A Fidesz Budapest a mai napon felkért, hogy főpolgármester-jelöltként megmutassuk: Budapest többet érdemel! A megtisztelő felkérést elfogadom – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.
A poszt mellé feltöltött videóban leszögezte: a nemzet fővárosa Gyurcsány Ferenc fogságában van, aki főpolgármestert csinált Karácsony Gergelyből. Mint mondta, Karácsony a 2010 előtti baloldali politika lejárt lemeze.
– Itt az ideje, hogy lecseréljük ezt a lejárt lemezt. A nemzet fővárosa olyan polgármestert érdemel, aki nem a kormány ellen harcol, hanem együttműködik a kormánnyal
– tette hozzá.
Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán arról is írt, hogy megtiszteltetés volt számára az a több mint négy év, amit Magyarország kormányának szóvivőjeként töltött.
Ez a gyönyörű és igen mozgalmas időszak számomra most véget ér, a kormányszóvivői munkát nem folytatom tovább
– közölte.
A főpolgármester-jelöltség megtiszteltetés és feladat – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: köszöni a bizalmat, minden tudását és tapasztalatát a város érdekében igyekszik kamatoztatni.
Hiszek abban, hogy Budapest többet érdemel!
– hangsúlyozta.
Szentkirályi Alexandra 1987-ben született Budapesten. Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte. Pályafutását a Fidelitasban kezdte, majd 2010 és 2014 között képviselő volt a fővárosi önkormányzat Fidesz–KDNP-frakciójában, majd 2014-ben minden idők legfiatalabb főpolgármester-helyettese lett Tarlós István mellett. Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettese volt 2019-ig, azaz a kulturális, oktatási, szociál- és ifjúságpolitikai, sport-, környezetvédelmi, turisztikai és arculati feladatokat felügyelte. Ezt követően lett kormányszóvivő, amely pozíciót 2020 óta tölti be.
Borítókép: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert























