kata felvételeit a kiállításra.

Kálmán Kata (1909-1978) a két világháború közötti szociofotográfia, a portré-fotózás műfaja egyik legjelentősebb képviselője Magyarországon és a nagyvilágban. Tekintélyes hazai illetve külföldi közgyűjtemények, múzeumok és magángyűjtemények őrzik felvételeit. Az 1930-as évek legelején, férje, Hevesy Iván művészettörténész, filmesztéta, fotóteoretikus, fotográfus ösztönzésére és technikai-esztétikai útmutatásai mentén kezdett fényképezni.

Varga Angéla, Móricz Zsigmond unokahúga (Forrás: Medve Mihály gyűjteménye)

Kamerájával bejárta az országot: zselléreket, napszámosokat, cigányokat, városi nincsteleneket és munkásokat fotografált – az új tárgyiasság esztétikai elveinek szellemében.

1936 őszén kereste fel Kálmán Kata Móricz Zsigmondot, arra kérve, írjon előszót készülő portréfotó-könyvéhez. Móricz – végignézve az érzékeny objektivitással készített felvételeket – vállalta a bevezető megírását. A Tiborc album 1937 karácsonyán jelent meg Móricz bevezetőjével, igen jelentős visszhangot keltve és elismerést aratva.
A megismerkedést követően Móricz Zsigmond és Kálmán Kata között az író 1942-ben bekövetkezett haláláig szoros, kölcsönös tiszteletben és őszinte odafordulásban mélyen megélt barátság szövődött. Találkozásaik helyszíne Budapest mellett Leányfalu volt, amely Móricz választott állandó lakóhelye lett 1937-től. Kettejükhöz gyakori társként csatlakozott Hevesy Iván is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az 1937-et követő bő öt esztendőben

Kálmán Kata több alkalommal fotózott Leányfalun Móricz Zsigmondnál: kamerája az írót, leányait, unokáit, unokahúgait, a Móricz-házat, a kertet és a kerti munkákat – az ott dolgozó parasztasszonyokkal és férfiakkal – olykor Móricz vendégeit örökítette meg.

Az ebben az időszakban Leányfalun készült felvételekből alig egy tucat kép volt ismert eddig.

A kiállítás 2026. július 3-án, pénteken 18.00 órakor nyílik Leányfalun a Ravasz László Emlékházban, és szeptember 30-ig tekinthető meg.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Móricz Zsigmond unokahúgával a nyaraló kertjében. Forrás: Kálmán Kata (1909-1978). Medve Mihály gyűjteménye


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.