A János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula Kórusa amerikai turnéra indult: az erdélyi fiatalok több mint tíz koncerten mutatták be zenei tudásukat és kulturális örökségüket az Egyesült Államok keleti partján. Az erdélyi unitarizmus bölcsőjéből érkező diákokat nagy szeretettel fogadták a többszáz éves amerikai gyülekezetek. A koncerteket hosszú évek munkája és hónapok felkészülése előzte meg – mindezt az a mély hit vezérelte, hogy Erdély hangját a világ is meghallja.  Elekes Zsolt iskolalelkésszel és Ördög Ödön karnaggyal Molnár Zsolt beszélgetett.

YouTube player

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula nevét viselő kórusa 40 fővel képviselte iskoláját és az erdélyi magyar közösséget Virginiában, Marylandben, New Jerseyben, New Yorkban, Massachusettsben, valamint Washingtonban. A kórust hét éve vezető Ördög Ödön szerint ez idő alatt olyan kapcsolat alakult ki a diákokkal, amely lehetővé tette a tengerentúli fellépéssorozat megvalósítását: „Ez egy színvonalas program, amelyhez komoly munka és elhivatottság kellett a diákok részéről is.”

A kórus története szorosan kapcsolódik az iskola újraalapításához. A rendszerváltást követően az egyház visszakapta az államosított intézményt, és 1990-től újraindult a kórus is, kezdetben Major Julianna vezetésével. Jelenleg az énekkar 80 tagot számlál, a középiskolai – 9–12. évfolyamos – tanulók közül, akiknek fele részt vett az amerikai turnén. A kórus különlegessége, hogy a humán osztályokban kötelező a részvétel, a reálos tanulók pedig önként csatlakozhatnak – és sokan élnek is a lehetőséggel.

A repertoárban klasszikus és népi ihletésű darabok is helyet kaptak. Az amerikai turné egyik nyitódarabja Bárdos Lajos Tanoda című műve volt, amely a magyar népzene motívumait idézi, és régóta az iskola kórusmunkájának meghatározó része. „Tudom, hogy Major Julianna tanárnő is tanította – egy nagyon kedves dal számunkra” – mondta Ördög Ödön. A második elhangzott darab Karai József Ugrótánc című műve volt, zongorakísérettel kiegészítve.

ReklámTas J Nadas, Esq

A kollégium nemcsak oktatási, hanem kulturális intézményként is fontos szerepet tölt be Kolozsváron. Elekes Zsolt unitárius lelkész szerint az iskola „a kulturális palettán is megpróbálja megtalálni a helyét”, saját színjátszókörrel, aktív közösségi jelenléttel és rendszeres fellépésekkel városi és egyházi rendezvényeken. A kollégium az Unitárius Egyház és a Vallásszabadság Háza partnereként évente több száz kulturális esemény lebonyolításában vesz részt.

A kórus amerikai turnéja élő példája annak, miként találhat egymásra két kontinens közössége hitben, kultúrában és küldetésben. Elekes Zsolt szerint az amerikai és az erdélyi unitarizmust ugyanaz a szándék vezérli: „A tiszta jézusi kereszténységet szeretnénk újraépíteni a Földön, Erdélyben.”

Bár az amerikai unitarizmus az évtizedek során más irányba is fejlődött – különösen a racionális teológia és vallásfilozófia felé –, a közös gyökerek ma is erősek. 1961-ben az amerikai unitárius és univerzalista egyházak Bostonban egyesültek, létrehozva a Unitárius Univerzalista Egyházat. E két teológiai hagyomány egyesülése természetes partnerévé vált az erdélyi unitárius közösségnek. A kapcsolatok nem csupán szimbolikusak: a turné során olyan amerikai gyülekezeteket is felkerestek, amelyek régóta testvérkapcsolatot ápolnak erdélyi településekkel. Ilyen például Bedford és Abásfalva együttműködése, amely hosszú múltra tekint vissza. Amikor John Gibbons amerikai lelkész háza tűzvészben megsemmisült, az abásfalvi közösség anyagi támogatást gyűjtött számára – emelte ki Elekes Zsolt.

A jövő célja világos: az együttműködések intézményesítése, a meglévő partnerségek megerősítése és a kulturális csereprogramok bővítése. Elekes nemcsak iskolalelkészként, hanem a Magyar Unitárius Egyház nemzetközi kapcsolatainak felelőseként is kulcsszerepet játszik ebben. „Üzenjük Amerikának, hogy itt vagyunk, Erdélyből jöttünk, időt, energiát, lelkesedést fektetünk a tehetségeinkbe, és ezt tudjuk mi nyújtani cserében a barátságukért és a partnerségükért.”

Erdély hangja – a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusának előadásában – most először szólalt meg ilyen intenzitással az Egyesült Államokban. A koncertsorozat mögött hónapok munkája, számtalan próba és mély emberi összefogás áll. A turné április 11-én indult Kolozsvárról, három hazai koncerttel megalapozva a nemzetközi fellépést. Az első amerikai állomás Washington környéke volt, ahol már vasárnap reggel istentiszteleten szolgáltak. A turné további állomásai között szerepelt többek között Philadelphia, New Jersey, New York és Boston, a zárókoncertet pedig a concordi univerzalista templomban tartották. A kórus olyan ikonikus helyszíneken is fellépett, mint a brooklyni unitárius templom vagy a manhattani Union Theological Seminary – az Egyesült Államok egyik legjelentősebb teológiai intézménye. Kiemelkedő esemény volt a Shelter Rock Unitárius Univerzalista Gyülekezetbeli fellépés, amely anyagi támogatással is segítette a turnét. „A turné költségeinek majdnem egynegyedét ez a közösség állta, amiért innen is hálás köszönetet mondunk” – hangsúlyozta Elekes.

A repertoár összeállításánál a sokszínűség és a nemzetközi nyitottság kulcsszerepet kapott. „Az első részben magyar népdalok és népies kórusművek szerepeltek, a második rész pedig egy európaibb, nemzetközibb válogatás volt. Énekeltünk románul, angolul, spanyolul, franciául, még olaszul is – finnül végül nem, az túl nagy falatnak bizonyult” – mesélte mosolyogva Ördög Ödön karnagy. A különleges élményt country-dalok kórusátiratai is színesítették, amelyek nagy sikert arattak az amerikai közönség körében.

A karnagy kiemelte, hogy a diákok többsége nem részesül zenei képzésben, sokan most ismerkednek a kottaolvasással is. A teljes repertoárt memorizálniuk kellett, és a próbák már januárban elkezdődtek. „Sose gondoltam volna, hogy amerikai turnén fogok vezényelni. Hálás vagyok, hogy létrejöhetett ez az álom, amit együtt valósítottunk meg.”

A turné nemcsak zenei, de közösségi és spirituális értelemben is elmélyítette az amerikai és erdélyi unitáriusok közötti kapcsolatot. A fellépéseket követő vacsorák, közös istentiszteletek és együttlétek bizonyították, hogy a zene valóban képes áthidalni nyelvi és kulturális különbségeket.

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula Kórusa amerikai turnéjának Facebook oldala: Singing the Dream – Transylvanian Unitarian High School Choir Tour in USA 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.