Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter összehívására ülésezett hétfőn a Nemzeti Kulturális Tanács (NKT).

A tanácskozáson tárgyalták az előadóművészeti és közgyűjteményi területekről érkező jogszabálymódosítási javaslatokat, amelyeket várhatóan az őszi törvényalkotás folyamán foglalnak jogszabályba.

A Nemzeti Kulturális Tanács a Hagyományok Házát, a cirkuszművészetet és a filmművészetet érintő kezdeményezéseket is tárgyalt. Az elmúlt évek kulturális fejlesztései, mint a Magyar Zene Háza vagy a megújult Operaház ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar kultúra erős, virágzik, a magyar kulturális intézmények fejlődnek.

A magyar kultúra a Kárpát-medencében őrzi és erősíti identitásunkat

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint egyetértettek abban, hogy kiemelten fontos a fiatalok magyar kultúra iránti szeretetének erősítése, erre vonatkozóan az ősz folyamán további javaslatokkal fognak élni. Mindemellett megtárgyalták a minisztérium és az NKT részéről érkezett színházbiztonsági javaslatokat. Ennek részeként egyrészt az egyes eljárásrendek megújítására vonatkozó irányelvet fogalmaztak meg, másrészt az ősz folyamán továbbképzés indul mind a biztonsági szakemberek, mind a rendezők, mind pedig a művészek számára.

Reklám

Tas J Nadas, Esq

(Kultúra)

Borítókép: A Kulturális és Innovációs Minisztérium épülete. Fotó: MTVA Bizományosi/Róka László.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.