A haderőfejlesztésnek szüksége van a legmagasabb tudományos körök támogatására – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. A miniszter és Freund Tamás, az MTA elnöke csütörtökön írta alá a Honvédelmi Minisztérium és az MTA közötti együttműködésről szóló megállapodást.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az aláírást követően hangsúlyozta: a veszélyek korában szükség van a haderő fejlesztésére, a társadalom ellenállóképességének megerősítésére, de ezt a fejlődő és átalakuló hadsereg esetében csak a legmagasabb tudományos körök támogatásával tudják megtenni. Kiemelte:

az MTA a leghitelesebb közintézmény, és még a Magyar Honvédségnél is régebbi jogfolytonos múltra tekinthet vissza.

Emlékeztetett rá: a kapcsolat és az együttműködés az MTA-val régi gyökerű, még az 1880-as években indult, amikor megalakult a hadtudományi társaság. Hozzátette: onnan kezdve számos katona volt a tudományos akadémia tagja, de nevük mára feledésbe merült, és mostanában kevesebb az egyenruhás a legmagasabb tudományos körökben. Jelezte: örülne, ha ez megváltozna. Hozzátette: a most aláírt együttműködési megállapodás nem a 2007-ben született formális újrakötése, hanem mély, tartalmi újragondolása. Mint mondta, az MTA minden szekciójában vannak olyan kérdések, ahol azonnali és közvetlen hatása lesz az együttműködésnek. Példaként említette az oktatás–nevelést, a védelmi ipart, az AI-t, a kiberbiztonságot. Kiemelte: erős, magabiztos, jól felfegyverzett, high-tech haderőt építenek, ehhez pedig nagy szükség van a tudomány támogatására.

ReklámTas J Nadas, Esq

Freund Tamás, az MTA elnöke arról beszélt: korunkban a tudomány és technika szerepe meghatározó jelentőségű a társadalom, gazdaság és állam működésében. Hozzátette: ez valamennyi kormányzati szakpolitikára érvényes, de különösen az a honvédelem és biztonságpolitika tekintetében. Felhívta a figyelmet arra: az objektív és elfogulatlan tudományos információ értékelése a politikai döntésekben nélkülözhetetlen. Mint mondta, az akadémia maga választotta küldetése és törvényben foglalt közfeladata a tudományos tanácsadás a kormány és az országgyűlés részére. Kiemelte: meggyőződése szerint a döntéshozót jelentősen segítheti, erősítheti, ha számíthat az akadémia politikai kompetenciát és mozgásteret nem befolyásoló, objektív és hiteles szakértői hozzájárulására.

A döntések legitimitásának és hitelességének erősítése is fontos cél, amiben a társadalomban leghitelesebbnek tartott akadémia sokat segíthet

– jegyezte meg.

Freund Tamás arról is beszélt: olyan korban élünk, amikor nemzeti sorskérdés a hazai szellemi, tudományos erőforrások és a tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása. Mint mondta, a kutatásoknak, fejlesztéseknek az ország lakosságán és az ország fejlődésén túl szolgálnia kell a biztonság garantálását, a honvédelem erősítését. Megjegyezte: meggyőződése szerint ez a HM és az akadémia közötti, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködéssel rövid időn belül elérhető, hosszú távon biztosítható. Szavai szerint a honvédelemhez kapcsolódó tudományos kérdések, témák, feladatok olyan sokrétűek, hogy előbb-utóbb az MTA mind a 11 tudományos osztálya bevonódhat az együttműködésbe.

(Pesti Srácok / MTI)

Borítókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b) és Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kezet fog a minisztérium és az MTA közötti együttműködésrõl szóló megállapodás aláírása után az akadémián 2024. május 2-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.