Idén tavasszal a Cleveland State University (CSU) diákjai egyedülálló kulturális élmény részesei lehettek, amikor magyar táncházat szerveztek számukra a clevelandi Cserkészházban. Az eseményt a CSU Idegennyelvi és Kulturális Tanszéke (Department of World Languages, Literatures, and Cultures) rendezte, és a Magyar Vendégoktatói Hálózat támogatásával valósult meg. A program középpontjában a magyar néptánc állt, de sokkal többről szólt, mint egyszerű tánctanulás: közösségi élmény, kulturális kapcsolatépítés és hagyományőrzés ötvöződött benne.

YouTube player

A táncház elsődlegesen a magyar mint idegen nyelv kurzust hallgató egyetemistákat célozta, de nyitott volt minden érdeklődő számára. A meghívottak között nemcsak a CSU más tanszékeiről érkező diákok, hanem családtagok, barátok és a helyi magyar közösség tagjai is jelen voltak. A szervezők célja az volt, hogy olyan élményt kínáljanak, amely túlmutat a hagyományos tanórai kereteken. „A tanórákon mi tanulunk valamennyit a magyar kultúráról is, de táncolni biztosan nincs lehetőségünk, úgyhogy nekünk ez egy kivételes esemény” – fogalmazott az egyik résztvevő hallgató.

A körülbelül ötven fős rendezvényen a vendégek népi tánclépéseket sajátíthattak el, miközben magyaros ételeket és frissítőket kóstoltak. A táncokat a helyi Clevelandi Cserkész Regös Csoport két tapasztalt tagja, Tihanyi László művészeti vezető és Vágvölgyi Zsófia KCSP-ösztöndíjas tanították. Nem csupán a mozdulatokat adták át, hanem betekintést nyújtottak a magyar néptánc kulturális hátterébe is.

Az esemény főszervezője,  Dr. Fehér Krisztina hangsúlyozta: „A diákok nagyon izgatottak voltak már az esemény előtt, és úgy látom, hogy nagyon jól is megy ez a rendezvény.” A táncház nem csupán a zenei és mozgásos élmény miatt volt különleges, hanem azért is, mert valódi közösségi térként működött. Az együtt eltöltött idő erősítette a magyar identitás élményét, mindazok számára, akik valamilyen módon kötődnek ehhez a kultúrához.

ReklámTas J Nadas, Esq
Dr. Fehér Krisztina

„Szeretném, ha a jövőben is lenne lehetőség hasonló rendezvényekre” – tette hozzá Dr. Fehér Krisztina egyetemi oktató, aki a CSU magyar kurzusának vezetőjeként korábban már szervezett magyar tematikájú múzeumi programot, mozilátogatást, sőt, egy kisebb fesztivált is. Most azonban először valósult meg olyan esemény, ahol a magyar néptánc állt a középpontban, és a pozitív visszajelzések alapján nem utoljára.

A rendezvény újabb bizonyítékát adta annak, hogy a magyar kultúra iránti érdeklődés élő és aktív Clevelandben – különösen, ha azt ilyen közvetlen, élményszerű formában lehet megtapasztalni.

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.