Szijjártó Péter hivatalos közösségi oldalán tett közzé bejegyzést péntek este, miután megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesével.

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében felidézte:

miközben 1300 magyarországi iskolában és óvodában fogadunk be Ukrajnából menekült gyerekeket és diákokat, aközben Ukrajnában 99 magyar általános és középiskolát fenyeget a bezárás veszélye az ukrán oktatási törvény miatt.

Hozzátette, hogy 2015 óta Ukrajnában számos olyan jogszabály született, amelyek lépésről lépésre sértették meg és csökkentették az anyanyelvhasználathoz kapcsolódó kisebbségi jogokat.

Tas J Nadas, Esq

Az elmúlt nyolc évben folyamatosan kaptuk az ígéreteket az ukrán hatóságoktól, hogy meg fogják oldani ezt a problémát, azonban valójában nem tettek semmit

– írta Szijjártó Péter.

Ilze Brands Kherisnek, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesének „világossá tettem, hogy Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak” – olvasható a bejegyzésben.

 

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: Kurucz Árpád)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.