A Takarék Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Csoport meghatározó tulajdonosai tegnap, korábbi szándéknyilatkozatukat megerősítve befektetési és szindikátusi szerződést írtak alá, valamint döntöttek arról, hogy apportálják banki részesedésüket a közös holdingtársaságba, a Magyar Bankholding Zrt.-be. Ezzel a lépéssel, az engedélyezési eljárást követően, hamarosan Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jön létre, amelynek konszolidált értéke meghaladja a 740 milliárd forintot.

A Magyar Bankholding Zrt.-ben a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB tulajdonosai 31,96 százalék, a Takarék Csoportot irányító MTB tulajdonosai pedig 37,69 százalék részesedést szereznek az apport teljesülésekor.

A pénzügyi holdingtársaságba kerülő három, egymást számos területen – ügyfélbázis, termék- és szolgáltatásportfólió, működési struktúra, hálózat – jól kiegészítő bankcsoport közös tevékenységével az ügylet évi több tízmilliárd forint szinergiát generálhat, ami jelentősen erősítheti a bankcsoport versenyképességét, növekedési kilátásait, profittermelő képességét és stabilitását, növeli a bankok piaci értékét és tovább javítja az ügyfélkiszolgálás színvonalát. Az új bankcsoport továbbá stabil hátteret biztosíthat a jövőbeli külföldi terjeszkedésekhez is.

A Magyar Bankholding Zrt. 2021 során dolgozza ki a három bank részletes fúziós ütemtervét, annak mérföldköveit és részletes üzleti stratégiát. Ezt a munkát nemzetközi tanácsadó cégek közreműködésével a három bank szakemberei végzik, őket belső pályázaton választják ki. Ezalatt az összeolvadó hitelintézetek egyelőre külön brandként, megőrizve jogi státuszukat, zavartalanul működnek tovább és szolgálják ki az ügyfeleket. A tranzakció előkészítésével kapcsolatos befektetési banki feladatokat a Rothschild & Co látta el, a jogi tanácsadói feladatokat a DLA Piper végezte.

Magyar Bankholding Zrt. .- az egyesülő bankok vezetői

Vida József, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatója, Lélfai Koppány, a Budapest Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója és Balog Ádám, az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója (b-j) a befektetési és szindikátusi szerződés aláírása után Budapesten, 2020. október 30-án
Fotó: PressInform

A bankok egyelőre megőrzik jogi státuszukat, és önálló egységként, külön brandként működnek a későbbi integráció megtörténtéig, ugyanakkor az apport után közvetlenül megkezdik a közös működésből eredő szinergiák kihasználását. A következő napokban a Magyar Bankholding Zrt. és tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását kérik a frigyhez. Közben a Magyar Bankholding felső vezetése is megkezdi az operatív működést. Az igazgatóság elnökének feladatait Barna Zsolt, vezérigazgatói feladatait pedig Vida József látja el, a szakemberek közösen irányítják majd a stratégiai tervezés munkáit. Az igazgatóság további tagjai: Balog Ádám, Lélfai Koppány és Tajthy Attila.

(Magyar Nemzet)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.