Túlterhelt a Sándor-palota honlapja, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök a hivatal saját honlapján hozta nyilvánosságra a kegyelmi ügy vonatkozó dokumentumait.

A Sándor-palota ugyanakkor közölte, természetesen támogatják a „kegyelmi ügy” kivizsgálását és készek a további együttműködésre, ugyanakkor

Reklám
Tas J Nadas, Esq

sajnálattal vették tudomásul, hogy a kormány nem segíti az iratok szakszerű átvételét. Ezért a hivatal a nagy közérdeklődésre tekintettel a birtokában lévő dokumentumokat a honlapján teszi közzé.

A közzétett iratok között található:

Mint a dokumentumokból kiderül, a korábbi köztársasági elnök akkori kabinetfőnöke sem támogatta K. Endre kegyelmét, Novák Katalin ennek ellenére adott indoklás nélküli kegyelmet.

A Sulyok Tamás hivatalában lévő dokumentumoktól várták az újabb információkat

Magyar Péter miniszterelnök kedden külön sajtótájékoztatón ismertette a kegyelmi ügy azon aktáinak tartalmát, amelyek az Igazságügyi Minisztériumnál voltak. Újabb, eddig ismeretlen részleteket az ügyről azok alapján nem lehetett megtudni. Illetve annyit, hogy Ferenc pápa látogatásával összefüggésben a kegyelmi folyamatok gyorsítva, de nem szabálytalanul zajlottak. Illetve, hogy Varga Judit nem javasolta a kegyelem megadását, végül mégis aláírta azt.

(Pesti Srácok)

Borítókép: Illusztráció. Túlterhelt a Sándor-palota honlapja, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök a hivatal saját honlapján hozta nyilvánosságra a kegyelmi ügy vonatkozó dokumentumait.. Fotó:


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.