November elején érkezett 3. ösztöndíjasként Clevelandbe Bödők Gergely történész, hogy a Mikes Kelemen program célkitűzéseit valósítsa meg a városban. Én már 3 hónapja Clevelandben tartózkodtam egy másik program ösztöndíjasaként, s felkaroltam a frissen érkező Gergőt, hogy megmutassam neki a város nevezetességeit. A tó-partról sétáltunk be a városba a 9. utcán, miközben én a Bocskai Rádiónál végzett munkámról meséltem. Gergő végighallgatott, majd mintha Isteni szikra pattanna ki a fejéből lelkesen megszólalt: „Csináljunk történelmi műsort az itteni magyaroknak! Hm…. Jó ötlet”- vágtam rá lelkesen. Mindig is imádtam a történelmet, a családunkban is komoly az érdeklődés a történelem iránt.
Kollégáimmal megosztottam az ötletet, akik kicsit bizonytalanok voltak abban a kérdésben, hogy a hallgatóságot fogja-e érdekelni egy történelmi sorozat. Kupaktanácsot tartottak, s majd az év végén bólintottak rá, hogy valósítsuk meg az ötlet, egy szóval bizalmat kaptunk.
Január elején álltunk neki a műsor kitalálásához, s kezdtünk hozzá szélsebesen a gyártásához is. Fantasztikus kollégát ismerhettem meg Bödők Gergely személyében, aki lenyűgözött munkatempójával, precizitásával. Egyik napról a másikra jelent meg 3-4 adásnyi témával, amelyet legépelt, kidolgozott. Jártas szerkesztőként tanácsoltam Gergőnek, hogy használjunk korabeli idézeteket egy-egy adásban, ezzel élőbbé tehetjük az előadást, s talán kevésbé válik monotonná a történelmi eseményáradat. Így vontuk be a rádió egyik munkatársát, Hargitai Istvánt, akinek bariton hangszíne igencsak tekintélyt parancsoló, s aki tökéletesen megszemélyesítette Kossuth Lajost, IV. Károlyt vagy Horthy Miklóst, de ugyanilyen tökéletességgel szavalt Ady verset is a műsorhoz. István főnyeremény volt számunkra, profi szinkronszínész sem végezte volna jobban munkáját. Most már csak nekem kellett megismerkedtem a rádió hangtechnikai részével. Mentorom, Molnár Zsolt elhozta a hangkeverő berendezést hozzám, amelyet eddig mindig kellő távolságból szemléltem, de ez alkalommal nekem kellett ezt a feladatot megtanulnom, s használnom. Szerencsére sokkal bonyolultabbnak tűnik egy hangfelvétel elindítása, mint annak kezelése, illetve nem volt más választásom ezt a részét is meg kellett tanulnom ahhoz, hogy a történelmi műsor létrejöjjön. Elkezdődött a nagy munka, Gergő és István felváltva érkeztek az elmúlt másfél hónap alatt a Lakewood-i amatőr stúdiónkba, a konyhánkba, hogy felvegyük a műsort. Minden felvétel azzal kezdődött, hogy a hűtőt áramtalanítottam, s levettem a fűtést, egyszóval igyekeztünk stúdió csöndet létrehozni. Kitaláltuk, hogy én is mondjak narrációt, hogy a 15 perces adások még színesebbek legyenek, így rám jutottak a statisztikai adatok felolvasása. Nem esett nehezemre ez a szerepkör sem, kicsit még személyesebbnek éreztem a műsorban való részvételemet.
Kollégáim tökéletes munkát végeztek, a történész Gergő megírta s felmondta a műsor nagy részét, Hargitai István az idézeteket én pedig kezdhettem hozzá a hangvágáshoz, s szerkesztéshez. Zenei betéteket is választottunk egy-egy adáshoz, hogy még jobban bevonjuk a hallgatókat az adott történelmi korszak hangulatába.
Reméljük a közös munka elnyeri a hallgatók tetszését, s a negyedórás történelmi műsorunkkal, amelyet 24 részre terveztünk sikerül behúzni Önöket a mátrixba, vagyis a magyar történelem izgalmas, hol szomorú, hol vidámabb világába.
Az új történelmi műsor itt érhető el
Gergőt is meghívtuk a stúdióba, hogy foglalja össze a műsor célját és annak létrejöttét a kezdetektől egészen a megvalósulásig.