Törökország felvételét kérte a Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság alapította BRICS országcsoportba – közölte kedden Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője.
„Elnökünk (Recep Tayyip Erdogan) többször is hangsúlyozta, hogy a BRICS tagjai akarunk lenni. Az eljárás folyamatban van” – ismertette Celik. Hozzáfűzte: az elnök „világossá tette, hogy Törökország minden fontos porondon, így a BRICS-ben is részt kíván venni”.
Erdogan júliusban úgy nyilatkozott, hogy a BRICS-re nem alternatívaként tekint más szervezetekhez képest. Törökország ugyanis továbbra is hivatalosan európai uniós tagjelölt állam.
Hakan Fidan török külügyminiszter azonban június elején úgy fogalmazott, hogy a BRICS jó alternatívája lehet az EU-nak.
A 2009-ben létrejött BRICS-et jelenleg az öt alapító ország mellett Irán, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Etiópia alkotja. Több más ország, például Azerbajdzsán is felvételét kérte a szervezetbe.
Törökország csatlakozásával azonban első alkalommal kerülne NATO-tagállam a csoportba.
A BRICS adatai szerint az országcsoport jelenlegi tagjai a világ lakosságának 42 százalékát és a globális gazdasági termelésnek a 24 százalékát adják.
(Híradó / MTI)
Borítókép: Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője: Törökország felvételét kérte a BRICS-be. Fotó: AP