Nagy magyar siker a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon: a férfi kötöttfogás 87 kilogrammos súlycsoportjában – ami olimpiai kategória – Takács István lett az aranyérmes. A 23 éves Takács élete első felnőtt Európa-bajnokságán szerepelt azután, hogy tavaly az U23-as Eb-n és U23-as vb-n is a dobogó felső fokára állhatott. A horvát fővárosban Lévai Zoltán (77 kg, szintén olimpiai súlycsoport) nyakába bronzérem került.
Mivel az Eb-3. Vitek Dárius (130 kg, BHSE) a vigaszágon 2-2-vel, kisebb értékű akcióval kikapott az Eb-győztes, vb-3. román Alin Alexuc Ciurariutól és kiesett, így két magyar birkózó küzdött éremért a zágrábi Európa-bajnokság szombat esti helyosztóin. A vb- és Eb-ezüstérmes Lévai Zoltán (77 kg, BHSE) elkeseredetten nyilatkozott a pénteken elveszített elődöntő után, de ettől még érdekelt volt az egyik bronzmérkőzésen. Riválisa, az U23-as Eb-1. és vb-2. moldovai Alexandrin Gutu azonban a vigaszági győzelmekor megsérült, s nem került olyan állapotba, hogy kiállhasson honfitársunkkal, aki így a dobogó harmadik fokára léphetett.
– Közvetlenül a meccs előtt tudtam meg, hogy nem fog birkózni, de előfordult már olyan, épp moldovaitól, hogy csak csel volt az egész, úgyhogy bemelegítettem rendesen, ahogy szoktam. Szívesen küzdöttem volna vele, de persze lement rólam a drukk, hogy mégsem, örülök így is az éremnek. A pénteki szomorúságomon egy óra múlva túlléptem, arra törekszem majd, hogy legközelebb egyértelműen jobb legyek mindenkinél. A lenti munkámra fókuszáltunk most, ez az azeri ellen meg is látszott, azért még erősödnöm kell, mégiscsak kiesett félév a korábbi szívbetegségem miatt – értékelt Lévai Zoltán a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hírlevelében.
A vb-5., U23-as világ- és Európa-bajnok Takács István (87 kg, BHSE) négy szép pénteki győzelemmel a háta mögött, 23 évesen pályafutása első felnőttvilágversenyes fináléját vívta, mégpedig a vb-3. török Ali Cengiz ellen. Jól kezdődött, intés után megemelte riválisát, de a török „gáncsgyanúsan” védekezve kontrázott. A magyar challenge sikertelen volt, a szünetben a török vezetett 2-1-re. Aztán viszont jött egy remek magyar mögé kerülés és egy már szankcionált török szabálytalanság (mezhúzás), máris 5-2 ide. S maradt is így, Takács István Európa-bajnok lett! Édesapja, egyben a válogatott egyik edzője, Takács Ferenc csak annyit mondott, hogy „Hú, ez nagyon kemény volt”, a fia pedig így nyilatkozott:
– Boldog vagyok, hogy nyertem! Valóban izgalmasan alakult, mert az első emelést elrontottam, onnan kellett fordítanom, szerencsére sikerült. Az egész Eb-n jó formát mutattam, sőt egész évben, a válogatókon, nemzetközi versenyeken, remélem, ez kitart majd az őszi vb-ig. Ott lesz még bőven kemény ellenfél, akit meg kellene vernem! Felemelő érzés volt a magyar zászlóval körbefutni a szőnyegen, a hazámnak dicsőséget szerezni, ráadásul a családom, a barátaim és a nekem szurkolók előtt.
Szombaton további öt magyar kötöttfogású kezdte meg a szereplését. Az Európai Játékok-2., Eb-3. Torba Erik (60 kg, BHSE) 3-1-re verte az Eb-2. észt Helary Mägisalut, majd szép kiemelés és pörgetések után technikai tussal (9-0) a nemzetközi szövetség (UWW) külön engedélyével induló, menekültstátusú, iráni származású Dzsamal Valizadét. A negyeddöntőben ugyan kikapott (8-0, technikai tus) az Eb-győztes, vb-2. bolgár Edmund Nazarjantól, de az bevitte őt a vasárnapi vigaszágra, ahol az U23-as Eb-1. és vb-2. azeri Nihat Mammadlival találkozik. A tavaly 82 kilóban vb- és Eb-3., majd két súlycsoporttal feljebb lépő, s onnan a vb-2., olimpiai 5. Szőke Alexet kiszorító Lévai Tamás (97 kg, BHSE) egy remek malomnak és két fejlefogásos pörgetésnek köszönhetően technikai tussal (8-0) múlta felül az Eb-5. görög Laokratisz Keszidiszt. A negyeddöntőben jött neki a kategória örmény nagyágyúja, az olimpiai, négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok Artur Alekszanyan, aki ellen az emberfeletti küzdelem, egy szép pörgetés-kontra, intés és kitolás is „csak” 7-4-es tisztes vereséget hozott. Ám mivel Alekszanyan berobogott a fináléba, Lévai Tamás szintén a vigaszágon folytathatja az Eb-győztes, vb-3. grúz Robert Kobliasvilivel.
A többieknek nem ment ilyen jól, az újonc Pohilec Ádám (67 kg, BHSE) az U23-as Eb-2. svéd Niklas Öhlentől kapott ki technikai tussal, 11-2-re, a címvédő, de nyaksérüléssel bajlódó Fritsch Róbert (72 kg, BHSE) a vb- és Eb-3. török Selcuk Cantól 7-1-re, az egy kategóriával lejjebb fogyó, Eb-3. Szilvássy Erik (82 kg, Csepeli BC) az Eb-2., U23-as vb-1. grúz Gela Bolkvadzétól technikai tussal 10-1-re. Ők mindhárman befejezték szereplésüket, így az utolsó napon ketten próbálják meg gyarapítani a zágrábi magyar Eb-érmet számát. Most hatnál tartunk (mindhárom szakágból kettő van), ez volt a szakmai célkitűzés felső határa.
Borítókép: Az aranyérmes Takács István a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon 2023. április 22-én. MTI/Illyés Tibor