Trianonról „félig személyesen” – előadott Jeszenszky Géza, Ludányi András, Dr. Dani Erzsébet, Nádas Tímea és Gyula

Az összetartozás jegyében zajló Itt-Ott találkozó széleskörű előadásokat és témákat kínált a virtuális közönségnek. Nem csak az idei szlogen, de a Trianon-emlékév kapcsán is kiemelten fontos volt a szervezők számára, hogy legyen szó erről a sorsfordító nemzeti eseményről. Az előadók mind más aspektusból közelítették meg a témát, mégis ki tudunk emelni mindannyiuktól egy közös konklúziót: a fiatal generáció nevelésében van a megmaradás kulcsa, illetve az, hogy a következő száz éves évfordulón is legyen az ideihez hasonló határtalan és méltó emlékezés.

Sokszor járt a Reménység tavánál, és reméli, hogy sok régi barát vesz most részt vele az online ITT-OTT eszmecserén. Jeszenszky Géza történész, egykori magyar külügyminiszter egész más oldalról, az Európai Unió intézményével összekapcsolva közelítette meg videóelőadásában Trianont. Magyarországnak nem volt más választása, alá kellett írnia a szerződést. Véleménye szerint azokat, akik a Ceaușescu rezsimből menekülve találtak új hazát Amerikában, még jobban érinti ez a szomorú esemény. Trianon azt a felelősséget mérte a határokon kívül rekedt nemzettársakra, hogy nyelvükre, kultúrájukra vigyázzanak, és ne csak a települések neveiben, régi építményekben őrizzék magyarságukat, hanem a mindennapi beszélgetésekben. 

Trianon megvalósulását az is lehetővé tette, hogy a 17. századra a Magyar Királyság kipusztult magyar falvaiban bőven éltek román, szerb, sváb telepesek. A kiegyezés feltételeit elfogadva talán megmaradhatott volna egy kulturálisan, szellemileg autonóm állam. A 19. század közepén a nemzeti kisebbségek nem voltak elégedettek a helyzetükkel, a belőlük alakult értelmiségi rétegben egyre nagyobb vágy lett a belső önállóság iránt. Jeszenszky Géza úgy véli, hogy Magyarország akkor követte el a legnagyobb hibát, amikor belépett a világháborúba. Az Antant hatalmak feltétlen győzelemre törekedtek, amit úgy tudtak elérni, ha a Magyarországgal szomszédos semleges országokat vonják be. Miután ez nem vezetett eredményre forradalmi hangulatot teremtettek egy nagy délszláv állam, tág határok és önállóság reményével a nemzeti kisebbségeknek, ami természetesen hatott rájuk.

De mit lehetett tenni Trianon után? Az aláírástól való elállás csak még súlyosabb csapást mért volna az Anyaországra. Jogilag szabályos volt a revízió gondolata, de sem békés tárgyalásokkal, sem katonai akcióval nem lehetett ezen változtatni. A második világháború után kodifikálták az erőszak és háború tilalmát, még olyan kisebbségjogok sem lettek garantáltak, mint korábban. Rontotta a helyzetet a zsidóság ellen elkövetett holokauszt a magyar-német kollaboráció következtében, illetve a határon kívül rekedt magyarok létszámának csökkenése. Az 1945 után létrejött kommunista rendszerek nem ismerték a politikai pluralizmust és a szabad sajtót, a nagyarányú városiasodás következtében vegyes nemzetiségűvé váltak az addig magyar többségű városok. Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Arad azóta is román túlsúllyal bír.

Végszóként: Nincs az a hatalom, ami Magyarország eredeti határait, etnikai, és nemzetiségi viszonyait visszaállítaná. A kisebbségek számára mégsem reménytelen a helyzet, a lehetőség pedig az Európai Unióban van. Az Anyaország szomszédainak többsége EU-tagállam, ami nem csak a szabad mozgást és közös piacot teszi lehetővé, hanem az emberi jogok tiszteletben tartását is, amibe beletartoznak a nyelvi jogok is. Az EU nem csak tagállamok intézményes egyesülése, hanem a történelmi és nemzeti régiók egysége. A határokon kívül rekedt magyarok jövőjét mindenképp az EU jogrendszere, jövője fogja biztosítani. Nem igaz, hogy egyedül vagyunk, sok barátot kínál a jövő Magyarországnak az EU-n belül, illetve kívül. Nem utolsó sorban az Egyesült Államok, aki az emberi jogoknak mindig a bajnoka volt. Ha ő tudomásul veszi, hogy a magyar kisebbségek ma is jogtalanságok elszenvedői, és az Unióval együtt támogatásáról biztosítja, akkor remélhetőleg egy felvilágosultabb román, szerb, szlovák, ukrán generáció fog következni. Akkor be fogják látni, hogy a magyarokat asszimilálni lehetetlen. A következő 100 évben így tudna megmaradni a magyar közösség, illetve határmódosítás nélkül behegedni a trianoni seb.

Ludányi András egyetemi tanár, az MBK egyik alapítója az online keretekhez alkalmazkodva tömörítve mondta el 100. évforduló után: Trianon újra látogatása című előadását. Egy keresztlányaival folytatott beszélgetésből leszűrve megállapította, hogy Trianon a mai fiataltól már négygenerációs távolságra esik, és talán nem is érinti meg őket. De a 100 éve történtekre kétféleképp gondolhatunk: úgy is, hogy a megcsonkítás borzalma volt, de úgy is, hogy az emlékezet nem satnyult el. Sosem szabad elfelejtenünk, ami volt, mert azt határozza meg, hogy mi lehetséges a jövőben. Ebben nagy szerepe van az iskolának és a vallási közösségnek, de elsősorban a családok felelősek a nemzet életben tartásáért. Nyilván nem lehet helyrehozni mindent, ahogy volt, és a világháborúk közötti radikális revíziós szellem csak mélyítette a tragédiát. Nekünk, ma új megoldások után kell néznünk szövetségesek keresésével, közös érdekekkel, ami nem a sérelmekre, hanem a hasonlóságokra koncentrál. Ugyanakkor a szétszakított családok és vallási közösségek az új környezetben akkor is, és most is különböző mértékben, de elnyomásnak vannak kitéve. De élnek, éreznek, és a határokon keresztül is fáj a sorsuk.

Részleges megoldásokat lehet találni területi és országos szinten, amik eltüntethetik a trianoni traumát. Az országos szintre az Orbán-kormány nemzetet egyesítő programját hozta fel példának, elsősorban a magyar állampolgárság visszaadását a diaszpórában élő magyarok és a külhoni nemzettársak számára. Nem kisebb értékkel bír a szavazati joguk, de az összefogást és a kulturális egységet erősítik a Kőrösi, Petőfi programok is. Az erkölcsi támogatáson túl anyagi segítséggel is jelzi a távol került magyarok számára a testvériséget. Ha túlnézünk az országos szinten, akkor a Visegrádi Négyek csoportosulása az a közösség, ami képviseli azokat a keresztény értékrendet követő elveket, amit Magyarország is. A családhoz hasonlóan nemzeti öntudatot ébreszthetnek tagjaikban olyan közösségek, mint egy-egy magyar iskola a diaszpórában, vagy külhoni cserkészcsapat a Kárpát-medencében. De lehetnek ezek turistautak, néptánc-körök vagy nyári táborok. Nem lényeges, hogy Kárpátalján vagy Burgenlandban. Nemzettársaikkal élő kapcsolathálózatokat kiépítésére kell törekedünk. Hiszen szétszórtságból is tud a magyarság aktív szerepet vállalni, és az Anyaországgal összetartozni.

Dr. Dani Erzsébet, a Debreceni Egyetem adjunktusa is csatlakozott az összetartozásról gondolkodókhoz. Kiemelte, hogy az új koronavírus kettős változást hozott a kapcsolatokban. Érdekes megfigyelni, hogy lezártak országhatárok Európában, és otthonainkba szorultunk, de mégsem kerültünk valódi távolságba barátainktól és nemzettársainktól, mert megnyílt egyfajta digitális határtalanság, és minden eddiginél jobban ki tudtuk használni a technológia nyújtotta lehetőségeket, és össze tudunk kapaszkodni a fizikai és lelki határokon átívelve. Úgy az egyetemi távoktatásban, mint például az ITT-OTT megszervezésében. Egyedül, de semmiképp nem magányosan tudtunk emlékezni a magyar tragédia centenáriumáról is. Ludányi szavaihoz kapcsolódik azzal, hogy számára is elkeserítő és elgondolkodtató a fiatalok Trianonról alkotott képe. Tisztelet a kivételnek természetesen. Előfordult az utca emberének megkérdezésekor, hogy a válaszadó összekeverte a Trianont a triatlonnal. Itt függ össze a határtalanság dimenziója az oktatás-nevelés felelősségével, és a családból hozott nemzeti öntudat kialakulásával. Egyetemi oktatóként közelről ismeri a fiatal generációt, a határtalanság világában egyre nehezebben találják meg önmagukat, nehezebben találják meg életcéljukat, és elvesztik az értékrendbeli keretüket a liberalizmus hatására. A határtalanságnak láthatatlan és határtalan veszélyei vannak, itt a szülők és nagyszülők, tanárok feladata megmutatni a nemzeti határtalanság szépségét. A történelmet és irodalmat gyermekeinknek nem iskolai módszerekkel kell kínálnunk, nem a történelmi események szigorú rögzítését kell követelnünk, hanem a szétszakítás traumáján túl az összetartás érzését ébreszteni bennük. Segítsünk nekik a személyes identitás kialakításán túl a nemzeti identitás megtalálásában. A magyar kormány tudatosan alakítja eszerint a nemzeti tantervet, de ez kevés a családból hozott elbeszélt történelem nélkül. A családban tanulhatják meg, hogy a határtalanságnak is vannak határai, és egy ilyen szabad világban is létezik felelősség és nemzeti kötelesség. Mindez ez a finom munka olyan apró feladatokat rejt, mint népmeseolvasás, vagy egy nyaraláson a családtörténet felemlegetése. Ne felejtsük el, de építsük a jövőt – Böjte Csaba összetartozás napi szavaival zárta üzenetét Dr. Dani Erzsébet. Nézzünk előre és reménykedjünk abban, hogy jövőre ez a beszélgetés sok-sok fiatal körében személyesen fog zajlani.

Nádas Tímea és Gyula egy rövid, angol nyelvű áttekintést adott a hallgatóknak Fiatalok Trianonról címmel.  Összefoglalták a magyarok tragédiájáról a legfontosabb tényeket: mikor történt, milyen okok váltották ki az első világháború végén, hol került aláírásra, területének hány százalékával lett megcsonkítva, illetve mely országok lettek gazdagabbak az elcsatolt magyar területek megszerzésével. A kiselőadást korabeli térképekkel tették szemléletesebbé a Trianon előtti és utáni állapotról. Egy napjaink Európáját ábrázoló térképpel pedig bemutatták, hogy Közép-Kelet Európában a politikai határok milyen nagy mértékben nem egyeznek az etnikai határokkal. Kiemelték a világháborút lezáró békeszerződések aláíróit is, illetve az Anyaországgal szomszédos államok történelmének alakulását különös tekintettel a nevük változására.  Mint tudjuk, Csehszlovákia már két külön állam: Csehország és Szlovákia, Jugoszlávia pedig ebben a formában nem létezik, csupán az utódállamai. Erdély, Kárpátalja és Felvidék pedig mind-mind egy „idegen” állam tulajdonai. 

Dorgay Zsófia
Kárpátalja