Szerdán délben tűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a lángokat végül tizenkét település tűzoltói fékezték meg. Összesen kilencvenhat hektárnyi terület égett le. Az oltás során sikerült megvédeni egy állattartó telepet, az estére megérkező csapadék pedig felgyorsította az utómunkálatokat.

Az első becslések szerint harminc-negyven hektáron ég a vegetáció a Hortobágyi Nemzeti Park területén, Tiszafüred és Kócsújfalu között – számolt be róla a katasztrófavédelem.

Jelezték, hogy a lángok egy legelőt, valamint egy nyári szállást érintettek, emellett a tűz egy szarvasmarhákat tartó telepet is veszélyeztetett, ám azt sikerült megvédeni. A tűz nagy területen és több irányba terjedt, többek között a nádast is elérte.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Leszögezték, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területére a tiszafüredi, karcagi, mezőkövesdi, füzesabonyi, egri, hevesi, püspökladányi, tiszaújvárosi, hajdúszoboszlói hivatásos, egyeki önkormányzati és tiszabábolnai önkéntes tűzoltók vonultak, illetve tartanak. Magát a beavatkozást pedig a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.

Közel száz hektár vált a lángok martalékává

Szerdán kora este már arról számolt be a Katasztrófavédelem, hogy sikerült megfékezni a lángokat. Bejelentették, hogy kilencvenhat hektárnyi terület égett le, ebből nyolcvan hektár legelő volt, a többi pedig nádas. Az oltást tizenkét település hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával végeztek el, amely során tizenöt vízsugárral, tíz puttonyfecskendővel és közel kéttucatnyi kéziszerszámmal avatkoztak be.

Nem sokkal később pedig már arról adott hírt a Katasztrófavédelem, hogy maga a tűz a déli órákban keletkezett, azonban este 20 óra után a Hortobágyi Nemzeti Park területére is megérkezett az eső, így az egységek befejezhették az utómunkálatokat, és elhagyhatták a helyszínt.

Óriási terület égett le a hőségriadó alatt

Dacára annak, hogy az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben, a most már hosszú napok óta tomboló hőség, valamint a csontszáraz talaj miatt a lángok kifejezetten gyorsan tudnak terjedni. A Katasztrófavédelem szerdán ismertette, hogy június 20-a óta 10 millió 128 ezer négyzetméternyi terület égett le Magyarországon, a tűzoltók pedig csaknem háromszáz riasztást kaptak.

(Index)

Borítókép: Illusztráció. A Hortobágyi Nemzeti Park Látógatóközpont. Fotó: Index/Papajcsik Péter


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.